Épületek/Örökség

Mosonmagyaróvár, Városkapu tér 9.

2006.01.18. 08:08

Műemléképület rekonstrukció és lakásépítés
Építészet: Páll Anikó, Czigány Tamás (Czita Építésziroda)

Műemléképület rekonstrukció és lakásépítés

 
előzmények
A Movinnov Befektetési, Innovációs és Szolgáltató Kft. megbízásából készítettük el a Mosonmagyaróvár, Városkapu tér 9. szám alatti telek és a rajta lévő városképileg védett műemléképület fejlesztési tanulmánytervét. A tanulmányterv alapján kaptunk felkérést a továbbtervezésre. A műemléki épület bontási terveit 2002-ben, az engedélyes és kiviteli terveket 2003-ban készítettük el.

A tanulmánytervet bemutattuk a Műemléki Tervtanács előtt, mely egyetértett a régi épület bontásával-újraépítésével, s a telek további hasznosításával is.

helyszín

A terület Mosonmagyaróvár területén, a régi óvári település központjának határában, középkori eredetű főutcájának nyugati végében, a mai Városkapu téren fekszik. A tér dél-nyugati sarkában húzódó lakóépületek mellett több középület is található itt: a Posta, a Bíróság épülete, a régi malomépület, a temető. A temető közvetlen szomszédságban áll a területtel, csak egy keskeny, gyalogosok és kerékpárosok által használt "sikátor" (Zichy M. utca) választja el őket. A temető a közeljövőben kegyeleti parkként működik. A terület hátsó része lakóterülettel határos. A telek végében folyik az egykori várárok nyomvonalán a Malom patak.




műemlék épület

Az előzetes statikai szakvélemény - készítette Persa András, statikus vezető tervező és tartószerkezeti szakértő -, a műemléki vizsgálat - készítette László Csaba kutató - és a helyszínen az épület tanulmányozása után a meglévő épület bontását és újraépítését javasoltuk. Mindkét szakértői véleményből kitűnt, hogy az épület állapota életveszélyes, állaga egyre romlik, megőrzése csak ideig-óráig lehetséges. Az újraépítésnél fontos szempontnak tartottuk, hogy az épület ne csak külső megjelenésében idézze a régi védett házat, hanem szerkezetében, anyaghasználatában, részletmegoldásaiban is. Az új ház bontott téglából, hagyományos kétállószékes fedélszerkezettel, a meglévő kőtömblépcsők felhasználásával készült, de már a mai kor és a megrendelő igényei szerint lépéshangszigetelt vb. lemezfödémmel, tetőtérkialakítási lehetőséggel, korszerű gépészettel. A külső- és belső nyílászárók, a homlokzaton megjelenő gipsz díszítések, párkányok mind az eredeti minták alapján kerültek újragyártásra. Ennek érdekében részletes felmérést készítettünk  nem csak az épületről, hanem a díszítőelemekről, kiegészítő szerkezetekről is. A kivitelezés során az épen maradt, jó állapotban lévő, felújított díszítések (osztópárkány, Hermész-fej, kapu díszrács,…) a régi helyükre kerültek.

A régi-új épület középületként funkcionál. Bérirodák, fogorvosi rendelők,  kis forgalmú üzletek  kaptak itt helyet. Felmerült az igény a földszinti utcai helyiségek közvetlen közterületről történő feltárására, lehetővé téve egy virágbolt működtetését. A Műemlékvédelmi Felügyelettel egyeztetve, a földszinti utolsó előtti tengelyen lévő ablak helyett bejárati ajtó beépítését javasoltuk. Ez a házon lévő többi bejárattal összhangban készült el, dupla szerkezetű ajtóként, tömör, váztáblás külső és félig üvegezett belső ajtólappal.

A régi épület utolsó látható vakolata egységesen sárgára festett volt, a díszítésekkel, párkányokkal együtt. Javasoltuk, hogy egy differenciáltabb, a különböző épületelemek (párkányok, tagozatok, gipszdíszek) hierarchiáját követő, egy alapszínből (sötétsárga) kiinduló, különböző árnyalatú festés készüljön.

lakóépület
Ezen a belvároshoz nagyon közel eső területen, a lakóövezet szélén, egy magasabb igényszintű, a megszokottol eltérő alaprajzú lakások építését javasoljuk, melyek nem követik a “tucatlakás” építés sémáit. A terület tájolása (K-NY-i hossztengely) és szomszédsági viszonyai (temető, gyalogos-kerékpáros szűk utca, hátsó híd felöli megközelítés) is jelentősen befolyásolták a lakóház alapszerkezetét. Az épület az északi oldal felé zárt tömböket alkot, keskeny nyílásokkal, nagy tömör felületekkel, kis kiülésű párkánnyal. Ezzel szemben a déli oldal felé megnyílik a ház, beengedi a napot, a kertet a lakásokba. A déli homlokzat elé szerelt pergola (melyre növények futtatását javasoltuk) védi a lakásokat a nyári meleg ellen. A lakótömbök között helyezkednek el a külső fedett lépcsők, emeleti teraszok. A tető fogja össze a lakótömböket, feloldva a tömbök zártságát, fedve a külső lépcsőket, közlekedőket. Tömbönként 1-1 lakás található a földszinten, s 1-2 lakás az emeleten.




A lakások belső kialakításukban is összhangban vannak ezzel a külső “kettősséggel”. Egy belső installációs “doboz” osztja hosszában kétfelé a lakásokat. Ebben találhatók a zárható kiegészítő helyiségek (kamra, gépészet, fürdő blokk…). Az északi oldalra szervezve találhatók a fixen beépített egységek (konyhák, mosdópultok a beépített berendezésekkel, gardrób szekrények…). A “doboz” és  beépített egységek között bújik meg a belső közlekedő, mely áthajtható ajtókkal hol szeparálható helyiségeket alkot, hol összeköti a lakás különböző tereit, kényelmes napközbeni használatot biztosítva. A szobák a déli oldalra szervezőnek a kilátás, a kert felé. A gyerekszobák, ill. hálószobák előtt egy köztes tér biztosítja a helyet a tanulásra, otthoni munkára. A garzonlakást kivéve minden lakás rendelkezik nagyméretű terasszal. Az udvar közös használatú, de a pergolával, az arra futtatott- és ültetett növényzettel megoldotható a földszinti lakások szeparálhatósága.

A telek északi bővületében találhatók a fedett, zárt garázsok, és közös használatú tárolók. A garázs a telken körbefutó fal szerves része, ragasztottfa tetőszerkezete a kerítésfalra támaszkodik. Kerültük a garázs tömegszerű megjelenését. A melléképület északi oldalra való helyezése is segíti a temetőtől való elszigetelődést. Gépkocsival a teleknek csak az északi (melléképület felöli) oldala járható. Autóval a lakóterület felől, a Malompatakon át érkezhetünk.

Az épület homlokzataiban, anyaghasználatában visszafogott, a díszítésben a szerkezeti elemek , kapcsolatok, részletek egyszerű megoldásai dominálnak. A finomszemcsés, fehérre vakolt tömböket fa szerkezetű lépcsők, teraszok és a  tetőszerkezet köti össze. A déli homlokzaton is a fabetétes nyílászárók és a pergola dominálnak.


szerző: Páll Anikó építészmérnök (szöveg), Hajdú József és Czigány Tamás (kép)


 
Megbízó: Movinnov Befektetési, Innovációs és Szolgáltató Kft. (Bella Sándor)

Tervezők:        
Generál tervezés, építészet: Páll Anikó, Czigány Tamás (CZITA Építésziroda Kft., Győr)

Gépészet, épületvillamosság: KondiCad Kft., Győr
Szerkezettervezés: BS Tekton Bt., Győr
Közmű-, úttervezés: Viadukt Kft., Győr

Generál kivitelező: Óvár Kft, Mosonmagyaróvár

Tervezés: 2002-2003
Kivitelezés: 2003-2004