Minőség (a) felsőfokon - előszó a 250 éves évfordulók elé

”A még hátralévő időben szedjük össze emlékeinket, és egyértelműen ismertessük meg a mai világgal ragyogó műszaki múltunkat!” Dr. Rigó Mihály írásában a mai felsőoktatás problémáit kutatva az egyetem és az akadémia - mint kifejezések és iskolatípusok - múltját boncolgatja, példaként állítva elénk a méltatlanul elfeledett, egykor európai hírű és úttörő jelentőségű selmeci Bányászati-Kohászati Akadémiát - kiváló tanárait és a műszaki képzés teljességét átfogó oktatási rendszerét -, amely valódi ”felső iskolaként” működhetett, aminek a közeljövőben számos rangos évfordulóját ünnepelhetjük meg.

Volt egyszer egy selmecbányai iskola, a Bányászati és Erdészeti Akadémia. Nevéhez köthető műszaki felsőoktatásunk legdicsőbb korszaka. Mivel az oktatási hierarchiában felette nem volt semmi, ő volt legfelül! Szándékosan definiáltam így, mert valóban selmecbányai és valóban iskola volt. Selmecbánya vitathatatlan, de milyen volt az az iskola, amelyet úgy tűnik, hogy néhányan szeretnének minél gyorsabban elfelejtetni, rangon alulivá tenni, kitörölni, meg nem történtté minősíteni műszaki múltunkból. Az ügyeskedők az iskola nevével, besorolásával variálnak céljuk elérése érdekében. Ha esetleg el is ismerik létezésének tényét, igyekeznek nem kimondani azt, hogy ez felső, azaz legfelső iskola volt. Nem tudják bizonyítani azt, hogy Selmec után még más iskolára, pl. a Műegyetemre kellett volna menni a bányamérnöknek tanulmányai befejezésére. De ez akkor eszükbe sem jutott. Ha egy bányász a szakterületén újabb dolgokról akart hallani, akkor ezt csak egy másik Akadémiától kaphatta meg, beiratkozott például a freibergi Bányászati Akadémiára.

1. Nézzük akkor elsőként az iskolák neveit!
A Magyar Tudományos Akadémiában szerepel az akadémia szó. Eddig senki sem akarta átnevezni Magyar Tudományos Egyetemmé. Mára már minden fogalmunk körül zavart sikerült kelteni. Így semmi akadálya nincs ma annak, hogy teniszakadémiáról lehessen beszélni, ami ugye nem egy kategória az MTA-val!

Platón Kr. előtt 385-ben akadémiát alapított és nem egyetemet! Az akadémia szellemiségéről sokat elárul az alábbi kép. Előadást hallgatnak, beszélgetnek, meditálnak, kételkednek, csüggnek tanítójuk szavain, ahogyan az arcokon látszik.

 

 

„Az Akadémia megalapítása az ókori világ legfontosabb eseményei közé tartozott. Az iskola Athéntól néhány kilométerre, nevezetes személyiségek sírjával szegélyezett út mentén, egy nagy liget közepén állt. Az Akadémia nevét onnan kapta, hogy az épület egy Akadémosz nevű hérosznak szentelt liget közelében épült. Platón filozófiát és matematikát tanított párbeszédes formában, később összefüggő előadásban is. A matematikát annyira fontosnak tartotta, hogy állítólag az Akadémia bejáratára a „Ne lépjen ide be senki, aki nem ismeri a geometriát!” feliratot íratta.”  (1)

Mi volt az Akadémia célja?
„A társaság végső gyakorlati célja az volt, hogy helyreállítsa a tisztességes kormányzatot a görög városállamokban. Platón szerint a tisztességes kormányzás helyreállítása megköveteli a teoretikus tudás teljes megalapozását. Az általa tanított tudományok többsége azonban túl homályosnak, túl bonyolultnak tűnt a hétköznapi ember számára. Egy történet szerint, amikor meghirdetett egy előadást „A Jóról”, az emberek azt remélve jöttek, hogy megtanulhatják, hogyan lehetnek boldogok, de olyasvalamit hallottak, ami nekik felsőbbrendű matematikának tűnt.” (1)

Az előbbi célt - a tisztességes kormányzás helyreállítása - bármennyire is aktuális lenne - gondolva elsősorban az elmúlt 60-70 évre -, még ma sem mernék maguk elé tűzni a még annyira híres egyetemek. A mai hazai egyetemek egy szatócsbolt szellemiségével tömegtermelést folytatnak, majd csodálkoznak azon, hogy ide jutottunk. De ez nem volt mindig így, és most sem kellene így lenni.

Az Akadémia elnevezés érdekes módon nem zavarta Platón tanítványait, Xenokratészt, Szpeuszipposzt, Arisztotelészt, Hérakleidészt, Pontikoszt, Kalliposzt, Erasztoszt, Timolaoszt, a nők között Laszténiat és a férfiruhákban járó Axioteat. Nem követelték Platóntól, hogy kérvényezze a görög isteneknél az akadémia egyetemmé minősíttetését.

Meddig maradt fenn az Akadémia?
„Az Akadémia kb. i. e. 385-i alapításától számítva közel ezer évig állt fenn. Bezárását 529-ben Justinianus császár rendelte el, aki bezáratta az athéni filozófiai iskolákat.” (1) Egyrészt: 385+529=914 év! Másrészt: ne felejtsük: a filozófia régen a világ összes tudományát egyesítő, magába foglaló fogalom volt. Hogy jött ennek tanításához egy akadémia? Előre szeretném véleményemként rögzíteni: az akadémia, mint fogalom, tartalma, súlya nálam ehhez áll közel. Elszúrta volna Platón a dolgot? Elfelejtett átszervezőket kiképezni, akik ún. oktatási reformokkal, reorganizációkkal rendre szétverték volna az egészet?

A selmeci Akadémia 1770-től 1904-ig megtartotta az akadémia nevet. Ugyanezen időszak alatt a híres Műegyetem volt Institutum Geometricum et Hydrotechnicum, József Ipartanoda, Joseph Industrieschule, Joseph Polytechnikum és kir. József Műegyetem, mintha nem találná a helyét, a szerepét, mintha keresné önmaga feladatát.

Az egyetem körüli fogalmak kavalkádja ezzel még nem ér véget.
A XIV. században Párizsban, Oxfordban, Bolognában az egyetem magába foglalta a középiskolát is. Mint tudjuk, az egyetemnek, az universitasnak sokáig semmi köze a tudományhoz, a tudományossághoz, mivel a fogalom csak a közös érdekű emberek csoportját jelentette. Még az 1862-es kiadású Magyar nyelv szótára is az egyetemet a mai halmaz fogalmunk tartalmával egyezőként határozza meg. Beszél az égitestek egyeteméről, a világ egyeteméről, amit mi világegyetemnek nevezünk, de beszél a növény-, állat-, az ásványország egyeteméről is. Ma inkább flórának, faunának nevezzük ugyanezt, de a halmaz értelmezés jegyében. Szól a vármegyék egyeteméről, azaz a vármegyék együtteséről, a vármegyék halmazáról. Itt jön be a tudományegyetem akként, hogy a tudományok, a tanszékek halmaza, Universitas scientiarum. Még a Révai Nagy Lexikon is az egyetemet, mint universitas magistorum et scholarium határozza meg, tehát mint a tanítók és a tanárok halmazát, és nincs szó arról, hogy az emberiség összes ismeretét vagy annak egy szeletét tanítja-e!

Teljesen más dolog az a jelentésváltozás, amely szerint az universitas scientarium mára maga lett az universitas, lerövidülve. Tehát a virágok halmaza helyett csak a halmazt használjuk. Érdekes számomra az, hogy miután a könyv levezeti az egyetem fogalmát, példaként két pesti egyetemet hoz. Pedig az akkori Műegyetemen nem képeztek orvosokat, bár egy időre odaszippantották az állatorvosi képzést is. De az alapértelmezés szerint a mai ELTE sem egyetem, mert nem tanít mérnöki tudományokat, tehát a halmaz nem teljes! Nagyon lényegesnek tartom azt, hogy az 1862-es kiadású könyv az egyetemet főiskolaként definiálja! Valószínű az, hogy akkor a főiskola a legmagasabb képzési szintet, a fő iskolát jelentette, és nem a mai BSC képzésre lefokozott valamit!

A mai universitas fogalmunknak leginkább a studium generale felelt meg, amely viszont mára már eltűnt, mint iskolanév. Mit tanítottak ezek az iskolák?

• „Szabad Művészetek Kara: Általában 14-20 éves kor között jártak ide. A 7 szabad művészetet tanulták: trivium (grammatika=latin nyelvtan és ókori írók olvasása; retorika=latin beszéd és fogalmazás; dialektia=logika, vitatkozás, érvelés); quadrivium (aritmetika=számtan; geometria=szerkesztések; asztronómia=csillagászat, egyházi ünnepek, földrajzi ismeretek; musica=egyházi énekek). Tananyag Arisztotelész, Cicero és Ptolemaiosz volt. A tanulmányok második éve után meg lehetett szerezni a baccalaurátust, majd a hatodik év végén a doktorátus fokozatot. A további karok ezen tanulmányok elvégzése után következhettek.
• Orvosi kar és Jogi Kar: kb. 20-25 éves kor között jártak ezekre a karokra. Az orvosi karon Hippokratész és Galenus kivonatos műveit tanulták. A jogi karon egyházjogot és világi jogot (római jog) tanítottak.
• Teológiai Kar: Általában felnőtt fejjel, 30-36 éves korra végezték el a hallgatók. Ez adta a legmagasabb képesítést. A Bibliát és egyházi műveket (a 13. század után: Aquinói Szent Tamás: Summa teologiae-t) tanították.” (2)

Ha ez az egyetem képzési tartalma, akkor mitől egyetem a Műegyetem?
A mérnök, a műegyetem szavunk Kunoss Endrétől (1811-1844) ered, aki író, költő, jogász volt. Ő írta a Bányászhimnusz első részének szövegét. Ő alkotta meg az addig használt polytechnikum helyett a műegyetem szavunkat. Először 1835-ben ajánlotta fogalma használatát, de csak 1871-ben fogadta el Eötvös József miniszter, aki megalapította a Műegyetemet. Ugye nem lehet 1770-ben használni azokat a szavakat, amelyeket 1835-ben talált ki valaki, és amelyeket csak 1871-ben - 100 év különbséggel - használtak fel. Nem lehetett mérnöknek nevezni a selmeci - mai fogalmaink szerinti - bányamérnököt, kohómérnököt, erdőmérnököt, mert a mérnök szavunk nem létezett. Mi volt akkor? Volt a hadsereg és a bürokrácia, ahol az életet a tisztek, a tanácsosok irányították. Ennek megfelelően bányatiszteket, kohótiszteket, erdőtiszteket képzett Selmec, akik bányakapitányok, titkos tanácsosok, főbányatanácsosok lettek. A tisztről nagyon nyilvánvaló volt mindenkinek akkor, hogy irányít, és a hierarchiában legfelül van, mint a seregben. A fogalmak mindenki számára egyértelműek voltak! (3), (4), (5)

A Pallas nagy lexikona szerint a Műegyetem „a műszaki tudományok főiskolája”. Akkor főiskola vagy egyetem? Ugyanezen lexikon a műegyetemek közé sorolja az Ecole Polytechnique-t, annak ellenére, hogy nevében szó nincs universitas-ról! Olyan iskola lehetett, ahol többféle műszaki tárgyat oktattak. Magyarországon a Műegyetem egyik elődjét Joseph Polytechnicum-nak hívták. Természetesen ezt is egyetemnek tartják egyesek. Nem érdekes az, hogy az 5 „karral” működő intézmény neve egyetem, a 3 „karral” rendelkezőnél viszont szó sem lehet erről. Konkrétan: a kir. József-Műegyetem 5 „karra” tagozódott, úgymint az egyetemesre, az építészetire, a mérnökire, a gépészmérnökire, és a vegyészire. A selmeci Bányászakadémián a bányászati, a kohászati és az erdészeti kar képzett szakembereket. Nem érezhető a célirányos önkényesség? Persze még örülhetünk annak, hogy a selmeci iskola nem lett Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem! Ennyit a nevekről! (6)

Az előbbiek szerint az egyetem csak az, amit annak nevezünk!
A mai eszünk szerint egy szakma legmagasabb szintű elsajátításához végig kell menni az általános iskolán, a középiskolán, és a felső iskolán. Akkor bicsaklott meg a dolog, amikor kétféle felső iskola került a képbe itthon az elmúlt évtizedekben, amikor bevezették a szerényebb ismereteket adó felsőfokot, a főiskolát és a rendes felsőfokot, az egyetemet. Ugyanolyan néven jöhetett ki mérnök, csak az egyik helyen üzemmérnökként, a másikon okleveles mérnökként. Az üzemmérnök oklevele nem volt oklevél? Arról nem is beszélve, hogy rendre elfelejtették a jelzőket és mindenki mérnök lett, így jót hígult a szakma. Ezt az is segítette, hogy még a legmagasabb szint betöltéséhez sem írták elő az okleveles mérnöki végzettséget, csak úgymond „felsőfokú képzettség kellett”.

Még nagyobb lett a káosz a bolognai folyamatnak nevezett csodával, amikor a felsőfok háromfelé tört. Lett a magyar megfelelővel sem rendelkező BSC, MSC és a doktori iskola. Senki sem tudja, hogy melyik mit jelent, a fogalmak tartalma megfolyt. Ma a műszaki doktor már nem azért kap meg egy kitüntető címet, mert letett valami nagy dolgot, vagy végrehajtott egy nagy tettet, mert meghaladta valamiben szakmája aktuális helyzetét, használható valamit talált ki, hanem mert végigült, és tanulógépként letett még néhány ugyanolyan vizsgát, mint pl. az MSC vizsgái voltak. Amit ma a háromlépcsős felsőfokunk végez, azt Selmec egy lépcsőben elintézte. Nem véletlen az, hogy ez az ötlet abból a Bologna-ból jött, ahol az egyetem fogalmába anno a középiskolát is beleértették. Van még hová „fejlődni”!

Nagyon lényeges azt kiemelni, hogy a selmeci akadémia olyan jól tette dolgát, hogy még az egyetem-pártiaknak sem jutott eszébe Budapesten, a Polytechnikumban bányamérnököt képezni! Azt is nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az akkori Európában mindenütt akadémiákon képezték a bánya-, kohó- és erdőmérnököt. Végül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egyetemmé válást – a kor divatjának megfelelően – többször kérelmezték a selmeci tanárok, csak nem kapták meg. Fizetésük is alacsonyabb volt az egyetemi tanároknál.

2. Másodszor gondoljuk át azt, hogy a bányászkodáshoz milyen ismeretek kellettek és mit tanítottak.
Vegyük a világ leghétköznapibb dolgát, a sót! A sót bányából hozzák felszínre, melyet jól modellez az alábbi kép. Meg nem tudjuk mondani, hogy az ember milyen régóta foglalkozik bányászattal. A legősibb szakmák egyike. Az arany, a vas, a szén, az olaj, a földgáz, az urán világunk legfontosabb tényezői, még akkor is, ha a hazai bányászatot lényegében felszámolták. Nem szabad hagynunk, hogy ezzel együtt elsüllyesszék a selmeci iskolát is!

 

 

A képen láthatóan a földalatti világ inhomogén, különböző anyagokból álló, pedig itt csak 400 m mélységbe mentek le. Nem volt-e elemi az igény a geológiára, a kőzetek, az ásványok ismeretére és mindezek alapjára, a kémiára? Ismerniük kellett a különféle rétegek helyét, kiterjedését. Nagyon tudniuk kellett megbecsülni a készletet, hogy érdemes-e egyáltalán elkezdeni az iszonyatos munkát. Hogyan lehetett ezt megtenni geodéziai ismeretek nélkül? Nem kellett-e már szintén rögtön az elején a geodézia? Aki sót akart, annak nem kellett a homokkő, az agyag. Kezdetben minden munkát kézzel végeztek. A rengeteg felesleges munkát nem akarták-e elkerülni? Nem kellett-e az optimalizálásról sejtésnek lenniük? Mint a rajzon látható, nem mindegy az, hogy az ember függőleges és vízszintes alkotásai, aknái, tárói, hol legyenek. Nem volt szükséges logikus gondolkodásra, a matematikára? A szállítandó anyagmennyiség miatt egyáltalán nem mindegy, hogy az ember által készítendő bányaművek hol vannak. A földalatti üregeket a beomlások megakadályozására dúcolni kellett. De mit és mivel? Nem volt szükséges a mechanika ismeretére? Nem azért tanítottak mechanikát, mert ezért az állam fejpénzt adott, mint a mai egyetemeken, hanem azért, hogy rá ne omoljon a föld! Micsoda különbség a motivációkban!

A rengeteg anyag mozgatása miatt szinte a világ legtermészetesebb dolgaként tekintettek a gépesítésre. Elsők között használtak szivattyúkat, ventillátorokat, drótkötelet, sínt (!). A mai vasút sehol sem lenne a bányabeli ismeretek nélkül. Pedig a bányász csak azt vette észre, hogy könnyebb a csillét tolni, ha a sziklás föld helyett sínen tolja. Nem kellett győzködni a bevezetéséről. A gépesítés, a gép a bányász látóterének közepén volt, mert kevesebb fizikai munkával akarta célját elérni. Ehhez teljesen természetes módon társult az elektrotechnika ismerete, a világítás, a gépek miatt. A kohászat elképzelhető-e elektromos kemencék nélkül. Minden tudás nélkül neki lehet állni kohászkodni?

A bányatisztnek gondolnia kellett az emberre, mint legfőbb erőforrására. Képzeljük el korabeli munkakörülményeit. Szűk tér, rossz világítás, meleg, kellemetlen gázok, nehéz fizikai munka. Mennyit bír el, mivel és mennyire terhelhető? Hány órát dolgozzon, milyen gázok hatásának van kitéve a mélyben, mi lesz, ha tragédia, szerencsétlenség történik? Ez a szakma nagyon korán kórházakat alapított, szociális gondoskodásként pedig különféle pénztárakat.

Amit a bányászok felhoztak, különböző anyagok együttese volt. De mikből áll ez és milyen arányban? Neki tiszta arany, tiszta vas, tiszta szén kellett. A felhozottat szét kellett választani, de hogyan? De rájött arra is ez az ember, hogy a tisztán kinyert anyagoknál lehet alkalmasabbat is létrehozni, általa. Kopásállóbb, rozsdaállóbbá tehető az acél, ha még teszünk hozzá valamit. Észlelte azt is, hogy a bányászkodás miatt megsüllyed a felszín, ahol házak vannak. Mit lehet tenni? Észrevette azt is, hogy amit felhoz, az bizony néha árt a környezetnek. Mit lehet tenni? Állandóan új és új feladatok, melyekre mindig a kor színvonalának megfelelő választ is képesek voltak adni!

A fentieknél sokkal teljesebb, szakmaibb képet kaphat az érdeklődő, ha belenéz az 1868 óta megjelenő Bányászati és Kohászati lapok interneten is elérhető számaiba. Amit itt találni lehet, az legalább akkora kincs, mint amit a bányászok eddig felhoztak. Nagyon sok a remek rajz! A cikkek azt is fényesen igazolják, hogy a bányásznak, kohásznak szaktudományok sorát kellett művelnie ahhoz, ha meg akart élni, ha életben akart maradni. Ez azért több a geodétaságnál! Még a számítógép hiánya sem okozott olyan nagy bajt, hiszen ott volt pl. a grafosztatika.

Természetesen ezt egy mégolyan jó bányatiszt is tanulta valahol. Mit is? Matematikát, kémiát, geológiát, geodéziát, mechanikát, gépészetet, elektrotechnikát, kohászatot, metallurgiát, fizikai-kémiát, logisztikát, erdészetet, ergonómiát, szociológiát. E melett ugye nem közömbös az, hogy kitől kell megvenni a bányászathoz szükséges fölterületet, kinek és mennyit lehet fizetni a föld kincsei után. Tehát alapos jogi kurzusokon is át kellett mennie a szegény selmeci diáknak. Ehhez is meg volt az alap, hiszen: „Hazánk területén foglalták először írásba a különszerű bányajogot a XIII. század közepén; mint Karsten berlini tudós mondja: ez a dicsőség a bányászati statutum-alkotás királyi privilégiumával felruházott Selmec városát illeti.” (Mihalovits J., 1935. 4. l.)

Előbbieket tartják ma ellenségeink egysíkú képzésnek, merthogy csak bányász. Kijelentésük valódiságának megítélését az olvasóra bízom. Selmec Akadémiája mindezt oktatta. Szintén az olvasóra bízom annak eldöntését, hogy a mai fogalmaink szerint ez műszaki képzésnek nevezhető-e. Nincsenek kétségeim a választ illetően. Selmec mindig azt oktatta, ami a szakmához kellett. Minden olyant oktatott, mellyel a munka ésszerűsíthető, könnyíthető, gazdaságosan művelhető. Soha nem jutott eszükbe alternatív színházi rendezőt, menedzsert képezni, ebben is nagy mintánk lehetne. A képzés időtartama mindig az oktatni való mennyiségéhez igazodott, egy perccel sem tartott tovább, mert az mindenkinek drága volt.

A Műegyetem ősének kikiáltott Polytechnicum Geometricum ugyanekkor a mai fogalmaink szerint „csak” földmérőket képzett és legjobb igyekezet mellett is ma csak egy tanszék lehetett a bölcsészképzés mellett, valószínűen teljesen idegen testként. Az igazsághoz hozzátartozik az, hogy az igazi neve Institutum Geometricum et Hydrotechnikum lehetett, mert erre utaló anyagok is vannak az interneten. Ez a földmérő mérnök mellett a vízépítő mérnök képzéskörét jelenthette. Valószínűen a korabeli gondolkodók is rájöhettek arra, hogy ez kevés valami, mert az Instituttal párhuzamosan létrehozták 1846-ban a József Ipartanodát, ahol technikát, kereskedelmet, gazdászatot, műipart tanítottak. Az Institut irányzat leértékelését jelentette 1850-ben történt megszüntetése, amikor az Institutot hozzácsatolták az Ipartanodához. Kettő együtt, mint Joseph Industrieschule működött tovább. A váltást jól mutatja a névváltozás, az ipar felemelkedése. Ez lett 1856-ban Joseph Polytechnikum, majd 1871-ben kir. József Műegyetem, mérnök, gépészmérnök, építész és vegyész szakkal. Selmec Akadémiája, illetve utódiskolája, a soproni Bányászati és Erdészeti Főiskola szempontjából lényeges dátum még 1934. Ekkor a selmeci iskola önállóságát elvették, önállóságától megfosztották. A selmeci iskolát hozzácsatolták a budapesti Műegyetemhez. Nem érdekes, hogy az eddig nem műszaki felsőoktatásinak tartott intézményt nem egy budapesti középiskolához, vagy a testnevelési egyetemhez, hanem a Műegyetemhez csatolták? Mindezt akkor, a centralizáció, a vízfej főváros hatalmi túlsúlyának növelése céljából.

Jellemző a selmeci szellemiségre az, hogy már a szabadságharc ideje alatt bevezették a magyar nyelvű oktatást, ezért több külföldi vagy idegen nyelvű diák elhagyta az iskolát. Jellemző az is, hogy a selmeci bánya-, és kohómérnökök, hallgatók és bányamunkások készítették el a főváros védelmi erődítését. Természetesen a következmények Selmecen sem maradtak el. A szabadságharc után bezárták az Akadémiát. Mind a tanároknak, mind a diákoknak el kellett számolni a forradalmi időkben kifejtett ténykedésével. Sok tanárt megfosztottak állásától. 1868-ban azonban a bányászat-kohászat oktatásban is bevezették a magyar nyelvet. Így azt mondhatjuk, hogy lényegében a magyar műszaki oktatás szaknyelvét is Selmecen kellett megteremteni. Lényeges azt is megállapítani, hogy az Akadémia léte alatt állandóan napirenden volt az oktatás korszerűsítése, sőt a vége felé néhányan megfogalmazták Selmec elhagyását, a fővárosba, Kassára telepítését. Nem lenne csak egyértelmű diadalmenetnek beállítani az Akadémia életét, mégis megtalálták a megoldást, vagy a történelem hozta meg azt 1919-ben.

Talán még jobban jellemzi a selmeci szellemiséget a diákélettel kapcsolatos - a selmeci és a német céhek gyakorlatához hasonló - szokások együttese, mely a diákhagyományokban mind Sopronban, mind Miskolcon él. Alapja a bajtársiasság, a segítségnyújtás, a jókedv. Ilyen öröksége ma egyetlen felsőfokú tanintézetnek sincs! Ma több helyen mentorálás néven ennek egy kis részét, egy halvány másolatát próbálgatják bevezetni. Más egyetemre járó ismerőseink soha nem értették meg szép szokásainkat, mint a balekélet, a balek-firma viszony, a ballagások, a valetálás, a szalamander, a szakestélyek. Nem hiszik el a nótáinkat. Voltak Selmecen diákszervezetek, mint a Burschenschaft, a Selmeci Magyar Olvasói Társulat, az Akadémiai Segélyező Egyesület, a Főiskolai Hegyi Zászlóalj, az Akadémiai Atléta-club, a Magyar Társaság.

3. Érdemes harmadikként azt is megnézni, hogy kik és hogyan tanítottak a selmeci iskolában.
Erről teljes terjedelmében Csáky Károly: Híres selmecbányai tanárok (2003. Dunaszerdahely) című könyvében olvashatunk. A kiemelés önkényes, amiért elnézést kérek, mivel elképzelhető, hogy kihagyok szaktekintélyeket, illetve a kiemeltnek nem a legfontosabb teljesítményét idézem. Dolgozatom címének kétféle jelentését ezzel is próbálom alátámasztani.

Mindjárt az elején érdemes azt kijelenteni, hogy Selmecen diákként is és tanárként is megjelentek különböző tudományegyetemet végzettek. Volt olyan is, hogy selmeci tanár lett tudományegyetemi tanár. Megállapítható, hogy Selmecen Európa különböző országainak tudósai tanították az Osztrák-Magyar Monarchia leendő bánya-, kohó- és erdőmérnökeit, akik szintén különböző országok fiai voltak. Igazi Közép-Európai felsőfokú tanintézet volt! Mária Terézia „igen nagy gondot fordított arra, hogy az általa alapított tanintézetre csak jeles tanárokat hívassanak meg, akik kiváló szellemi tulajdonságokkal és alapos tudománnyal rendelkeznek”. (Sobó J., 1906. 203.)

Az oktatók közül ki kell emelni Mikoviny Sámuelt (1700–1750)
1735. június 22-én alapították Selmecbányán a világ legrégibb műszaki főiskolái egyikének elődjét, a Bányatisztképző Tanintézetet. A kor első mérnökeit ebben az iskolában már pontos tanmenet szerint oktatták. A selmeci bányaiskolának tulajdonképpen alapításakor is akadémiai jellege volt, hisz „ha összehasonlítjuk a selmeci bányatisztképző intézet tananyagát az egyetemek egykorú matematikai és természettudományi előadásaival, az összehasonlítás korántsem üt ki a selmeci iskola hátrányára”. (Dr. Tárczy-Hornoch A., 1938. 34. l.) Az 1770-es „akadémiai” elnevezés tehát csupán kinyilvánította a már fennálló akadémiai rendszert.

A berlini Királyi Tudós Társaság tagja tehát mechanikát, hidraulikát és geodéziát is tanított az akkori tudományszint legmagasabb fokán. A magyar műszaki felsőoktatás úttörőjeként Selmecbányán végzett tevékenységére világviszonylatban is felfigyeltek. Mikoviny „a selmeci bányaművek energiaellátásának biztosítására korában egyedülálló méretű víztároló rendszert épített ki, amely összesen 7 millió m³ befogadó képességű 16 tárolómedencéből állt”. (Kenyeres Á. szerk., 1969. 214. l.) Tervére a kor valamennyi neves mérnöke felfigyelt, hisz „hasonló nagyszabású és különleges természetű mérnöki munkát előzőleg a világ más bányahelyén sehol nem végeztek”. (Tárczy-Hornoch A. 1938. 36. l.)

A gépészetben szintén szép eredményeket ért el Selmecbányán. 1743-ban az általa feltalált váltóvízkerékkel és hidraulikus sajtóval tette emlékezetessé nevét. Több vízemelő és hidraulikus bányagépet szerkesztett kiváló tanítványával, Hell József Károllyal is. Bizonyára a fiatal Hell Miksa csillagász szintén figyelte Mikoviny tevékenységét, aki a térképezésben már akkor alkalmazott csillagászati módszereket. Tanárként fontosnak tartotta Mikoviny a gyakorlatot megelőző alapos elméleti oktatást, mert szerinte „amiként téves elméletből nem születhetik helyes gyakorlat, éppúgy helyes elmélet nem eredményezhet helytelen gyakorlatot”. A kiváló elméleti és gyakorlati szakember folyókat szabályozott, mocsarakat csapolt le, gépeket, hidakat, tavakat és várakat épített, javított. 1726-ban a Vág szabályozását irányította, 1726-tól Pozsony geodétája volt. Mikoviny kapta az udvari kamarától azt az utasítást, hogy készítse el a Tisza–Duna–Sió–Balaton–Dráva hajózható csatorna tervét. „Őt tekinthetjük a magyarországi kartográfia megalapítójának. 1735-től a selmeci bányatisztképző első tanáraként matematikát, mechanikát, hidraulikát tanított, valamint föld-, és bányamérési gyakorlatokat vezetett. 1736-ban meghatározta Selmecbánya földrajzi szélességét és hosszúságát. A holdfogyatkozások segítségével kiszámította Pozsony és hat európai város (Párizs, Nürnberg, Bologna, Berlin, Bécs, Szentpétervár) földrajzi hosszúságát és szélességét is.”

Born Ignác (1742-1791) kezdeményezésére „1786-ban Szklenón megalakították a világ első és egyúttal magyar mérnökszövetségét: Societät der Bergbaukunde néven.”, amelyben 14 ország képviseltette magát. Tagja volt Lavoisier, Goethe és Watt is.

„A Bányászati Akadémia tanára volt Mitterpacher Lajos (1734-1815). Ő írta meg a műszaki felsőoktatás első gazdaságtan tankönyvét, melyben hangsúlyozta: ”a mérnököknek a gazdasági dolgokban is nem egyszer véleményt kell mondaniok (...), szükséges a gazdálkodás alapjának megismerése.”

„Zsigmondy Vilmos (1821-1888). Zsigmondy írta az első magyar bányaműveléstan tankönyvet. Legismertebb alkotása a budapesti városligeti artézi kút (970,58 m), ami a világ legmélyebb artézi kútja.” (7)

Csermely (Woditska) István (1862–1928) megírta 1891-ben az Elektrotechnika című könyvét, Nagybányán tervezte és építette meg 1887–1892 között az első elektrolit-rézművet. Az országos hírűvé vált fémkohómérnököt megbízták azzal, hogy az orosz cár Altájban fekvő bányái részére nagyszabású elektrolit-rézmű tervet dolgozzon ki.

Cséti Ottó (1836–1906) ”Az út, híd és erdészeti vasutak építéséről” című munkája 1889-ben jelent meg. 1894-ben a Bányaméréstan és felső földméréstan című könyvét adták ki. 1900-ban megjelentette az Általános földméréstant.

Doppler, Christian (1803–1853) 1848–49-ben Selmecen tanított, az akadémia matematika–fizika–mechanika tanára volt. Mint tudós, többek közt a föld mágneses tereinek meghatározásával foglalkozott. Felfedezője volt a róla elnevezett Doppler-effektusnak.

Farbaky István (1836–1928) - nevét a magyar feltalálók között a Schenek Istvánnal közösen kifejlesztett nagy teljesítményű akkumulátorok révén tartják számon. ”A fogaskerekek számítása” című, úttörő dolgozata 1892-ben Selmecbányán jelent meg.

Fehér Dániel (1890–1955) a növényélettan, a sugárzásbiológia és a talajbiológia úttörője.

Finkey József (1889–1941) ”A nyújtó hengerelés és mechanikai elmélete” című könyv szerzője (1911). A ”Nedves úton való ércelőkészítés alapjai´ című könyvét 1924-ben írta németül, de több nyelvre alapműként fordították. Könyvének angol fordítása a Missouri állambeli Rollai egyetem hivatalos kiadványaként jelent meg. Orosz fordítása a charkowi bányászati főiskola kiadványa. Holland nyelvű lefordítására is kértek engedélyt. A József Nádor Műegyetem megalakulásakor - rangsoron kívül - őt választották meg a Bánya-, Kohó-, és Erdőmérnöki Kar első dékánjának.

Fodor László (1855–1924) ”Az ábrázoló geometria elemei” című tankönyv szerzője (1882). A mintegy húsz nyelvre lefordított ”Rajzoló planimetriá”-ját a nyugati tanintézetekben is használták.

György Albert (1862–1941) - ő volt az első magyarországi bányamérnök, aki a bányavizek kiemelésére villanyerőt vett igénybe. Abban is első volt Magyarországon, hogy betont alkalmazott az akna biztosítására. Nevéhez fűződik a ”Jó szerencsét!” bányászköszöntő bevezetése.

Hauch Antal (1823–1903) a felső-olaszországi Aranzóban például „a réz- és ezüsttartalmú fakóércek egyidejű értékesítésére kohóművet tervezett és épített. Zalatnán az ércek arany-, ezüst- és réztartalmának kivonására a mellékterméket is hasznosító gazdaságos eljárást talált fel, melyre egész Európára szabadalmat szerzett. Új eljárást dolgozott ki az erdélyi tellúrércek tellúrfém tartalmának nagyban való előállítására is.

Herrmann Emil (1840–1925) a gázok termodinamikája és a szilárdságtan területén igen jelentős elméleti és szakirodalmi munkásságot fejtett ki.

Jankó Sándor (1866–1923) - ő volt az első magyar nyelvű fotogrammetriai munka szerzője. 1917-ben Pozsonyban kiadták a Fotogrammetriát.

Lang Nepomuk János (1770–1842) 1835-ben kiadott könyvében a világon elsőként javasolta a teodolitnak bányatérségek felvételére való alkalmazását.

Lázár Jakab (1824–1895) - ő volt az első, aki a selmeci akadémián 1848-ban a magyar előadásokat megkezdte. Megírta a legelső magyar nyelvű erdészeti tankönyvet, amely 1871-ben Pesten jelent meg Heckenast nyomdájában.

Lehoczky Gyula (1837–1892) sikerrel oktatta a víz-, út-, vasút- és hídépítészetet.

Miller Albert (1818–1897) - ő volt a poláris és kompenzáló planiméter feltalálója.

Pávai Vajna Ferenc (1886–1964) előfutára volt a földtani alapon történő magyar kőolaj-kutatásnak. Írásai előfutárai annak a néprajzi irányzatnak, melyet ma kulturális ökológiának nevezünk.

Péch Antal (1822–1895) 1868-ban indította az első magyar nyelvű szaklapot, a Bányászati és Kohászati Lapokat.

Rupprecht Antal (1748–1814) laboratóriumának híre a Monarchia határain túlra is eljutott, s felkereste például a galvánelemek felfedezője, az olasz Volta is.

Schenek István (1830–1909) az „elraktározott villamosság”, azaz az ólomakkumulátor feltalálója.

Schwartz Ottó (1847–1910) - az ő sürgetésére vették föl az elektrotechnikát 1886-ban az akadémia rendes tantárgyai közé.

Gyújtsuk meg ezt a lámpát, hogy a káoszban legyen világosság!

 

 

Nemsokára sorozatban jönnek azok a dátumok, illetve azok 250. évfordulói, amelyet érdemes lesz az ünneplés mellett felhasználni az igazság, a tisztelet helyreállítására:

1573.

 

 

(8) Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1935.


1735. Bányatiszt képző iskola indítása Selmecen

 

 

Selmec, mint a magyarországi valamennyi műszaki és gazdasági iskola anyja, a műszaki képzés első iskolája.

„részletes Instrukcióban pontosan meghatározta a tananyagot, a tanulmányi rendet, a tanulókkal szemben támasztott követelményeket stb. Ez az 1735-ben kelt rendelkezés tehát nem a magyarországi bányászati-kohászati szakemberképzés megindulásának, hanem a mai értelemben vett iskola. jellegű intézmény megteremtésének mérföldköve. A bányászat-kohászat tehát megalkotta az első műszaki felsőoktatási intézményeket, melyekben először oktattak tudományos szinten és laboratóriumi gyakorlatokkal kémiát, fizikát, matematikát, ásványtant és földtant.”

„Egy 1632-ben kelt rendelkezésben az udvari kamara önmagának tartja fönn az expectansok alkalmazásának jogát, akiket évi 120 forint javadalmazásban részesít. Mai értelemben nyilván ösztöndíjnak tekinthető ez az összeg, amely hozzávetőlegesen megfelelt egy olvasztómester akkori jövedelmének. A gyakornok tehát nemhogy nem fizet a taníttatásáért, mint akkoriban a céheken belül ez általános szokás volt, hanem még megélhetését is biztosítják iparosmesteri szinten. Ebből kézenfekvő, hogy nem mesterek, hanem a mestereket irányító vezető műszaki szakemberek (mai kifejezéssel: mérnökök) képzése volt a cél.”

„Az 1735-ös Instrukció a céhszerű képzési formához viszonyítva magasabb képzési formációt jelent, mint ahogyan majd az 1762-1770-es Academia Montanistica (Bányászati-Kohászati Akadémia) is egy újabb, magasabb lépcsőfokát fogja jelenteni a hazai, s egyben az egyetemes bánya- és kohómérnökképzésnek.”

Ez a lényeg. Aki részletekben meg akarja ismerni ezen 1735-ös selmeci iskola tantárgyait, hogy kételyeit végképp eloszlassa, elolvashatja itt.

„Az 1735-ben Selmecbányán alapított Bányaiskola (az első bányászati felsőfokú intézmény a világon) Bányászati Akadémiává történő fejlesztéséről 1762-ben Mária Terézia hozott döntést.” (9)

1747. Párizs, École des ponts et chassées (~Út és híd iskola) indítása.

1748. Párizs, École du genie militaire (~Hadmérnökképző iskola) indítása.

1762. október 22-én a Mária Terézia részvételével összeült tanácskozás meghozta a határozatot, melynek értelmében létre kell hozni egy, az egész Birodalom számára bányász-kohász műszaki szakembereket képző intézetet. Mária Terézia aláírta az udvari kamara kibővített bizottságának jegyzőkönyvét. Az intézetnek Selmecbányán kell lennie, mert „a birodalmon belül itt találhatók meg a legkorszerűbb s legsokrétűbb bányászati-kohászati berendezések”. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszott az is, hogy Selmecbányán már 1735 óta képeztek bányatiszteket. Az intézetben nem latin, hanem német nyelven oktattak. (Lehet, hogy az fáj, hogy az 1782-es Institutum Geometricum-ot két évtizeddel megelőzték?). A császárnő Peithner, Johann Thaddeus (1727–1792) terve alapján adta ki 1762. október 22-én a selmeci akadémia elődjének (Praktische Lehrschule) alapításáról szóló rendeletét. Peithner tehát valójában a felsőfokú bányászati–kohászati képzés megálmodója és megalapozója volt a birodalomban. (Beck M. – Peschka V. főszerk., 1990. 410. l.)

1763. június 9-én Mária Terézia bányászati főtanintézet létesítését rendelte el Selmecbányán.

1763. június 13-án kapta meg Nikolaus Jacquin professzori és bányatanácsosi kinevezését a selmeci akadémia első tanszékére, a „gyakorlati bányászat és kémia” tanszékére, más szóval a kohászat–kémia–ásványtan tanszékre. Jacquin egyébként „a mai modern kémia kiindulásának számító antiflogisztenista kémia híve és művelője volt”. (Zsámboki L., 2002. 31. l.) Jacquin Nikolaus Josef vegyész, botanikus, orvos és akadémiai tanár németalföldi francia származású család gyermeke volt. 1727. február 16-án született Leydenben. Bölcsészeti, orvosi és természettudományi tanulmányokat folytatott Leuvenben, Párizsban és Bécsben. Magyarországon egyébként elsőként végzett 1768-ban kőszénlepárlási kísérleteket. Jacquin munkásságát Lavoisier is elismerte és nagyra értékelte. Selmecbányai előadásai és kohászati-kémiai laboratóriumi gyakorlatai e téren világhírnevet szereztek számára. Zsámboki László könyvében olvassuk: „Selmecen az ő laboratóriumi oktatási vonalát továbbvivő G. Scopoli és Rupprecht Antal módszereit vették át a világ első műszaki egyetemének, a párizsi École Polytechniquenek megszervezéséhez (1794).” (Zsámboki L., 1983. 199. l.)

 

 

Selmecen végezte a flogiszton-elméletet támadó könyvének kísérleteit is. A kémia tárgykörét érintő alapvető műve 1793-ban jelent meg Bécsben az alábbi címmel: ”Lehrbuch der algemeinen und medizinischen Chemie”. Ugyanitt halt meg 1817. október.

1764. szeptember 18-án elkezdődik a kémia, a kémiai ásványtan és a metallurgia (kohászat) oktatása a főtérhez közeli Krecsméry-házban (később Mihalik-ház). Az épület ma is áll, emléktáblával jelölték meg.

1765. augusztus 13-án Nikolaus Poda jezsuita szerzetes tudós tanárral betöltötték az akadémia második tanszékét, a mechanika és hidraulika vagy matematika–fizika–mechanika tanszéket. Ez a Kamara-házban (a mai Bányászati Múzeum igazgatóságának épülete) kapott helyet, majd később a Fritz-ház lett az otthona, akárcsak Jacquin laboratóriumainak a Belházy-ház. Poda professzor írta le először tudományos megközelítéssel az akkor világszerte ismert selmeci bányagépeket. Poda 1723. október 3-án született Bécsben. 1741-ben a jezsuita rend tagja, később annak papja lett; a feloszlatás után pedig világi pap maradt. A grazi egyetemen bölcsészdoktorátust szerzett, s matematikát oktatott Klagenfurtban és Linzben. 1756 és 1771 közt működött Selmecbányán. Poda a hazai műszaki felsőoktatás terén úttörő munkát végzett: világelsőként teremtette meg a magas szintű bányászképzést, tevékenységének pedig nemzetközi szakmai-tudományos kisugárzása volt. Már Grazban egyetemi előadóként magas szinten oktatta a matematikát, ezen kívül természettudományi múzeumot alapított és csillagvizsgálót igazgatott. Selmecen modellek egész sorát készítette, hogy az oktatást szemléletesebbé tegye. Könyvtárat alapított, hogy a szakirodalom hozzáférhetőbb legyen tanároknak és diákoknak egyaránt. Részt vett a világ első nemzetközi műszaki tudományos társaságának, a Sociatät der Bergbau-Kunde megszervezésében. (Kenyeres Á., 1969. 422. l.)

1766. freiburgi bányászati akadémia alapítása.

1770-ben megalakult a „gyakorlati bányászat” tanszéke is, melynek Christof Traugott Delius lett az első professzora, s ő írta az első rendszeres bányaműveléstant is. Feladatul kapta többek közt a bányászat, a bányajog, a bányagazdaságtan és az erdészet oktatását is. De tanított statisztikát is. Meghatározta az opál kémiai összetételét. A wittenbergi egyetemen tanult jogot, filozófiát, matematikát és más természettudományi diszciplínákat, de 1751-től tanult a selmeci bányatisztképzőn is. 1773-ban adta ki egyik legfontosabb munkáját: ”Bevezetés a bányászatba”. Ez Bécsben jelent meg ezzel a címmel: Einleitung zu der Bergbaukunst nach ihrer Theorie und Ausübung, nebst einer Abhandlung von den Grundsätzen der Berg-Kameralwissenschaft für die k. k. Schemnitzer Bergakademie entworfen. Delius-nak ez a műve tulajdonképpen az első rendszeres bányaműveléstan volt, amely a korábbi „empirikus-leíró jellegű művekkel ellentétben a bányászat egészét – a bányászati földtant, a bányaművelést, ércelőkészítést, bányagéptant és bányagazdaságtant – egységes rendszerbe foglalva, a kor tudományos színvonalának megfelelő egzaktsággal tárgyalja. Könyvét a XIX. század közepéig alapvetőnek tartották, nemcsak a német nyelvterületen, hanem Franciaországban is”. (Zsámboki L. szerk., 1983. 136. l.) „A francia király költségén és parancsára 1788-ban Párizsban is kiadják, s félévszázadon át tankönyvként használják a francia bányamérnökképzésben.”

 

 

(10) Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1935.

1770. IV. 3. A három tanszékkel és a három évfolyamos oktatással az intézet a tényleges felsőoktatás szervezete lett, s Mária Terézia hivatalosan is akadémiai rangra emelte (Berg- Akademie zu Schemnitz – Selmeci Bányászati Akadémia).

1782. Institutum Geometricum et Hydrotechnikum indítása Budán.

 

 

Tehát csak matematika, mechanika, geodézia, vízépítéstan és gazdaságtan...

 

 

Vásárhelyi Pál itt végzett, életében kiválóan alkalmazva az itt szerzett tudást. Az idézett homály, amely a magyar felsőbb oktatás történetét fedi, ma sem oszlott el. Szerzőnk még említésre méltónak sem találta Selmecet.

 

 

Selmecen elképzelhetetlen lett volna 69 év egy helyben toporgás, illetve az, hogy a magasabb rangút megszüntessék és egy alacsonyabb rangúba beolvasszák. A bécsi döntések elszenvedői lényegében ugyanezt a gyakorlatot folytatták Selmeccel szemben. (11)

1788. École des Mines alapítása.

1789. Francia forradalom.

1793. École Polytechnique alapítása.

1808-ban az udvari kamara a bányászati akadémia mellett erdészeti tanintézetet létesített, melynek első tanára H. D. Wilckens volt, aki 1809-ben a Szentháromság téren álló Sembery-házban kezdett oktatni. Ennek emlékét az erdőmérnökök 2008-ban, 2009-ben méltóan megünnepelték.

1839-ben az ábrázoló geometria és építészet, 1840-ben pedig az ásványtan, földtan és őslénytan tanszékével gyarapodik az akadémia. (Mindkettő a szakterületek első tanszékei voltak hazánkban.)

Következnének a bányász ünnepek, kezdve 1762 + 250 = 2012-vel!

Lényeges annak felismerése, hogy a kémiával és a matematikával kellett kezdeni, mert akkor ezen tárgyaknak ekkora súlyt szántak, ez volt az a szilárd alap, melyre a selmeci iskola épült. Azt is jó látni, hogy okos őseink a háromból kettőt az alapozó tananyagokból választottak és „csak” egy volt a szakmai, a kősziklára építés ősi elveinek megfelelően!

A hátralévő kis időben szedjük össze emlékeinket, és egyértelműen ismertessük meg a mai világgal ragyogó műszaki múltunkat! Használjuk fel ezt az alkalmait a mai műszaki felsőoktatás elferdüléseinek bemutatásaira, és hívjuk fel a figyelmet a mai döntéshozóknak a selmeci iskolára, mint követendő példára. A nagyszerű múlt ápolói Sopron és Miskolc. Nem szabad hagyni a praktikázást addig fajulni, hogy a felsőiskolák bezárási hullámának a fáklyavivők áldozatul essenek.

Jó szerencsét!

dr. Rigó Mihály
okl. erdőmérnök, okl. építőmérnök

Szeged, 2011. július