Mőcsényi Mihály professzor kapta idén a tájépítészeti "Nobel-díjat” - a világ legnagyobb szakmai elismerését
Dr. Mőcsényi Mihály, a tájépítészet hazai iskolateremtő professzora részesült idén - a magyarok közül elsőként - a tájépítészet világszinten is legrangosabbnak tartott kitüntetésében, a Sir Geoffrey Jellicoe-díjban, amelyet szeptember 7-én vett át Fokvárosban, a Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége 49. Világkongresszusán, 93 éves korában. Bardóczi Sándor írása.
„Születésünkkor különböző hosszúságú mászóköteleket kapunk. Nagyon eltérő készségekkel a megmászásukhoz. Az a dolgunk életünk során, hogy ki-ki felmásszon a maga kötelére. Sokszor! Azért kell többek között lejönnünk, mert a földdel kapcsolatban kell maradnunk. Ha Antheuszt el lehet szakítani Geától, a Föld istenanyjától, akkor elpusztítható. Nem lehet elszakadni! Mindig-mindig vissza kell térni Geához, a Föld istenanyához, és onnan meríteni újra és újra erőt a mászáshoz.” /Dr. Mőcsényi Mihály/
Dr. Mőcsényi Mihály, a tájépítészet hazai iskolateremtő professzora részesült idén a tájépítészet világszinten is legrangosabbnak tartott kitüntetésében, a Sir Geoffrey Jellicoe-díjban. Mőcsényi professzor az első magyar tájépítész, aki a nemzetközi életmű-díjnak számító elismerés birtokosa lehet. Ez a típusú nemzetközi elismerés példa nélküli nem csak a szűkebb tájépítész szakma, de a tágabban értelmezett magyar építészet eddigi történetében is.
A jó egészségnek és kiváló szellemi frisseségnek örvendő, 93 éves professzor a díjat személyesen vette át Fokvárosban 2012. szeptember 7-én. Az ünnepélyes díjátadásra a városházán, a Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége (IFLA) 49. Világkongresszusán került sor mintegy 500 nemzetközi résztvevő előtt. A nemzetközi szövetség jelenleg 61 ország nemzeti tájépítész szövetségeit tömöríti szerte a világon, négy nagyrégióra bontva (Európa, Amerika, Ázsia és Csendes-óceáni térség, Afrika és Közel-Kelet). Jelölteket az életmű-díjra a nemzeti szövetségek állíthatnak, amely előbb az IFLA által delegált jelölő bizottsági, majd a szintén általuk delegált nemzetközi zsűri szűrőjén is keresztül fut. Az idei nemzetközi zsűriben Jenny B. Osuldsen (Norvégia) Alan Titchener (Új-Zéland), Fritz A. Auweck (Németország), Rosa G. Kliass (Brazília) Anton Comrie (Dél-Afrika) foglalt helyet.
A Sir Geoffrey Jellicoe-díjat az IFLA alapította 2001-ben, az IFLA első elnökének (1910-1996) halála után. Jellicoe korának egyik legismertebb - építészetet és városépítészetet is tanult - tájépítészeként1 1929-ben alapította meg az Angol Tájintézetet, majd 1948-ban kezdeményezésére Cambridge-ben tizenöt nemzet részvételével alakult meg a Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége2.
A díjat az alapítás utáni években 4 évente, SGJ-Medal elnevezéssel adták át, eddigi kitüntetettjei Peter Walker (2005) amerikai tájépítész (a 2000-ben megrendezett Sydney „zöld” olimpia koncepciójának egyik agytörsztje) és Bernard Lassus (2009) francia tájépítész, a versaillesi tájépítész iskola egyik alapító professzora voltak. A díj formátumán a nemzetközi szövetség 2010-ben változtatott, évente kiadható díjjá alakította át, ilyen formában elsőként Cornelia Hahn Oberlander (2011) kanadai tájépítész vehette át, aki első nőként végezte el a Harvard tájépítészeti fakultánsát, majd hat évtizedes kanadai munkásságával érdemelte ki a kitüntetést. 2012-ben bizonyosságot nyert, hogy az eddig kitüntettek mögött semmivel sem marad le a tájépítészet hazai dojenje, és így rajta keresztül az egész magyar tájépítészet globális reflektorfénybe kerülhet – nem először Mőcsényi professzor munkássága során.
„Nem csak mint jó szakember volt a helyén – ilyenekből rengeteg van, azt is mondhatnám, hogy a profi gazemberek miatt tart ott a világ, ahol tart – hanem mint ember is helyén volt. Mint tanár is a helyén volt. Mint egy szakterületnek a menedzsere, mint szakpolitikus is a helyén volt. Mint egy jó értelmemben vett fenegyerek is a helyén volt” – így jellemezte a Mőcsényit 90. születésnapja alkalmából egyik volt tanítványa, Jávor Károly, aki sokáig a VÁTI vidékfejlesztési osztályát vezette.
A Sir Geoffrey Jellicoe-díjra a Magyar Tájépítészek Szövetségének elnöke, Dr. Dömötör Tamás terjesztette fel a professzort.
Mőcsényi Mihály életrajza, munkássága
Egyáltalán nem volt sima, és kikövezett az az életút, amely a professzort ilyen magasságokba juttatta: jellegzetesen közép-kelet-európai értelmiségi sors rajzolódik ki az életrajzából. Az 1919. november 9-én, egy Tolna megyei frank családba született Mőcsényi Mihály már bonyhádi iskolaévei alatt a Volksbund magyarországi terjeszkedésével találja szembe magát. Az ordas eszmék terjesztésének mind a németajkú kisebbségre épülő gimnázium tanári kara, mind pedig saját családja aktívan ellenállt, annak ellenére, hogy deportálással, illetve később a Gestapo-val fenyegették őket.
Véletlenül, baráti invitálásra került a bajai kertészeti iskolába, majd onnan továbblépve a budapesti Kertészeti Akadémiára, ahol a II. világháború előestéjén kertépítészetet, művészettörténetet, európaiságot, „tudósságot” Ormos Imre professzortól tanult. A szívósságot, kitartást, gyakorlatiasságot, a kertészeti tudományokat pedig a kor másik nagy alakjától, Mohácsy Mátyástól, az Akadémia akkori vezetőjétől sajátíthatta el.
S.A.S. behívóval, alapdiplomája átvétele után, tolmács beosztásban, tartalékos zászlósként került a magyar csapatokkal a visszacsatolt Erdélybe, ahol már akkor azon gondolkodott, hogyan lehetne a kis léptékű kertépítészetet a táji léptékre kiszélesíteni, a háború után az oktatást ilyen értelemben megszervezni. Előtanulmányként éppen ezért beiratkozik a Kolozsvári Egyetem ökonómia szakára, amelyből két évet elvégzett. 1945-ben, a magyar hadsereg egyik utolsó kiugrási kísérleteként részt vett Csehországban 1945 májusában a rajovi incidensben az SS ellen, ahol 17 magyar katona esett el a polgári lakosság védelmében. Az amerikai hadtestparancsnok tolmácstiszti állást kínált neki, szüleit a Gestapo-tól féltve mégis inkább a hazautat, a bizonytalant választotta.
Tanársegédként tért vissza a Kertészeti Akadémiára, és főnökével együtt szervezte újjá a háború utáni szakoktatást, majd 1947-ben 6 éves tanulmányi eltávozásra kapott engedélyt Ormos Imrétől azzal a feltétellel, hogy két évente elsajátít egy-egy újabb európai nyelvet, illetve ledoktorál Európa valamelyik egyetemén. Mőcsényi Bécsben kapott a Hochschule für Bodenkultur rektorától doktorálási engedélyt, majd egy évre Bernbe utazott, hogy megkezdje svájci kivitelezési gyakorlatát Franz Vogelnél, a kor legismertebb svájci kertépítészeti kivitelezőjénél. 11 hónappal később azonban lassan leereszkedett a vasfüggöny, és Magyarország egy újabb személyi kultusz szorításában a keleti blokkba sorolódott. A történelem ismét választás elé állította a tudományos életét éppen csak kezdő Mőcsényit: hazamenni vagy maradni. A családjához, szülőföldjéhez hű ifjú ismételten a hazajövetel mellett dönt, minden észérv és baráti figyelmeztetés ellenére.
„Osztályidegen” származása miatt a fiatal tanársegéd és egész családja az ’50-es években végig meghurcoltatások tárgya volt, amelyet úgy ellensúlyozott, hogy a tudományba menekült. Szimultán végezte el az ELTE művészettörténet- esztétika szakát és a BME-n építészmérnöki és a városgazdálkodási szakmérnöki szakokat, majd külön engedéllyel doktorált az Építész Karon.
1954-ben, a szocialista tervvállalatok megalakulását követően félnapos kutatói állást kapott a kor akkori legfelkészültebb mérnökeit tömörítő Lakótervnél, ahol az első szocialista lakótelepek zöldfelületi rendszertervein, zöldfelületi mutatóin kezdett el dolgozni. Megszületett az Irányelvek Komló Zöldterületeinek Tervezéséhez című vaskos kutatási anyag, amely később kandidátusi disszertációjának alapja (és a modern hazai urbanisztika zöldfelületi szempontú kordokumentuma) lett.
Szocialista városaink zöldfelületi és tereprendezési problémái c. kandidátusi disszertációjának megvédését politikai indokok miatt blokkolták. 1956-ban részt vett az egyetemi forradalmi tanács munkájában és a tüntetéssorozatokban, rövid ideig gyűjtőfogházba szállította a karhatalom. Erre való hivatkozással a forradalom leverése után ismét célkeresztbe került: kandidálását elutasították. Ormos Imre háttérmunkájának köszönhetően egy másik tárgykörben, a táji energia-folyamatok témájú disszertációval 1961-ben végül tudományos fokozatot szerezhetett.
A ’60-as években fordulatot vett politikai klíma hatására 1960-ban már Mőcsényinek juthatott feladatul, hogy az Újbuda (Szentimreváros) területén egykor agyagbányaként és téglagyárként működő, posztindusztriális területen kialakítsa a XI. kerület központi parkegyüttesét, a Feneketlen-tavat.
Ormos és Mőcsényi munkásságának köszönhetően 1963-ban a Kertészeti- és Élelmiszeripari Főiskolán ’Táj- és Kertépítészeti Szak’ alakulhatott meg. Oktatói munkája mellett Mőcsényi kutatásai a kerti és táji léptékben is korszakosaknak tekinthetők. Szakmai alapokon bírálta a nagyüzemi mezőgazdálkodás és az ún. melioráció módszereit, kiállt az ún. ökológiai kiegyenlítő felületek létjogosultsága mellett, a helyi klíma és az állomány klíma jótékony módosító szerepköréről és a CO2 megkötésről cikkezett a ’70-es években, amikor a klímaváltozás kérdése még fel sem merült. Mai szemmel is reformer környezeti elveket vallott, amelyet mindvégig nem „környezet-védelem”-ként, hanem „környezet-ügy”-ként kezelt. Több mint 40 éven keresztül – a mai napig – kutatja Eszterháza barokk tájegyüttesének történetét, amelyet egyetlen önálló, nyomtatásban is megjelent könyvében, az Eszterháza feketén-fehéren (1998) című kötetben összegzett. Sajátos oktatási módszertanának, kérdezz-felelek játékainak, széles látókörének, humanista elveinek és naprakész és széles alapokon nyugvó tárgyi tudásának köszönhetően tájépítész generációk sokasága tekinti őt mesterének. 1969-ben megalkotja saját tájfogalmát, amely alapvetésként mondja ki, hogy a természetet az ember tájalakító tevékenysége teszi tájjá, ember nélkül táj nem létezik.
Mőcsényit 1969-ben nevezték ki a Kertépítészeti Tanszék vezetőjének, 1970-ben egyetemi tanárrá. 1971-ben a szak vezetőjévé. A kádári puha diktatúra, a „legvidámabb barakk” egyre nagyobb lehetőséget biztosított számára, hogy újraépítse az egyetemi külföldi kapcsolatokat. Mőcsényi elsősorban német nyelvterületre küldte ki fiatal tanársegédeit, akik később az egyetemi oktatás és az önálló kar tanszékvezetőivé váltak. A bécsi WIG3-eken a külországi kapcsolatoknak és a disszidens kollégáknak köszönhetően lehetőség nyílt – magyar viszonyok között szinte egyedülálló módon – a hazai tájépítész diákoknak nyugat-európai országokban külföldi gyakorlati tapasztalatszerzésre.
1979-ben egy az akkori rektorral lefolytatott, a szakirány sorsát alapjaiban érintő viharos vita után a benyújtotta lemondását és nyugdíjaztatását kérte, majd a nemzetközi szervezeti tevékenységekhez és balatongyöröki nyaralójába vonult vissza. A háttérből azonban még sokáig adott tanácsokat, mozgatta a szálakat: a györöki nyaraló, amelyet 25 év intenzív kétkezi munkájával varázsolt egy, a Balaton felé kitárulkozó dolomitos bányaudvarból „üdülőtájjá”, a tájépítészek Mekkájává, titkos találkahelyévé változott.
Mőcsényi tervezőként Bécsben, és ezeken felül Hamburgban és Münchenben az IGA4-n is arany és ezüstérmet nyert magyar kert installációival tűnt ki, amelyekkel fokozatosan nemzetközi szakmai hírnévre tett szert a ’70-es években. Mindezeknek köszönhetően az IFLA Nagytanács tagja lett, majd 1978-ban a nemzetközi szakmai szervezet alelnökévé választotta5. A magyar idegenrendészeti szervek nem kis megrökönyödésére 1984-ben a professzor Magyarországra szervezte a világ számos nyugati nációját is felvonultató IFLA Világkongresszust. A konferencia sikere és Mőcsényi nagytanácsban vállalt aktív szakmapolitikusi szerepe következtében a világszervezet 1986-ban – első magyarként – választotta őt elnökévé6. A világ számos országában járt, szakminiszterekkel, világi- és vallási vezetőkkel tárgyalt, a tájépítészet eszmeiségét ültette át a döntéshozói mechanizmusokba. Ebből az időből származik talán leghíresebb bon motja, amely Japánban hangzott el: „A jövő század gazdasági, kulturális versenyét a világ azon régiójának népe fogja megnyerni, amelynek környezetét, életterét hozzáértő tájépítészek olyanná alakítják, hogy az kreativitásra késztessen.”
A rendszerváltást követően egyetemi hívei 1990-ben reaktiválták, rektorrá nevezték ki. Az akkor már 71 éves Mőcsényi újult erővel és erős víziókkal látott neki feladatainak és rektorsága alatt önálló egyetemi karrá szervezte a szakirányt, mindmáig ez az egyetemi kar a hazai egyetemi szintű tájépítészeti oktatás központja. 1993-ban nagydoktori disszertációját követően az MTA a Mezőgazdasági Tudományok Doktori címét adományozta számára.
Munkásságát Tessedik-díjjal, Hild- és Ormos-éremmel tüntették ki. A Magyar Köztársaság elnöke 2000-ben a hazai tudósok legrangosabb kitüntetésével, Széchenyi-díjjal jutalmazta, 2009-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének polgári fokozatát „a tájépítészet szakterületének hazai elismertetése és egyetemi oktatása bevezetése, valamint a településtudomány és az urbanisztika fejlesztése érdekében végzett sokoldalú tudományos és oktatói életútja elismeréseként”. 85 éves koráig tanított, Eszterházára és a CO2 fantomra irányuló kutatásait máig aktívan végzi. 1994 óta professor emeritus. 90 éves korában Veiszer Alinda faggatta őt a Zárórában a tájépítészetről, a Média Építészeti Díján volt díszvendég, „A Sonntagskind” címmel volt tanítványai meglepetésfilmmel ajándékozták meg, az MTA ünnepi ülést szervezett a tiszteletére, amelyre ellátogatott az IFLA akkori elnöke, az új-zealandi Dr. Diane H. Menzies is. 2011-ben az epiteszforum.hu esszésorozatot indított a tiszteletére Mőcsényi esszék címmel, 2012-ben a „Táji titkok tudói” 5 részes televíziós ismeretterjesztő sorozatban Buella Mónika szólaltatta meg.
szöveg: Bardóczi Sándor
fotók: Glázer Attila, Mőcsényi Miklós, BCE-TÁJK tanszéki archívum
1: Jellicoe legismertebb munkájának a Kennedy Memorial megtervezése számít.
2: The International Federation of Landscape Architects
3: Wiener Internationalen Gartenschau
4: Internationale Gartenbau-Ausstellung
5: az IFLA alelnöki a pozíciót 1978-tól 1986-ig, azaz két cikluson keresztül tölti be
6: Az IFLA elnöki posztot 1996-tól 1990-ig tölti be.
