Nézőpontok/Vélemény

Modern románc

2005.06.07. 22:00

Földalatti beszélgetések - Magyar Design Központ, Erzsébet tér buszpályaudvar

Az Építészfórum szakmai közéleti és kortárs építészeti kulturális kérdéseket megvitató rendezvénysorozata ez évadbeli utolsó estéjén a helyszínhez, azaz az Erzsébet térhez tért vissza. A nemrégiben lezajlott Magyar Design Központ-pályázat a Nyíri István tervezte, 1949-ben felépült buszpályaudvar épületének felújítását és funkcióváltását írta elő - és amint az eredményekből és a vitából kiderült, kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a jelenleg parlagon heverő huszadik századi építészeti örökségünkről elgondolkozzunk.

A beszélgetés három fő kérdéscsoport körül zajlott, ezek: viszonyunk a modern mozgalom építészetéhez; a buszpályaudvar-épület múltjához és jelenéhez; illetve a kiíráshoz, azaz a házról való gondolkodást meghatározó programhoz és szabályozáshoz. A díjnyertes pályázók mellett két díjazatlan, ám annál érdekesebb pályaművet is bemutattak tervezőik, és a meghívottak között szerepeltek a zsűri tagjai is.

Pohárnok Mihály, a Design Terminál Kht. ügyvezető igazgatója és a zsűri tagja bevezetőjében felvázolta a Magyar Design Központ programját. Az intézmény elődje a nyolcvanas években jött létre, a környezetkultúra fejlesztésére, valamint a tervező szakmák és a termelőipar összekapcsolására. A maga idejében igencsak előremutató Design Center a piacgazdasági átmenettel megszűnt - éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna egy az újjáéledő ipar tevékenységét minőségi tervezői tudással összehangoló szervezetre. 2002-ben több minisztérium együttműködésében jött létre az utód, gyakorlatilag azonos programmal: információs központ, szakmai koordináció és kutatás, nemzetközi kapcsolatteremtés, termékfejlesztés és kommunikáció - azaz hangsúlyozottan nem pusztán múzeum és kiállítótér, hanem gyakorlati munkát végző, több szakmát integráló központ. A pályázati kiírást is ennek megfelelően igyekeztek alakítani, a konkrétumoktól inkább a nyitott rendszer felé irányítva a programot, nagy hangsúlyt helyezve a flexibilitásra.

 

 

A pályaművek

Elsőként a második helyezéssel végül a megbízást elnyerő páros, Golda János és Madzin Attila mutatták be pályamunkájuk előkészületeit és a jelenleg engedélyezés alatt álló terveket. Már ők is utaltak prezentációjukban az építészek és a teljes magyar kultúra tisztázatlan viszonyára a 'modern' korszakkal és annak eredményeivel, hasonlóan a 'design' fogalmához. A helyszín és az épület igen részletes története mellett kiemelték annak kapcsolatait a kor technológiai innovációival és formakultúrájával - minthogy a buszpályaudvar, mint funkció korábban nem létezett, az analógiák forrása sokkal inkább a repülés és annak kiszolgáló terei voltak. Az építészeti referenciák is sajátos szűrőn keresztül, a kiépülő diktatúra szűkülő szellemi mozgásterében jöhettek létre, részben a korábbi példákra, részben a kevés hozzáférhető vagy 'baráti' - javarészt dél-amerikai - publikáció kortársaira támaszkodva. Így például Rinczky Gyula belsőépítészete is a repülőgépipar formáihoz ill. Jean Prouvé korábbi bútoraihoz nyúlt vissza.

A pályázati kiírás igen szigorú keretek közé szorította a rekonstrukciót - ennek mibenléte azonban Nyíri István pályaudvar-épületének esetében igencsak kérdéses. Már az építéskor is alapvető változtatások történtek a tervekhez képest (pl. peronok lefedése) - kérdés, hogy ez esetben mi tekinthető a rekonstrukció céljának? A nyertes páros terve javarészt egy igen nagy tisztelettel végrehajtott helyreállítás, ami részben a terveket követi, részben változtat rajtuk (pl. a sötétnek és 'terheltnek' ítélt padlóburkolat cseréje) - néhol csak viszonylagos következetességgel, de nagy alázattal. Az építészek szerint az épülettel egy korszak szellemiségét lehet megidézni, és ők ezt tűzték ki célul. Ez viszont felveti a kérdést, hogy a beköltöző funkciónak - egy, javarészt innovációval és a kortárs kultúra változásaival foglalkozó design-szervezet - mennyire lehet ez alkalmas háttere.

Ezt az ellentmondást igyekezett kezelni a Csillag Katalin és Gunther Zsolt harmadik díjas pályaműve: mivel az épület nem válhat alkalmassá arra, hogy a design innovatív szellemiségét megjelenítse, ezt a két csarnok közötti téren, azaz annak környezetében lehet megtenni. Tervük fő elemei ennek megfelelően nem hagyományos építészeti elemek: a két csarnok közötti, színpadszerűen alakítható kiállító-kifutó 'design-tér' és a fény, mint látványelem használata kapcsolatot teremtenek a környezet- és tárgytervezés különböző területei között. A 3H építészei a modern korszak építészetét nyitott és folytatható programnak látják, ami lehetővé teszi, hogy a mai kor párbeszédbe kerüljön ezekkel az alkotásokkal. Elmondásuk szerint szerettek volna kevésbé dogmatikusan hozzányúlni az egyébként nem is annyira kiemelkedő színvonalú épülethez, amit sajnos a kiírás nem tett lehetővé.

Hasonló véleményen volt Borsay Attila, aki az mcxvi iroda díjazatlan pályamunkáját mutatta be. Ez a koncepció a teljes környezet rendezéséből indult ki - lévén, hogy a pályaudvar eredetileg a Marokkói udvar tömbje által bezárt városi tér volt, most pedig két park között áll egy szállodák által határolt téren. Ezen elemek összekapcsolásával lehet a programot városi kontextusba ágyazni - így pl. a csomagperonok az általános terasz-megoldástól eltérően egy, a két csarnoképület közé épített üvegrámpán keresztüli külső megközelítéssel inkább a környező terekhez kapcsolódtak. Az épületek kezelésében a helyreállítás mellett igyekeztek kiküszöbölni az eredeti terv fölösleges modorosságait és hibáit - így például az indulási csarnok emeletét teljesen átnyitották, elbontva az üvegfalig kifutó belső válaszfalakat.

A negyedik pályamű szerzője, Dévényi Tamás, a munka bemutatása helyett a hangsúlyt inkább annak szellemi hátterére helyezte. Ez egyébként jellemző volt az egész pályázatra - itt, már az igen merev feltételek miatt is, sokkal kevesebbet árultak el a tervlapok, mint az egész programot illető megjegyzések és viták. Dévényi Tamás szerint ez egy képmutató pályázat volt, mivel egy közepes színvonalú műemlék épület konzervatív szellemű helyreállítását célozta meg, miközben a Design Központ programját kívánja benne viszontlátni. Ez a bizonytalanság a díjazás és a rekonstrukció szubjektív döntésein is látszik - ez pedig teljességgel megengedhetetlen, mint ahogy az is, hogy komoly háttérmunka kiadása nélkül kellett helyreállítást tervezni. Valahol egy tisztességes felújítás és egy folyamat szakmai vitája között veszett el a program - ezért is inkább egy lehetséges gondolkodás elemeit mutatta be a korabeli építészeti publikációk képeinek és az azokon fellelhető beavatkozásoknak az elmélyült elemzésével.

A vita

A prezentációkat követő vitában szinte azonnal előkerült a modern építészeti örökség kezelésének kérdése. Az épületekkel való bánásmód Ferkai András szerint azért különösen nehéz, mert nem zajlott le a korszak kanonizációja - azaz nincsenek programadó elemzések a tekintetben, hogy melyek is lennének a legjelentősebb, jelentős stb. modern emlékeink. Mi több - az építész szakma legnagyobb része ugyanúgy nincs tisztában az alapfogalmakkal sem, mint a nagyközönség (modern-Bauhaus-minimalizmus fogalmak keveredése...). Az elmúlt évek hatalmas veszteségei mellett a kevés felújítás esetleges program szerint zajlott, és pl. a Mémosz-székház szabadabb szellemiségű rekonstrukciója riasztó módon ad alibit sokszor elismert építészeknek is az e korszakbeli házak teljes átépítésére (miközben a DoCoMoMo állásfoglalásával megegyező 'a gondolat az első' retorikát hangoztatják). Amíg nincs feldolgozva és kommunikálva ez az örökség, addig parttalan viták folynak a sokszor jogos féltésből abszurditásig merev 'műemlékesek' és az építészek között.

Nyíri István épületével kapcsolatban a rekonstrukció mibenléte volt a fő kérdés - azaz lett volna, amennyiben a kiírás lehetővé teszi azt, amit célul tűzött ki, vagyis a helyreállítás mibenlétének építészeti elemzését. Kérdéses, hogy mennyiben relevánsabb egy eredeti terv, mint a megépült és ötven éves kort megért ház? Mennyiben lehet egy Storno-féle szellemiséget visszahozni a felújításokba pusztán azért, mert a kis időbeli távolság miatt igen részletes ismereteink vannak az eredeti elképzelésekről? Milyen problémákat vet fel a technológiai innováció felújítása, teljesíthető program-e egy elavult építéstechnológia helyreállítása? És egyáltalán - valóban ezek lennének a rekonstrukció és a tervezés fő kérdései? Sajnálatos, hogy ezek a valóban fontos és végre komolyabb építészeti kérdéseket is feszegető gondolatok javarészt utólag jelenhettek csak meg, a tervezés hatáskörén kívül.

Mint ahogy szinte alig jelent meg az egész beszélgetésben a Magyar Design Központ programja és kapcsolódása a házhoz. Talán nem is egészen véletlenül. A pályamunkák többsége maga is másodlagos kérdésnek tekintette ennek a kifejtését - a funkciók racionális elhelyezésén túl gyakorlatilag nem szerepelt semmilyen elképzelés az építészet és a design, az egyes korszakok áthallásai, netán a design irányából értelmezett architektúra egyébként igencsak aktuális kérdéseivel kapcsolatban. (...lásd a Podmaniczky-terv és a városi ikonok kapcsolatát, valamint az építészeket ismét lelépni kívánó politika újabb Budapest-jelkép-pályázatait, netán a májusi EF-témát, csak hogy ezeket említsük) Az egyetlen, ezt a területet firtató kérdés Pásztor Erika Katalina felől érkezett. Ő kritikájában kiemelte, hogy az egykor progresszív intézmény most megvalósuló épülete, építészeti programja határozatlan, konzervatív és kommersz - és az építészeti tervezés is ebbe a vonalba lett belekényszerítve. A design mai állapota, gyakorlata és kommunikációja nem látható sem a pályaművekben (a 3h terveit leszámítva), sem pedig a megvalósuló épület jelenlegi terveiben nem köszön vissza.

A tapsot kapott hozzászólásra Pohárnok Mihály reakciójában (némileg ellentmondva saját bevezetőjének) elmondta, hogy az egykori Design Center programja nem hasonlítható össze a maiéval, illetve hogy a meglehetősen költségigényes intézmény fenntarthatósága érdekében bizonyos kompromisszumokat vállalniuk kellett. A programok azonban szerinte függetlenek a háztól, aminek a rekonstrukciója megfelelő ütemben és minőségben halad.

Az építészeti kérdésekhez való visszatérés előtt még megtudhatta a közönség, hogy a jelenlegi állás szerint belsőépítészet nélkül nettó 478 millió forintba kerülő építkezés tendereztesése a nyáron kezdődik, kivitelezése pedig ősszel - és természetesen a jövő évi választások előtti hétvégén megnyílik a nagyközönség számára. Úgy legyen.

Szemerey Samu

Fotó: epiteszforum.hu