Műemlék mélyudvar: fővárosi védettséget kapott az első magyar függőtető
A kőbányai Élessaroknál, ahol a városias Kőrösi Csoma Sándor út az ipartelepi Dreher Antal úttá változik, hosszú kerítés és elburjánzott növénytakaró mögött rejtőzik az egykori Szőlészeti Kutatóintézet telepe. Itt lapul, pontosabban a fáktól-bokroktól szinte láthatatlanul magasodik egy különleges mérnöki szerkezet 1962-ből: az ország első, térbeli kötélrendszerrel feszített függőtetője.
Az 1960-as évek eleje a magyar mérnöképítészet csúcskora. A buszpályaudvarokon pillangótetők szárnyalnak, megépülnek Zsuffa András betonhéjai Visegrádon, Kecskeméten, Miskolcon, egylábú toronyházak pipiskednek az alföldi cseréptetők fölé, és nem szabad elfeledkeznünk az 1964-ben átadott Erzsébet hídról sem, amely ugyan szépségének és erejének jelentős részét külföldről kölcsönzi, de ettől még a miénk.
Az országos jelentőségű műhelyekben, mindenekelőtt az IPARTERV-ben zajló mérnöki innovációk ismertségéhez, publikáltságához képest sajnos már a maguk korában is jelentősen a háttérben maradtak, mára pedig szinte teljesen elfelejtődtek a kisebb, specializált irodákban zajló folyamatok. Ezek közé tartozik a Szőlészeti Kutatóintézet Bormúzeumának udvarlefedése is, Horváth Z. Kálmán statikus és Kismarty Lechner Ödön építész közös munkája.
Az 1916-ban született és 2011-ben, 95 évesen elhunyt Kismarty Lechner Ödön a tán legismertebb magyar építészdinasztia alkotó tagja. Nagyapja Lechner Gyula festőművész volt, aki számára fivére, Lechner Ödön a mai Bartók Béla úton tervezett bérházat. Ödön, akit a család több tagjához hasonlóan a XI. kerülethez kötött élete, pályáját a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban kezdte, majd a háborút követően – sok tehetséges pályatársához hasonlóan – mezőgazdasági irodákban talált menedékre. Itt azonban magasra jutott: pályája csúcsán az AGROTERV, azaz a Mezőgazdasági Tervező Vállalat főépítészeként dolgozott. Ebben a minőségben szignálta a Bormúzeum udvarlefedésének terveit is.
Statikus kollégája, Horváth Z. Kálmán építészmérnök 1961-től az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Építészeti Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársaként dolgozott, ezzel párhuzamosan az AGROTERV statikusa. Később a KERTI-nél, majd a KÖZTI-nél találjuk, ahol közreműködött a Győri Műszaki Főiskola (építész: Hofer Miklós) és a szombathelyi uszoda (építész: Nagy Elemér) szerkezettervezésénél. A nyolcvanas években az AGROKOMPLEX mérnökeként látványos, hajlított faszerkezetekkel kísérletezett; ez jól tettenérhető a balatonboglári teniszcsarnok (építész: Szőke Zoltán), a balatonfenyvesi lovarda (építész: Klopfer Tamás) és az agárdi termálfürdő (építész: Faluhelyi Eszter) épületeinél.
A feszített héjszerkezeteket Európában tulajdonképp az 1958-as brüsszeli világkiállítás pavilonjai hozták divatba, de fontos inspirációt jelentett az amerikai költségen és tervek szerint, 1956-1957 között épített nyugat-berlini kongresszusi központ (a mai Haus der Kulturen der Welt) is. Idehaza 1959-ben két műhelyben is lázas munka folyt az elsőségért. Végül az azévi Mezőgazdasági Kiállítás állandó építészeti pavilonja készült el elsőként, egyköteles rendszerű, centrális elrendezésű függőtetővel, Emődy Attila építész és Zentai Zoltán statikus munkájaként. Neve ellenére ez ideiglenes épületnek bizonyult, így tulajdonképp a másik kísérlet, Horváth Z. és Kismarty-Lechner térbeli kötélrendszerrel feszített függőteteje lett a hazai úttörő, a maga nemében legalábbis mindenképp. „Ez a megoldás hazánkban az első, világviszonylatban is újdonságot jelent a szerkezet formája, kötélrendszerének az a jellegzetessége, hogy a feszítő kötelek vezetettek és nem önállók. Továbbá a feszítés rendszere" – olvasható a tervek mellé benyújtott műleírásban. A Budapesti Fővárosi Levéltárban őrzött eredeti tervanyagból és építési iratokból kiderül, hogy a tervek már 1960-ra készen álltak; az építkezés végül 1962 decemberére fejeződött be.[1]
A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet ekkoriban a X. Jászberényi út 1. alatt működött – a mai Dreher Antal út és Maláta utca között. A Kísérleti Pincészet járatai a telek északnyugati sarkában található, négyszög alakú mélyített udvarból nyíltak. Itt helyezték el a muzeális értékű borgyűjteményt és borászati eszközöket, amelyekből reprezentatív múzeumot terveztek kialakítani. Ennek első lépése lett a manipulációs térként is használt mélyített udvar lefedése, védelme az időjárás viszontagságaitól. Az udvart határoló fal gyenge állagú feltöltést rejtett, ami az alapozás számára is kihívást jelentett. A függőtetőt merevítő két vasbeton ív két ponton: az ívek találkozásánál kapott egy-egy méretesebb alapot, emellett a földön fekvő ívet négy ponton oszlopalapokkal erősítették meg. A két, T szelvénnyel készült ív fesztávolsága 32 méter; az álló parabola, a fekvő kosárgörbe alakú. A hazai gyártású, pászmabetétes sodronykötelekből készült kötélrendszerre eloxált, trapéz szelvényű alumínium hullámlemez fedés került. A fedést türkiz vagy acélkék színűre, a belső festését krémsárgára tervezték.
Magyarország első kétköteles rendszerű függőteteje hallatlanul elegáns megoldással, földre hullott virágsziromként óvja a Kísérleti Pincészet mélyudvarát. A feszítés rendszere a leírásnak megfelelően nemzetközi újdonságnak számított: Horváth Z. Kálmán maga dolgozta ki azt az eljárást, amely biztosította, hogy a tartó- és feszítőköteleket ne egyesével kelljen meghúzni. Önálló szakaszok helyett ugyanis a tetőt egyetlen kötél alkotja, amelynek szakaszai csigarendszeren keresztül egymással is összefüggtek, így a kivezető ág meghúzásával a teljes tetőforma befeszíthető volt. A szerkezet komoly előnye, hogy igen takarékos és könnyű: a Bormúzeum esetében négyzetméterenként mindössze nyolc kilogramm a tető súlya!
A beruházást, ha nem is átütő erejű, de lelkes sajtóvisszhang fogadta. Az Építők Lapja 1963. február 3-i száma például nem csak képen mutatja be az elkészült lefedést, de azt írja: az épülő Kisstadionnal is alkalmaznák a függőtetős szerkezeteket. Horváth Z. Kálmán maga is sokat tett az eljárás népszerűsítéséért, ismeretterjesztő cikket közölt például az Élet és Tudományban.[2] A következő évek függőtetős kezdeményezései, például az új Nemzeti Lovarda vagy a budai Parkszínpad Horváth Z. által tervezett lefedése, azonban papíron maradtak. Ez a Szőlészeti Kutatóintézet udvarlefedésének sem használt. Részben az eldugott helyszín és az obskúrus funkció miatt, részben további példák híján az úttörő eredmény lassan feledésbe merült.
„A Bormúzeum függőteteje remélhetőleg egy láncszeme lesz a függőtetők hazai szélesebb körű alkalmazásának, amit feltétlenül indokol, hogy ezek a szerkezetek igen kevés zsaluzást és állványozást igényelnek (tehát az előre- gyártás előnyeivel rendelkeznek), s ugyanakkor a rendelkezésre álló kitűnő minőségű hazai sodronykötélgyártás anyagát használják" – írja Horváth Z. Kálmán lelkesen a Mélyépítéstudományi Szemle 1963/7. számában. Ez nem így történt: az általa tervezett lefedés magányos fecske maradt. A Kísérleti Pincészet 2005-ben megszűnt, a jogörökös kecskeméti FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet ezt követően eladta a kőbányai területet. Az egykori Bormúzeum udvarlefedése elhagyatottan pusztul. Talán a fővárosi védettség ráirányítja majd a figyelmet Kőbánya rejtett építészeti nevezetességére.
Kovács Dániel
A szerző a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ munkatársa, a Főváros felkérésére szakértőként vett részt a védettséget előkészítő folyamatban.
[1] (l.i.): Függőtető Kőbányán. Népszava, 1962. december 8. 1. o.
[2] Horváth Z. Kálmán: Függőtetők. Élet és Tudomány, 1963. május 26. 651-654. o.
Szerk.: Borenich Levente
