Moszkvai körkép — Nemes András: Tornyok egymás hegyén-hátán
Az ingatlanspekuláció miatt a lakások fele üresen áll. A befektető megvesz egy lakást, vár egy-két évet, amíg az eleve magas árak még inkább az égbe szöknek, majd eladja egy másik spekulánsnak – és így tovább. Szó nincs a moszkvaiak lakásigényének kielégítéséről. Ma Moszkvában készpénzért lakást venni csak magasabb állásban dolgozó (értsd kenőpénzt kapó) állami hivatalnokok, gazdag cégek alkalmazottai (pl. olajipari mérnökök) és bűnözők tudnak. Az átlagember bérel, örököl, szüleivel lakik – él, ahogy tud.
A megapolisszá vált Moszkva, az orosz tőke és hatalom központja zűrös és monumentális eklektikus tér. Európai hagyomány keveredik amerikai léptékekkel és keleti bazárhangulattal. A városba érkezve feltűnő a gyakorlatilag megbénult felszíni közlekedés. Az autópályaszerű, pár éve épült 3-as körgyűrűn csúcsidőn kívül is áll a forgalom, nyolcsávos főutakon gyakran egész napos a dugó. Az utcák hiába szélesek, a hálózat merev, átgondolatlan, nincsenek kerülő- és menekülő-útvonalak.
Ma talán Moszkvában a legmagasabbak az ingatlan árak a világon. Egy jobb lakás négyzetmétere akár 15–20 ezer dollárba is kerülhet. Ebből következik a huszonegyedik századi orosz magas-épület mánia – nemcsak Moscow-city felhőkarcolói esetében (Luzskov polgármester asztalán további 160 felhőkarcoló terve fekszik!). Városszerte harminc-negyven emeletes lakóházak épülnek. A bennük lévő lakásokat „elit apartmanoknak” nevezik – részben használati értékük, részben a panoráma, de legfőképp áraik miatt. Felvetődik a kérdés: ugyan mitől elit dolog több száz szomszéddal együtt egy lakótelepen lakni?
Az ingatlanspekuláció miatt a lakások fele üresen áll. A befektető megvesz egy lakást, vár egy-két évet, amíg az eleve magas árak még inkább az égbe szöknek, majd eladja egy másik spekulánsnak – és így tovább. Szó nincs a moszkvaiak lakásigényének kielégítéséről. Ma Moszkvában készpénzért lakást venni csak magasabb állásban dolgozó (értsd kenőpénzt kapó) állami hivatalnokok, gazdag cégek alkalmazottai (pl. olajipari mérnökök) és bűnözők tudnak. Az átlagember bérel, örököl, szüleivel lakik – él, ahogy tud.
Európában elképzelhetetlen, ahogy itt a legnagyobb nyugalommal verik szét a belváros épületeit. Például spekulációs okokból (a telek nagyon közel van a Kremlhez) lebontanak egy patináns, régi szállodát – hogy a helyére pár év múlva másikat építsenek. Gigantikus elkerített építési területek vannak a belvárosban, több száz négyzetméteres reklámmolinók mögött. A fogyasztói világ szimbólumai súlyosan, nyomasztóan telepednek rá a városképre. A portálok előtt szürke Mercedes és BMW limuzinok, fekete Land Cruiser és Range Rover dzsippek parkolnak, géppisztolyos őr strázsál a bejáratnál. A pénz és a hatalom nyers erejét reprezentálják.
– Nincsen városfejlesztési koncepció. Míg a mai európai városfejlesztésben vannak humánus szempontok – élhető város, kerület-rehabilitációk, sétálóutcák, parkosítás, közlekedési tehermentesítés – az emberi tényezők a mai oroszországi városvezetők döntéseiből teljesen hiányoznak. A profitérdeket a városapparátus egyáltalán nem korlátozza – meséli egy neve elhallgatását kérő moszkvai építész. – Például nem épülnek kulturális létesítmények. Iskolák alig, legfeljebb olcsó típusmegoldások a külvárosban. Az állami lakásépítés nagyon lassú, az eredmények lehangolóak. Ezekből az épületekből kispórolnak mindent – az építőanyagot és a munkások és építészek fizetését is, utóbbiak így inkább az üzleti életből keresnek megrendelőket.
– Az elmúlt tíz évben Moszkvában főként irodaház, bevásárlóközpont és kaszinó épült. Ezek formái gyakran elnagyoltak, környezetüket rendre figyelmen kívül hagyják. Az elővárosokban, üdülő övezetekben meg burjánzanak a gazdagok részére épülő villák. Egész „falvak” nőnek itt ki kastélyszerű építményekkel – a külvilágtól gondosan elkerítve szögesdróttal, a kerítésbe vezetett árammal – akárcsak Kolumbiában vagy Brazíliában.
– Márcsak azért sem tud létrejönni az igazán markáns orosz kortárs építészet, mert itt Európában tíz éve lejárt technológiákat alkalmaznak. Az anyagok rossz minőségűek, legfőbb szempont az alapterüket maximálása és a vevő elkápráztatása. A másutt lesajnált posztmodern formaelemek – oszlopfők, ablakpárkányok, cirádák – itt még nem mentek ki a divatból. Persze számos tehetséges, jó arányérzékű építész ilyen stílusban is szép dolgokat tervez, miközben kénytelen alárendelni magát a befektetők céljainak. Egy-egy befektető meg minden eszközt bevet, hogy elkábítsa és átverje a népet. A hazugság és az erőszak építészete ez – foglalta össze a helyzetet forrásunk.
– Természetesen vannak pozitív példák is – folytatja. – Ha itt valami jó, az az orosz szertelenségből és rendetlenségből fakad. Ahogy az orosz közmondás mondja: a szigorú törvényekből még nem következik, hogy azokat be is tartják. Ezért egy-egy jó építészeti megoldás akkor jöhet létre, amikor az alkotó spontán módon eltér a bevett gyakorlattól.
„Patriárka” lakóépület (2002) — tervező: Tkacsenko és Dubrovszkij
Az utóbbi évtized egyik botrányépülete Moszkva belvárosában, mely igencsak megosztja az építésztársadalmat. Egyrészt koncentráltan testesíti meg mindazt, ami „újorosz” – gazdag, feltűnően hivalkodó, egyszerre patetikus és cinikus. Tudatos felelevenítése a sztálini empire stílusának. A fiatalabb generáció egyik legtehetségesebb képviselője, Oleg Dubrovszkij bonyolult ovális formákkal, egymást metsző körökkel alakította ki az alaprajzot és a változatos homlokzatot, amelyet antik oszlopok és a szovjet időket idéző, ironikus szobrok díszítenek: az egykori élmunkás és kolhozparasztnő helyett itt a „városépítő” és az „építész tervrajzokkal” tekint le a járókelőkre.
Az épületnek van egy messziről is jól látható emblémája, mégpedig a torony tetejére illesztett fémszerkezet: Tatlin III. Internacionálé emlékművének torzított és kicsinyített másolata. Az orosz konstruktivizmus és a huszadik század kommunista ideológiájának ilyenfajta megidézése csak fokozva az átlag-szemlélő bizonytalanságát. Miközben a Patriárka-tó melletti kis belvárosi parkból nézi az épületet, azon gondolkozhat, hogyan függ össze mindez orosz miniszterek, amerikai milliomosok és Alla Pugacsova itt található luxus-apartmanjaival.
Panoráma lakópark (2005) — tervező: A. Szkokan
Átlátszó kék és zöld homlokzatburkolatok ritmusa, a szemközti lakóépületek tükröződése és váratlan nézőpontok játéka jellemzi a vadonatúj lakóparkot, melynek középpontja a két épületegyüttes közötti résszerű ív. Ezt úgy tervezték, hogy az utcáról is látható legyen a lengyel katolikus templom, amit amúgy teljesen eltakarnának az épületek. Nevéhez méltóan a lakásokból szép kilátás nyílik a Kis Grúziának nevezett belvárosi lakónegyedre.
Pingvin Irodaház (2004) — tervező: A. Szkokan
Egyike a ritka példáknak, amikor az alapterület maximalizálása valami egyedit hozott létre. Ebben az esetben egy domború üveghomlokzatot, amely karaktert ad az irodaháznak és változatos nézőpontokat biztosít a járókelőknek. A megrendelő elégedett lehet, jó néhány további négyzetméter bérbe adható irodaterület került az utca légterébe. Nem korszakalkotó, de jól kivitelezett munka: letisztult és érthető vonalvezetése a moszkvai irodaház-építészet jobb példájához tartozik.
Avangarde lakóház (2005) — tervező: Kiszeljov és partnerei
A helyszín: építészeti látványosságok nélküli, sivár lakótelep Moszkva déli részén (Novie Cserjomuski). Az új, színpompás magas-épület megjelenésével új viszonyítási pont jött létre. A rafinált, elliptikus alaprajz biztosítja, hogy a szokásosnál több lakás kap napfényt. A színkompozíció az épület tájolását követi, a déli oldalon a melegebb, északon a hidegebb színek vannak túlsúlyban. A homlokzatot tovább gazdagítja a szabálytalan balkon-kiosztás. Ezekkel az adottságokkal ez a magas-épület már-már művészeti gesztusnak minősül itt, a szovjet idők egyszerű típusházai között.
Tojás ház (2002) — tervezők: Tkacsenko; Oleg Dubrovszkij, Iced Architects és mások
Egy másik sokat vitatott ékköve Oleg Dubrovszkijnak, bár már a terv szerzői joga is vitatott. Hivatalosan Szergej Tkacsenko jegyzi, aki Moszkva egyik legnagyobb tervezőirodáját vezeti, befolyásos építész és városfejlesztő. Ő egyébként a tojásházat logóként, irodájának népszerűsítésére használja. A tojás koncepcióként azonban egy nála dolgozó fiatal építészeti csoport, az Iced Architects munkásságában bukkant fel többször is. Először a tervezőpáros céges újévi üdvözlapjának grafikája volt. Később egy izraeli megrendelés: egy betlehemi, nyolc emeletes szülőház tervébe adaptálták. Erre ideális formának bizonyult volna a tojás, a tervek el is készültek.
A tojás-szülőház aztán mégsem valósult meg, hanem egy extravagáns moszkvai luxus-lakóház csoport négyemeletes, 342 m2-es kertesházának formájában „született újjá”, hogy aztán üresen álljon ott a mai napig. A megvalósult verzió gyermekien naiv és megható, miközben fényűző és teljesen felesleges. A 19. századi Moszkva klasszicista építészetét idéző színvilágot és homlokzatot kapott: a vörös tojás fehér talapzaton áll, mondhatni tojástartóban, a tagolás és az ívek Palladiót idézik. A Patriárka házhoz hasonlóan Dubrovszkij itt is olyan építészeti stílus megvalósításán fáradozott, amelyet biztos rajztudás és szakértelem jellemez, ugyanakkor kielégíti a moszkvai hivatalos döntéshozók ízlését is. A projekt további szereplői, az Iced Architects alkotópáros számára ellenben nem a formai stílusgyakorlat a fontos, hanem az anyai biztonságot adó meleg tér, ahol az ember jól érzi magát. Ha valaki pont erre vágyik: a 10 millió dolláros aranytojás Moszkva belvárosában még megvásárolható.
Bizarr építészeti helyzet: kihalt irodaház a Jugo-zapadnaja városrészben
Huszonegyedik századi kísértetház Moszkva dél-nyugati külvárosában. Valószínűleg irodáknak épült, üresen áll, burkolata szétesőben, számos üvegablaka beverve, az udvar kerítése mögött szemétlerakó-telep.
Alekszander Brodszkij — Az illuziók építésze
Az elmúlt huszonöt évben az orosz „papír-építészet”, azaz a meg nem valósult tervek építészetének legismertebb képviselője volt. Antikonformizmusa miatt a szovjet időkben egy épülete se épült meg, ötletei művészeti galériákba szorultak. Manapság is csak kisléptékben tervez, leginkább éttermeket és bárokat. A szakma elismeri Brodszkijt, ő volt 2006-ban a Velencei Biennálé orosz pavilonjának alkotója.
Ő a „hazugság és erőszak” helyett a kis dolgok művésze, „az élet nyers igazságának” kifejezője. Szívesen használ olcsó anyagokat, szerkezet-megoldásai barkács műhelyeket idéznek. Épületei hagyományos orosz fészerre, szérűre, raktárra vagy garázsra emlékeztetnek. De legyen szó akár a Vodka-ceremónia pavilonjáról, a kosárlabda-télikertről, vagy a jégbárról, építményeinek formai megoldásai mindig másodlagosak, és háttérbe szorulnak valamilyen gondolat kifejezése mögött.
95 fok étterem (2000) — Alekszander Brodszkij
Moszkva környéki üdülőtelepen épült étterem, amely facölöpökön áll a vízben. Olyan, mint egy stég-ráépítés. A design a lehető legegyszerűbb, bádog és fa, az illesztések leginkább kalapáccsal készültek. Neve onnan ered, hogy cölöpei és falai nem merőlegesen állnak, hanem 95 fokban. Ez a vidám szabálytalanság adja meg az építmény egyedi karakterét. Emellett természetesen a tiszta szesz-re és azt kiváltó delíriumra utal – amikor az ember dülöngél és mindent kicsit másképp érzékel. A vendégek télen is szabadban vannak, ilyenkor pléd és tömény ital mindenkinek jár.
Jégbár (2003) — Alekszander Brodszkij
A „szórakozás extrém időjárási körülmények között” téma továbbfejlesztése. Ez az ideiglenes bár a Kljazminszkij víztározó egyik befagyott tavára épült. Egyszerű faszerkezetre fémhálókat feszítettek, majd a merev fémhálót lelocsolták vízzel, és ahogy a rések jégkristályokkal telítődtek, áttetsző, tejüvegszerű fal jött létre. Brodszkij szerint ez a szélcsendes jégkunyhó egyébként nem épület, hanem érzékelés-objekt (tünemény?).
Vodka-ceremónia pavilonja (2003) — Alekszander Brodszkij
A falábakon álló házikó – a japán teaház bumfordi orosz változata – egy képzőművészeti fesztivál keretében épült Kljazminban. Valószínűleg az egyetlen építmény a világon, amely ablakkeretekből áll, és nem is akármilyenekből. A környéken épp lebontottak egy 19 századi textilüzemet, az építészek elhozták az ablakkereteket, összerakták, majd üvegeit lekenték fehér festékkel. A szovjet időkben hagyományosan ilyenek voltak a kórházak földszinti ablakai. Valami régiből valami új lett – de mi legyen a funkciója? Ez is hamar megoldódott. Ugyanis vodkát inni lehet csak úgy, de lehet konceptuálisan is – mégpedig itt: a Vodka ceremónia pavilonjának történelmi falai között.
Apsu kávézó és klub (2003) — Alekszander Brodszkij
Bohém találkozóhely Moszkva belvárosában. Az ihletforrás egy kis balti halászfalu és annak rusztikussága volt. Régi fa ablakkeretek, keleti mintázatú párnák, kerek asztal, szögletes asztal, ötletszerűen összeválogatott, himbálózó lámpák és könyvespolc biztosítja a pláza-kávézóktól merőben eltérő hangulatot.
OGI étterem és galéria (2002) — Alekszander Brodszkij
A kreatív vezérelv ismét a nyerseség. A monokróm, szürke színvilág, a nyerstégla, a festetlen vakolat, a beton asztallapok és a fémlétra a New York-i hátsó udvarok, valamint moszkvai transzformátor-termek világát idézi. A megnyitó előtt nehéz is volt elképzelni, hogy itt társasági élet alakulhat ki. Az enteriőr sivársága, illetve a színes ételek meg a vendégek színes öltözetének kontrasztja mégis izgalmas feszültséget eredményez. A hely mindig tele van.
Nemes András
