Mikró-makró
A 2008-ban Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjat elnyert dizájnerek kiállításán több olyan munka is szerepelt, melyeket egy-egy gyártócéggel való közreműködésben készítettek el a jelentkezők. A tárlat március 29-ig tekintető meg az Iparművészeti Múzeumban.
Az okokat hosszasan lehetne boncolgatni, kezdve a hazai gazdasági viszonyoktól egészen addig, hogy a nagyipari megrendelők szinte teljes hiánya nemcsak a dizájninnováció kerékkötője, de a fiatal tervezők tapasztalatszerzési lehetőségeit is beszűkíti. Ugyanakkor a felsőfokú szakmai képzés terén mind nagyobb figyelmet kap a gyártóval való együttműködésben megvalósuló újfajta termékfejlesztés, s az a szemlélet, amely a dizájnt már nem egyszerűen önmagukban álló tárgyak, illetve tárgyrendszerek tervezéseként, hanem egy azon túlmutató komplex tevékenységként, egyfajta humánökológiai gondolkodásként fogja fel (a „kereskedelmi dizájn” törekvéseitől részben elkülönülve, de a gazdasági szempontokat nagyonis szem előtt tartva). A helyzet persze még távol áll a sok évtizede vállalkozói háttérrel működő külföldi dizájnegyetemek világától.
A Moholy-Nagy ösztöndíj tavalyi kiírásának új elemei ezeket a jelenségeket próbálták élénkíteni a rendelkezésre álló szerény eszközökkel. Három gyártócég, a Digiterm Kft., a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. és a Polyduct Zrt. javasolt témákat az újonnan jelentkezők számára.
Buzás Andrea annak a parfümnek tervezett porcelántartót, mely a Herendi Zrt. és Zólyomi Zsolt parfümőr, az egyetlen magyar „orr” közreműködésével született meg. A termékhez kapcsolódó üzleti koncepció az ún. magyar királyné vize (a 14. században már létező, a 16-17. századi Európában népszerű, rozmaringgal aromásított illat- és gyógyszer) hírnevére játszik rá – mind az illat, mind a csomagolás olyan különleges és egyszersmind hagyományos értéket kínál, melyet a világ magyarként ismer. Ez a sajátos társítás fokozza a termék versenyképességét. Az önreprezentáció új formáira irányítják a figyelmet Rejka Erika porcelánfoglalatú pendrájvjai, melyeket szintén a Herendi számára tervezett és készített. A tervező és a gyártó felismerték, hogy manapság a társadalmi presztizst a öltözködés mellett egyre inkább a karrierépítéshez kapcsolódó informatikai és telekommunikációs eszközök fejezik ki, azok magas technikai fejlettsége és csúcsminőségű, látványos, mégis decens dizájnja fontos üzenetek hordozója. Rejka Erika kollekciójának különlegességét az adja meg, hogy a porcelángyártás ősi, Magyarországon is már közel kétszáz éves hagyományát és az anyag nemességét szembeállítja, egyszersmind szervesen össze is kapcsolja ezzel a high-tech, mindig az új fejlesztésekre és friss anyagokra alapozódó közeggel. A nyakban hordható pendrájvok eleve hordoznak magukban valami ékszerszerűséget: megjelenésükben leginkább a ruhakiegészítőkkel rokonok. Rejka Erika tárgyai éppen ezt a tulajdonságot hangsúlyozzák finoman festésükkel, kifinomult formavilágukkal. Szilágyi Erzsébet porcelán ékszercsaládja egyszerű, négyzetes lapként megformált medálokból áll. A porcelán sajátosságait, a máz tiszta, ragyogó fényét hangsúlyozó darabokon megjelenő domborművű zodiákusjelek az absztrakció és a figuralitás határán állnak. A sík felületek és a plasztikus részletek viszonyát az élénk színeket alkalmazó festés, illetve a klasszikus herendi díszítőmotívumok módosítják.
Maurer-Klimes Ákos művesekezelésekre szolgáló medikai széke (a Digiterm Kft-vel együttműködésben tervezve) mintha a gyógyászati intézetek működési struktúrájának és eszközkészletének tervezésében megfigyelhető új nyugat-európai és amerikai tendencia hatását is magában hordozná. Ez a törekvés arra irányul, hogy a hagyományos (azaz többnyire barátságtalan, rideg, szorongást keltő) kórházi légkörrel szakítva az orvosi kezelések az emberek számára egy pontosan és maximális figyelemmel, minden igényre kiterjedően megtervezett folyamatként és megnyugtató, biztonságot sugalló, kényelmes környezetben történjenek (a Phillips Design és a Phillips Medical Systems ismert projektjét „experience design”-ként /élménydizájn/ határozták meg). A művesekezelésekhez szolgáló székek funkcionális okokból ab ovo nem túl kényelmesek, de a tervező igyekezett a lehetőségekből kihozni a maximumot: a lágyan ívelő összforma nemcsak esztétikus és helyet biztosít a karokat alátámasztó párnák számára, de eltakarja azokat a mechanikai elemeket, melyek gépszerű látványa a kezeléssel együtt járó lelki nyomást növelik. A szék leginkább egy nyugszékhez hasonlít, melyről a pihenés, a kikapcsolódás jut eszünkbe.
A tapintás révén észlelt szépség esztétikai kérdését veti fel Kárpáti Tibor Braille-design/Tapintható grafika című munkája. Felhívja a figyelmet arra, hogy a dizájn a vizuális megjelenés, a funkcionális igények, illetve a téri- és hanghatások mellett viszonylag keveset foglalkozik a tárgyak taktilis esztétikumával. Kárpáti Tibor olyan könyvet tervezett, melyben a papírból kiemelkedő Braille-jelek mellett szintén domború pontokból összeálló képek is vannak. Ez utóbbiak kialakítása nehéz feladat: meg kell találni a piktogramszerű stílusban azt a középértéket, mely egyaránt biztosítja az érthetőséget és az élményszerűséget. A könyvben rejlő tervezői elvekben ott van már az ún. befogadó dizájn (más néven egyetemes dizájn) logikája is.1
Az új ösztöndíjasok között két textiltervezőt is találunk: Kiss Tibor ironikus hangulatú női ruha-kollekcióját a férfiingek szabásából kiindulva tervezte. A torzítások, transzformációk, „bolondítások" ellenére minden részletben ráismerünk a férfiingek jellegzetességeire. A negyvenes méreten felüli – azaz a mai hazai ruhapiac által gyakorlatilag mellőzött – nők számára tervez ruhákat Majzik Erzsébet. Azt kutatja, hogy melyek azok az esztétikai elvek, melyek a divatipar által ideálisnak tekintett testalkattól eltérő emberek számára készítendő ruháknak megfelelőek – mert az átlagos testalkathoz tervezett modellek felnagyítása nem járható út.
A fővárosi tömegközlekedéshez igazodó utaskiszolgáló bútorrendszereket tervez az építészként végzett Szilágyi Szabolcs. Azokra a változásokra reagálnak tervei, melyeket a 4-es metró nyitott, világos állomásai és a felszíni megállók új igényei idéznek elő.
A többi ösztöndíjas – Kaszta Móni, Koós Daniella, Lenkei Balázs, Magony Zsuzsanna, Nádai Andrea, Szilasi Gábor – neve a tavalyi kiállításról már ismerős lehet – ők programjuk továbbfejlesztésén dolgoztak. (http://www.epiteszforum.hu/node/8559)
Látható tehát, hogy bár az ösztöndíjasok körében valóban nem jellemző a „nagyipari dizájn”, többen is – főként Kárpáti Tibor és Maurer-Klimes Ákos – olyan fontos problémákkal foglalkoznak, melyek nemcsak mikró-, de makrószinten is alapvetőek.
Haba Péter
A kiállítás a Kozma Lajos kézműves-iparművészeti ösztöndíjasok munkáit is bemutatja – ezeket egy következő cikkben mutatjuk be. A tárlat március 29-ig tekinthető meg az Iparművészeti Múzeumban.
1 A befogadó dizájn definíciója: "…az egyetemes tervezés olyan stratégia, amelyik a különféle környezetek, termékek, kommunikációs formák, információs technológiák és szolgáltatások megtervezését és megalkotását úgy kísérli meg, hogy azok a lehető legnagyobb mértékben legyenek hozzáférhetőek, érthetőek és használhatóak mindenki számára, lehetőség szerint egyedi adaptációs szükségletek vagy speciális megoldások szükségessége nélkül." – Szentpéteri Márton: Befogadó tervezés – befogadó egyetem/ Kurzus a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékén. Építészfórum, 2008, június 12.
