Nézőpontok/Vélemény

Mindenki pattogott – III. Építész Squash Kupa

2012.04.02. 09:22

Idén is lezajlott az Építész Squash Kupa, immár a harmadik. A rendezvény remek lehetőség a számítógép előtt elgémberedett izmok átmozgatására, kapcsolatok felfrissítésére vagy új ismeretségek kötésére. A kezdeti nehézségek ellenére sikeres napról Szokolyai Gábor számol be.

III. Építész Squash Kupa

Beszámoló

Az ismerősök mellett jó volt látni új arcokat is – többek között nagyon örvendetes, hogy a versenyző hölgyek száma az első versenyhez képest duplájára nőtt. Az előző évekhez hasonlóan most is elkapott minket a versenyláz, még azt is, aki csak a részvétel szándékával jött el. De voltak, akik már edzői segítséggel készültek, hogy a tavalyi eredményükön tudjanak javítani.

 

 

 

Kisebb malőrrel indult a nap, mivel a Lite Wellness Club négy pályája közül csak három volt használható, mert előző este egy sporttárs heves mozdulata nyomán az egyes pálya üvegfala szilánkokra tört. Így a szokásos versenyzőszámból következő mérkőzésszámot szorosabb időbeosztással kellett megoldani. Végülis sikerült ez anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna. Most is mindenki sok meccset játszott és jól elfáradt – az izomláz garantált volt.

A hölgyek külön csoportban, körmérkőzéses rendszerben játszottak. Az urak csoportjaiból egy-egy versenyző jutott tovább az első nyolcba. Ez a nyolc már csak egymással játszott, míg a többiek külön küzdöttek a vigaszági helyezésekért. Ennek a lebonyolítási rendszernek köszönhetően – eredménytől függetlenül – mindenki reggeltől estig játszhatott.

 

 

 

Támogatóink idén is elkényeztettek. Mindenki kapott egy egyhetes Lite Wellness bérletet, az első három helyezett egyhónaposat. Utóbbiak Octogon és Metszet előfizetést is nyertek. A férfi győztesnek a  BMW hétvégi tesztevezetést ajánlott fel. A női győztesnek a BeLight egy – stílusosan rúzs formájú - Diesel-Foscarini lámpát ajándékozott, és a vigaszág győztese az Armstrong Magyarország köszönhetően egy vacsorameghívást kapott. A tombola végül mindenkinek adott esély, hogy nyertesnek érezze magát. A Dowork egy frissen kijött Brunner széket, a Pointzero egy tonett fazonú Vitra széket „dobott bele a kalapba“.

Szeretném hinni, hogy az Építész Squash Kupa nemcsak sportverseny, hanem alkalom arra is, hogy a kollégák tartsák egymással a kapcsolatot, és a mindennapi szakmai szerepükből kilépve, más oldalról is megismerhessék  egymást.

 

 

 

2012. 03. 26.

Szokolyai Gábor

Eredménylista:

Hölgyek:

1. Fülöp Erika

2. Dréher Zsófia

3. Gáspár Júlia

Urak:

1. Fézler Zsolt

2. Nagy Tamás

3. Várhegyi Zsombor

4. Lovas Gusztáv

5. Peity Attila

6. Répás Ferenc

7. Hájos Zoltán

8. Vörös Péter

Vígaszág:

1. Koralovszky László

2. Nemesházi Csaba

3. Szalántzy Kolos

Szervező: Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) (www.meszorg.hu),  Építészsport.hu
Koordinátor-ötletgazda: Szokolyai Gábor (MÉSZ)
Rendező: Lite Wellness Club – Hegyvidék

Támogatók:                                           

HEVESTHERM     

LITE WELLNESS CLUB        

MCXVI ÉPÍTÉSZMŰTEREM

EPITESZSPORT.HU

POINTZERO

DECORFLOOR                

ÉPÍTÉSZFÓRUM          

KŐRÖS CONSULT           

BELIGHT

DOWORK

OCTOGON

ARMSTRONG

METSZET Építészeti Magazin       

BMW-WALLIS 

FÉMIXO

Nagyon köszönjük a támogatást!

Fotók: Nagy Attila

Szöveg: Szokolyai Gábor