Programok

"Modernizmus Pasaréten" - művészettörténeti séta

2017.08.31. 09:34

Sebestyén Ágnes Anna vezetésével a hazai modernizmus kevésbé neves helyszíneivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők szombaton, szeptember 2-án. A MÉSZ művészettörténeti sétája a zöldellő Pasarét fái alatt egy különleges villanegyedet mutat be: a Napraforgó utcai kísérleti lakótelepet.

Az 1931-ben épült kislakásos mintatelep akkoriban rendhagyó kísérletnek számított, amely a hazai modern építészet egy korai épületegyüttesét eredményezte. 19 ház – 22 építész – "ahány ház, annyi szokás", vagyis építészeti megoldás.

A séta során kiderül, miért is olyan sokszínű a modernizmus, létezett-e vagy sem "Bauhaus-stílus", hogyan képzelték el a modern életmódot akkori építészeink és ennek hogyan adtak építészeti keretet. A séta a Pasaréti téren zárul, ahol ugyancsak egy modern épületegyüttes, a Páduai Szent Antal templom és az autóbusz végállomás épületén keresztül tárható fel, hogyan alakult a modernizmus Pasaréten.

Regisztráció itt.

Időpont: 2017. szeptember 2. Szombat 17 óra
Találkozási pont: a Napraforgó utca 9. és 11. számú házak közötti kis tér (megközelíthető a 61-es villamospótló busz Bölöni György utcai megállójából)
Tervezett időtartam: 1,5 – 2 óra
Részvételi díj: 3000 HUF, MÉSZ tagoknak ingyenes!

A séta a MÉK továbbképzési rendszerében 0,5 kreditpontot ér (Bírálati sorszáma: 2017/170)