Moravánszky Ákos a siófoki nemzetközi pályázatról

Moravánszky Ákos: "A Biráló Bizottság nem a szokásos, a pályázatokat az értékelésben maradó tervek számát több menetben csökkentő eljárást választotta, hanem egy nyitottabb, a zsüritagok közötti eszmecseréket kereső, s szavazások helyett inkább meggyőzésre és megegyezésre törekvő módszert választott.+ A 320° Művészeti, kulturális, oktatási és technikai központra kiírt nemzetközi tervpályázat elnökének összefoglalója.

A tervpályázat eredményének összefoglaló értékelése

A 320˚ Művészeti, Kulturális, Oktatási és Technikai Központ Siófokon, az egykori kenyérgyár felhasználásával és a kapcsolódó területeken kerül megvalósításra.  A kenyérgyár az 1950es évek derekán épült, hogy a Balaton-parti üdülővárost és környezetét friss kenyérrel és péksüteménnyel lássa el. A kenyérgyár a korszak jellegzetes terméke volt: a kenyér „tömegtermelése“ megfelelt a tervgazdaság és az iparosítás követelményének, s a  pékmesterek sokféle cipóját és süteményét egyen-ízekkel váltotta fel. Mégis, a kenyérgyárat nem lehet pusztán egy kudarcot vallt kísérlet dokumentumának tekinteni: az egyszerü, bazilikális terű gyárépület rakodó-rámpával, előtetővel ma hiteles és értékes állásfoglalásként hat, a liszttorony, a kémény a mai balatoni kavalkádban egy pragmatikus felfogás, a termelés világának dokumentumai - formák, amelyeket már Aldo Rossi a város állandó, poétikus erejű jeleiként értelmezett és alkalmazott. A kenyérhez kapcsolódó szakrális elképzelések, a társadalomban keringő energia szimbolizmusa és a gépesítés moden mítosza elválaszthatatlan egységet képeznek, s mi sem könnyebb ebben az anyag-átalakulásban a művészet egyik kulcs-szimbólumát megpilantani – amely a Joseph Beuys által képviselt avantgard „szociális szobrászatban” kapott új jelentőséget.

Néhány Siófoknak és a város kultúrájának elkötelezett, jó értelemben „vállalkozó szellemű“ polgár kezdeményezésének köszönhető, hogy a Kenyérgyár megszűnése után üresen álló épület nem került lebontásra, s jelenleg építészeti és művészeti kiállításoknak ad helyet. A rendezvények, például a 2008-ban rendezett Frank Gehry kiállítás bizonyították, hogy az épület képes hídfőszerepet betölteti, közvetítő szerepet játszani a helyi és a regionális, sőt országos kultúra között. Ezért fogalmazódott meg a kívánság, hogy a kenyérgyár és a mellette létesült szódagyár területén létesüljön egy a legmagasabb nemzetközi színvonalnak megfelelő központ, amely művészeti, tudományos és technikai kiállításoknak, valamint oktatási rendezvényeknek ad helyet. 

A beérkezett pályázatok különböző irányokba mutató megoldásokat javasoltak: több pályázó erősítette a „gyártelep“-jelleget, az egyik pályázat a volt Kenyérgyár és az új épületek  között fedett átjáróhidakat javasolt, ezzel inkább egy cementgyár hagyományos megjelenésére elmékeztetve.  

A „kenyérgyár“ múltja és a Balaton-parti gondtalan és optimista üdülő-világ hangulata között az „ipartelep“ természetesen csak játékos metaforaként működhet, ebben az esetben nem hat a valódi múlt meghamisításaként. 

Európa több országában valósultak meg az utóbbi években európai támogatással mai művészeti központok, amelyek építészeti kvalitásaik ellenére nem sok látogatót vonzanak. A művészet és tudomány összekapcsolásában, az oktatás szerepének hangsúlyosásában a Bíráló Bizottság lehetőséget lát arra, hogy a tervezett Központ megfelelő rendezményekkel a mai művészetet közelebb hozza a nagyközönséghez. A pályázati tervek ötleteinek figyelembevételével erre több lehetőség kinálkozik. Például elképzelhető lenne, hogy a „kísérlet“ lenne a Központ meghatározó témája, s ennek a fogalomnak éppúgy szerepe van a mai művészetben mint a tudományban. Ebben az esetben nem funkcionális-térbeli különválasztás, hanem az összefonódás lenne a célravezető stratégia, aminek az építészeti térprogramban is meg kell mutatkoznia.

Bilbaóban Frank Gehry múzeumépületének legnagyobb tere Richard Serra monumentális vasmunkáinak a bemutatására készült, ha ez a kiirásban nem szerepelt volna, az egész megoldás más lenne. Ezért fontos a későbbiekben az állandó gyüjtemények szerepének meghatározása a Központ sajátos profilja vonatkozásában. Fontos lenne, hogy ha például a „kisérlet“ lenne a „horgony“, akkor egy experimentális művészettel-épitészettel kapcsolatos gyűjtemény legyen az állandó kiállítás magva. Ennek megfelelően az oktatás is inkább egy „exploratórium“-szerű gyűjtemény lehetne, ahol a gyerekek játékosan ismerkednének meg lézerekkel, műszerekkel, épületszerkezetekkel, kapnának bevezetést a tudomány világába. Az ilyen gyűjtemények egy városban népszerű családi programot is jelentenek, ahova többször is visszatérnek, osztályokat vezetnek, születésnapokat ünnepelnek s erre bérelhető terek is rendelkezésre állnak stb. De ez csak egyetlen példa, ugyanígy alkalmas lehet pl. a „víz“ témája is, nem utolsósorban a Balaton miatt – a víz világa a művészetben, környezetvédelemben, tudományban. Egy ilyen program az építészeti megoldást is befolyásolja; az említett két példa különböző tereket és részletmegoldásokat igényel.

Feldata-e az építésznek, hogy akár a közönség által értékelt, sőt keresett világ ellenében is ragaszkodjon azokhoz az értékekhez, amelyek a építészet rendteremtő, a médiában feloldódásnak ellenálló képessége biztosít? Vagy ellenkezőleg, inkább adja át magát annak a csillogó, látványosabb, kommerciálisabb kultúrának, amit jobb híján a Balaton-vidék „valóságának“ nevezhetünk? A zsűriben sok vita folyt a helyes tervezői attitűdről a feladat vonatkozásában, s végül az eltérő álláspontok legmagasabb szintjét képviselő megoldásokat díjazta illetve részesítette megvételben.

A megvalósításra legalkalmasabbnak a Bizottság természetesen az 1. díjas pályamunkát tartja, de javasolja egyes megoldások átvételét a többi díjazott és megvételben részesített pályázatokból. Javasolja a Bizottság olyan részletmegoldások alkalmazását, amelyek erősítik a hely múltjának megjelenítését, például a kenyérgyártással kapcsolatos gépek és dokumentumok kiállítását, esetleg a gasztronómai program megfelelő profilját.

A Biráló Bizottság nem a szokásos, a pályázatokat az értékelésben maradó tervek számát több menetben csökkentő eljárást választotta, hanem egy nyitottabb, a zsüritagok közötti eszmecseréket kereső, s szavazások helyett inkább meggyőzésre és megegyezésre törekvő módszert választott. Természetesen ez a módszer sem kerülheti el az álláspontok ütközését, s ezt nem is kívánta elkerülni. Viszont kész egy kialakuló eredmény revízíójára, ha ez azzal fenyegetne, hogy a kialakuló kompromisszum olyan eredményhez vezetne, amely senkit sem lelkesít igazán. Ez a módszer nem egyenes vonalú, többször visszakanyarodik korábban vitatott megoldásokhoz és témákhoz, hogy azokat az újabb ismeretek fényében újraértékelje.

Moravánszky Ákos