Az Isim folyó partján elterülő Asztana 1997-ben lett Kazahsztán fővárosa. Az elmúlt két évtizedben a kazahok lázas építkezésbe kezdtek, így mára a város nemcsak kormányzati, hanem ipari, egészségügyi és sportközponttá is vált. A fejlődést számos futurisztikus épület, szálloda és felhőkarcoló jelzi.
A kazahok az elmúlt években szinte a semmiből építettek fel egy új fővárost. Mit tapasztaltál, milyen Asztana?
Mravik Csaba: Ambivalens érzések vannak bennem. Látunk egy külső tartalmat, ami gyönyörű szép és csillogó, de a mögöttes dolgokkal nem vagyunk tisztában. Nem ismerjük a valóságot: a csillogó épületek mögött milyenek a szerkezetek, élnek-e, és hogyan ezekben az épületekben emberek. Vajon nem csak egy gyönyörű szép kirakat, kulissza ez a város? Emellett ott van a centrumtól távolabb eső környezet. Erős a kontraszt, hiszen ahogyan távolodunk a központtól, úgy egyre puritánabb, nomád körülmények között élnek az emberek.
Szakmailag milyen a jövő városa? Asztana erre lehet egy lehetséges példa.
M.Cs.: Több forrás szerint a jövő városának modellje. Akadnak élő példák is az ilyen művi, tervezett városszövet kialakítására, de úgy gondolom, hogy a jövő városa sokkal alkalmazkodóbb az igényeinkhez és alázatosabb a természethez. Ennek a szemléletnek csak bizonyos részei lelhetők fel Asztanában. A belvárosi építkezés egy telepített tengely mentén indult el, ami egy elég egyszerű és sokat használt megfogalmazás. Ha megvizsgálunk olyan európai városokat, ahol az élhetőbb város érdekében városrendezésbe kezdtek, ott is ezt a modellt követték, csak fordított értelemben véve. Párizsban egy sugárutat vágtak a burjánzó városszövetre, majd kitisztították az összes oda nem illő dolgot. Itt fordítva dolgoznak: meghúztak egy nagyon erős vonalat, amire mint egy gyöngysort felfűzték a látványosságokat, az épületeket. Míg Európában a tengelyek körül sejtszerűen zajlik a növekedés, s ahogy a fa évgyűrűi, úgy épül tovább egy város, itt nem ez tapasztalható. Itt a centrum mellett már elszórva jelennek meg az épületek. Asztana robbanásszerűen növekszik: két éve még nem volt ott semmi, most ott áll egy huszonvalahány emeletes ház. Nehezen felfogható, hogy vajon tényleg átgondolt a város erőszakos fejlesztése a közúthálózat, közösségi közlekedés és a fenntarthatóság figyelembe vételével. S felmerül az a kérdés is, hogy a közműépítés vagy a parkolás ezt a növekedést miként követi le. Európában fordítottan működik ez, mert meglévő dolgokat fejlesztünk föl, itt a semmiből alakítanak ki mindent.
Ha a ti szegmenseteket nézzük, tehát a nyílászárókat vizsgáljuk, akkor milyen anyagok és megoldások jelennek meg ebben a villámgyorsan felduzzadt városban?
M.Cs.: Lenyűgöző futurisztikus épületeket láttunk. Az energiatudatos szemlélet bizonyos területeken észrevehető, amit például az Expón lehetett látni, hogy minden üvegezés háromrétegű. Ez elsőre furcsának tűnik európai szemmel, de ha belegondolunk, hogy Asztana a világ második leghidegebb városa, ahol hatalmas a hőingadozás, akkor már érthetővé válik, miért ilyen megoldásokat használnak. Ha -30 és +30 fok között van a hőmérséklet, akkor komfort szempontjából csak ilyen hőszigetelő üvegekkel vagy szerkezetekkel lehet élhetővé tenni az épületeket. Egyébként roppant egyszerű szerkezeteket alkalmaznak, még nem jelent meg az az igény, hogy cizellált, érdekes konstrukciókkal kísérletezzenek. Apró üvegekkel és méretekkel dolgoznak, abból viszont rengeteg négyzetmétert használnak. Tehát azt, amivel alapvetően a KAV Hungária foglalkozik, a különleges, érdekes, nagy méretű és nagy súlyú üvegfelületeket nem igazán leltük a városban. Általában mindenből egy típus jelenik meg. Hogyha például a függönyfalakat vizsgáljuk, akkor egy nagyon egyszerű, hagyományos típust és struktúrát alkalmaznak. Olyan, mintha mindent alárendelnének a gyorsaságnak.
Ez mit jelent pontosan?
M.Cs.: Az építkezéseken túlnyomó többségében külföldi szakember gárda működik közre és külföldről importált technológiát használnak. Amikor kész van az épület, s átadták, utána hozzáértő, vagy kevésbé hozzáértő szakemberek próbálják karbantartani kisebb-nagyobb sikerrel. Fájó volt látni, hogy egy olyan kvalitású építésznek, mint Norman Foster van egy kb. 8-10 éves épülete, ami messziről jól néz ki, de ahogy közeledtünk hozzá, látszik, hogy csúnyán öregszik. A karbantartás során egy üveget például nem az eredeti minőségben cserélnek ki, hanem valamilyen anyagot kerítenek, és azzal helyettesítik. Tehát nem olyan gárda végzi a karbantartást, aki szakavatott, hanem valaki, aki valamilyen ottani eszközzel megpróbál gyorsan megoldást találni. Ez a megoldás sokszor idegen és rombolja az épület összképét, nem beszélve arról, hogy a helytelen karbantartás miatt gyorsan tönkre mennek. Míg Európában egy középületet hosszútávra, minimum ötven évre tervezünk, addig itt, ilyen szemlélet mellett hamar, tizenöt éven belül tönkremennek, beáznak, használhatatlanná válnak. Persze majd építenek újat helyette, de jobb, ha az építészek a fenntartható fejlődés jegyében dolgoznak.
A családi házas szegmensből láttatok valamit?
M.Cs.: A lakóépületeknél inkább az orosz területek bájaival találkoztunk mind homlokzatban, mind nyílászárókban, mint a klasszikus értelemben vett minimál stílussal. Kicsi szerkezetekben gondolkodnak, ami azért van, mert a nagy a hőmérséklet különbség miatt nagy üvegfelületekkel nem lehetne megoldani olyan kialakítást, ami komfortos és élhető lenne. Kis lyukablakokat használnak és azok ornamentikájára, kialakítására, díszítésére helyezik a hangsúlyt, mintsem a nagy transzparenciára.
És a középületek?
M.Cs.: A középületek természetesen a high-tech irányt képviselik. Anyagok közül a kő, a márvány, az alumínium és az üveg dominál. Nyilván az időjárás miatt használják ezeket az anyagokat, hiszen egy műanyag vagy fa szerkezet nem bírná ki ezt a klímát. A látványosságok érdekesek még, Asztana belvárosa olyan mint egy különleges építészeti gyűjtemény. Amikor az elnök Magyarországon járt, megtetszett neki a Hősök tere, és felépíttetett egy hasonló teret, a múzeumnál a New York-i Guggenheim Múzeum lehetett a példa, ami a belső megoldásokban különösen tetten érhető. Sok épületnek alkották meg a kazah gondolkodásnak és mítosznak megfelelő másolatot.
Versenytársakkal utaztatok együtt. Milyen, amikor egy iparág specialistái együtt mennek tapasztalatot gyűjteni?
M.Cs.: Ez egy nagyon-nagy hozzáadott értéke volt az útnak. Szakemberekkel együtt tudtuk vizsgálni az épített környezetet, és bizonyos szakmai megoldásokban véleményt cserélni. Átbeszéltük, hogy ki, miként oldott volna meg egy adott problémát. De emellett érdekes és fontos hozadéka, hogy az emberi kapcsolatok is magasabb szintre emelkednek. Itthon mint versenytársak dolgozunk, kint mint egy érdeklődő kis közösség működtünk, akik közösen eltöltve az időt, tanulás közben ismerték meg a másikat. Tanulságos és jóleső érzés, hogy igenis létezik az az érzékeny szakmai közeg, amelyik vágyik arra, hogy egymást megértve keresse az útját itt Magyarországon. Amelyik azt kutatja, hogy miként tudnak a cégek élhetően és fenntarthatóan egymás mellett boldogulni, s a saját céljaikat építeni.