Épülettervek/Hallgatói terv

Mogyorósi Katalin: Pécs budai városrész tömbfeltárás

2005.10.25. 22:00

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kara építész és településmérnök hallgatóinak munkái

Az Ady Vöröskereszt Erzsébet - Fischer Béla utcákkal határolt tömb belső igencsak elhanyagolt állapotban van. Gazos, romos, rendezetlen, ápolatlan. Az Erzsébet utca 24 és 22-es számú épületei összedőltek, látványuk negatív hatással bír az utcaképre.

A négy határoló utca közül, az Erzsébet utca van a legrosszabb állapotban az épületei állaga, kerítései miatt. A környék jelenleg nem túl bíztató, a fentiekben írt épületek és helyenként a lakosok miatt sem.

Az épületek nagy részben állagmegújítást kívánnának, viszont többnyire öregek lakják, akiknek nem áll módúkban a felújítás.

Pozitívumként viszont elmondható, hogy a tömb közel van a belvároshoz, sok a zöld, a terület fekvése megfelelő, ideálisak a telekméretek.

Véleményem szerint megfelelő tervezéssel, előrelátással és az idő múlásával a környék népszerűbb lesz a családi házakba vágyóak számára.

 

 

Tervezési elgondolásaim

Az alapkoncepcióm az volt, hogy olyan lakóterület kialakítására törekedjek, ami illeszkedik a kialakult szövethez, az összes paraméterével együtt. Fontos szempont volt az is, hogy a tervezett terület ne zavarja a szomszédos házak, telkek intimitását.

A tervezett lakóterületet elsősorban fiatalok, családosok, ill. nyugdíjasok számára tartanám a legalkalmasabbnak, akik kisebb v. közép méretű lakóházat szeretnének, de mégsem panelt, vagy új építésű lakóházat valamilyen feltupírozott imázzsal.

Akik szeretnének kertet, ami nem túl nagy, de mégis kert, ahova ki lehet ülni egy fáradt nap után, elhessegetve a negatív impulzusokat, amelyek napközben értek bennünket, vagy csak egyszerűen azért, hogy ne érezzük magunkat frusztráltnak a zöld szín hiánya miatt.

A beépítési javaslatról röviden

A tömbbelső összes területe: 6000m2
Erre a területre 21 lakóházat helyeztem el garázssorral.
Lakóházak szintszámai:

  • 12 lakóház: Földszint + tetőteres
  • 8 lakóház: Földszint + emeletes
  • 1 lakóház: csak emelettel rendelkezik az áthajtás miatt. (Fischer Béla utca felöli behajtó miatt)
    A lakóterületen ez a lakóház a legkisebb mivel csak emelete van, ami 50 m2.

A lakóterületre két oldalról lehet behajtani: az Erzsébet utca és a Fischer Béla utca felöl, két áthajtós épületen keresztül.