Mindenestül Budapest
”A város az ember diadala. Az emberi alkotókészség ünnepe. A város inspirációs forrás. Életünk kerete, komplex díszlet.” - írja Bojár Iván András. Budapest városképét emblematikus épületei határozzák meg. Szemünk hozzászokott a mindennapi környezethez, életterünk megszokott díszletéhez. A főváros sokat látott utcaképe, valós színterei jelennek meg most másképp, 6 fotográfus, 6 különböző nézőpontjából, városi terekből fénnyel, formákkal, pillanatokkal épített világa által.
A város az a legitim helyszín, ahol az ember, megbocsájtva önmagának a Föld, az Univerzum és a természet logikájával radikálisan szembemenő létformáját, esztétizálva mutathatja be a világ elpusztított térségeit. Kicsit büszke lehet rá, mint a komisz kölyök, aki épp egy homokvárat rugdalt szanaszét. A város az ember diadala. A természet halála. Az emberi alkotókészség ünnepe, a fák, erdők, rétek, madarak, erdei állítok élőhelyének elhagyott szomorú csatamezője.
Egy-egy jó épület, izgalmas graffiti, szobor, a kegyelem érzésével ajándékoz meg. Van remény - üzenik. Van, hiszen a pusztító emberben ott a teremtőkészség, az ötletgazdagság, a szépítő szeretet, a felvillanó isteni erő. A város inspirációs forrás. Nemcsak életünk kerete, de komplex díszlet, amellyel szakadatlan interakcióban vagyunk. Hat ránk, hatunk rá. Elviseljük. Elvisel.
Hat fotós képei függenek a falakon. Állítólag amatőr fotósok, de ez butaság. Fotósok, akik képekben gondolkoznak, képekkel gondolkoznak, képekben beszélnek. Fotósok tehát, akik legfeljebb a betevő falatra, rezsire, gyereknevelésre valót nem fotókészítésből állítják elő. Hivatásos fotósok. Gondolkodásmódjuk, technikai felkészültségük alapján mindenképp. Van köztük, aki kizárólag a szerelmet látja meg a város foltjaiban: az utcák szándékos és szándékolatlan nyomaiban mélyen benneélő érzelmeket. Más pedig a városban, mint a természetből kiszíkított s az ember által kényszeresen rendezni szándékozott tájban a minduntalan feltörő káoszt. A különféle rendképzetek egymásra rakódó és egymást kioltó igyekezetét. Történetek sorakoznak itt, legkevesebb hat történet, amelyeket árnyékok, fények, idegen tág térségben kucorgó emberalakok, vagy éppen zenei ritmus szerint kiterülő hófoltok mesélnek el. Apropos zene! Épp e képek kapcsán jutott eszembe, hiszen mindegyik azonos témát, szeretve félt, gyűlölve rajongott Budapestünket tapogatja végig a maga módján, szóval az jutott eszembe, hogy a képsorozatok hasonló nemfogalmi élményt, érzelmi utazást, áradás-sodródást keltenek bennem, ahogy a zene ébreszt örömöt, szorongást, kiteljesedést és bánatot. Vezetnek a saját érzelmeimben, ahogy fölismerve bennük a város egy-egy részletét, nemismert, de jellemző vonását, a bennem már ott lakozó érzelmi kódjaim bekapcsolnak, működésbe lendülnek.
Ezek a képek korszaknyomok, sok rajtuk a daru, a tűzfal, az építkezés. Mintha ma is a Pál utcai fiúk korát élnénk, vagy legalábbis újra. Sokhelyütt a tervasztalokon, ma már inkább monitorokon megálmodott épített környezet és az ember viszonya jelenik meg. A léptékek közötti drámai feszültség, de sokszor más is: mondjuk az élmény, ahogy a szikrázó, vibráló város fénye hat ránk, járókelőkre. Ahogy festett képek, mondatok, felismerhetetlen tört szavak kommunikálnak velünk. Magányossá vált szobrok. Kihült játékok sötét játszótereken.
Nem tudom, az alkotók a munkafolyamat során összebeszéltek-e? Néha úgy tűnik, noha kinek-kinek az egyénisége határozottan ott él a képein. Nem összekeverhetők. Azonban van párhuzam a munkák között, ami lehet kurátori válogatás eredménye is. Lényeg, hogy ez az állítása szerint nyomokban Budapestet tartalmazó tárlat indoklatlanul szemérmes. Mindez nem nyomokban hordozza városunk egyedi minőségeit. Sőt! Ez a kiállítás mindenestül Budapest.
Bojár Iván András
Kiállítók: Gaszner Róbert, Gombai Gellért, Kocsis Krisztina, Menyhárt Péter, Molnár Anna, Vimmer Andrea
A Nyomokban Budapestet tartalmaz c. kiállítás a Budapest Fotófesztivál hivatalos programja, és május 5-ig megtekinthető a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.
