MOME studioB: Erdei olvasókabin

A MOME építész hallgatói, Baló Dániel és Bene Tamás oktatók vezetésével a bakonyi Csingervölgybe terveztek és építettek bivakszállással kombinált olvasókabint, mely a környékbeliek és a helyszínre elzarándokoló turisták mitikus totemjeként találta meg helyét az erdőben. A lebegő objektumot Borenich Levente járta körbe.

Felülete csíkos, kormos, pikkelyes; akár egy alufóliában sütött krumpli vagy egy sokmillió éves dinoszauruszlelet, esetleg Tarr Béla vagy Apichatpong Weerasethakul filmjeinek rejtélyes, földönkívüli lénye vagy John Hejduk rítusos városi műtárgyainak egyik objektuma. Mindenekelőtt ember által konstruált tárgy, vagyis építészeti alkotás.

Vegyük tehát sorra: mitől építészet?

Építészet I. – Térbeli arányok rögzítettsége
Az erdei totem egy 5830 mm hosszúságú, 4945 mm magasságú és 1705 mm szélességű, lebegő, üreges téglatest. Rézsutosan szemlélve jellegzetes kecses, filigrán tartása; egy, a fák lombkoronáját legelő zsiráf alakjára emlékeztet. Merőlegesen nézve szikár, kubista kompozíciója és a lejtős domboldaltól eltartott, lebegő karaktere válik hangsúlyossá. A bejárattal szemben állva szakrális, sorozatszerű, tagolt belső terei tárulnak fel.

Az olvasókabin struktúráját egy 62 centiméteres osztású raszter formálja, mely az épület tereinek tagolásán túl, a polcrendszer arányait és belső látványát is meghatározza; a szigorú, rácsszerű, perspektivikusan feltáruló szerkezet Aldo Rossi és Giorgio Grassi racionális terveit idézi. A kabin kétszer tíz darab függőleges pallóból áll, melyeket fogópárok tartanak össze, amik acélpapuccsal vannak rögzítve a kétoldalt végigfutó talpgerendákhoz, melyek 8 darab talajcsavarral vannak lehorgonyozva.

A szentélybe vezető bejárati ajtó egy nyitott-fedett, két oldalról lamellákkal és padokkal szegélyezett fülkén keresztül érhető el. A fülke az erdei ösvényről egy a kabintól különálló, arányaiban azonban ahhoz viszonyuló, betonból kiöntött emléktáblára és egy, a kabin talpgerendáira felülő fadobogóra lépve közelíthető meg. Ezek az aprólékos, megfontolt részletek teszik a monumentális kubust élettel teli, játékos és a képzeletet bizsergető objektummá. A szárnyasajtót kitárva egy nagy belmagasságú, sötét térbe jut az ember, szemben, az ablakon keresztül, festményként tárul fel a természet. Baloldalt, egy létrán keresztül, a duplagalériás, odúszerű bivakszállás, míg az alatt átsétálva, a három méteres ablak parapetmagasságához igazított olvasódobogó érhető el.

Építészet II. – A közös képzeletünkre tett vizuális hatás
Az építészeti alkotás folyamata során fölmerül a mű vizuális látványával összefüggésben néhány jelentős, eleve adott, jól körülhatárolható alapkérdés. Ezek eldöntendő kérdések: mi a műtárgy és a föld/természet/környezet/háttér kapcsolata; milyen a műtárgy felületének kiképzése; milyen konkrét vagy absztrakt geometriai elemek alkotják a műtárgy ikonográfiáját. Ezeket a kérdéseket annak függvényében érdemes megvizsgálni, hogy milyen érzést kíván a tervező a szemlélőben és az építmény használójában indukálni.

Meglátásom szerint, a koncepcióalkotás folyamata során, az alkotók képzeletének fókuszában egy mágikus tárgy aurájának megteremtése állhatott. Egy tökéletesen sima, szögletes, lebegő monolit, mely mégis érző lényként (gépként) viselkedik. Banális tömegét tökéletes tökéletlenségek törik meg. Ilyen az óvatosan megbillentett tetőzet, mely egy hosszan, elegánsan túlnyúló – skorpió farkára emlékeztető – ereszcsatornán keresztül vezeti el a vizet; vagy a már említett lépcsőfokok, a bejáratnál. Az égetett fa burkolata egy párduc mintázatának részletességével és szépségével vetekszik. A végeredmény egy mitikus totem; van benne valami Theo Jansen „tengerparti állatainak" világából – bár ellentétben azok mozgékony, könnyed, természetet másoló struktúrájával, a kabin mozdulatlan, monolitikus és szögletes karakterű.

Kulcselem a totem bütüjén elhelyezett nagyméretű fix üvegfelület, melyben napközben a fák képe tükröződik vissza, éjjel pedig a megvilágított könyvek melege árad ki rajta. Ez a felület válik a rejtélyes tárgy (vagy élőlény) szemévé, melyben megpillantható külső és belső (objektum és szubjektum) kontrasztja. A Werkmeister harmóniák c. filmben felbukkanó óriásbálnával szemben – melynek ősi teste és érző szeme nyújta varázslatát –, a menedékház esetén az (építészetre jellemző) üreges belső tér is megtapasztalható. A galériás alvóhelyekre felmászva eszünkbe juthat, amikor gyermekként az ágyneműhuzatba bújva fedeztük fel a paplan és huzat közötti mitikus sötétséget. Ezzel szemben az ablakban feltáruló természet nyugodt és kellemes hátteret biztosít az olvasáshoz; olyan érzésünk lehet, mintha egy testből szemlélnénk a külvilágot.