Működési szabályzat?

Nem tudom, hogy kell-e határt szabni, vagy az írásszabadság végtelen? De van-e hallgatásszabadság? (...) Bevallom, féltem az Építészfórumot, természetesen saját magunktól, ostoba kis indulatainktól, mindenki fölött álló bölcsességeinktől, néha fülledt vállveregetéseinktől. Persze nem az internetes lehetőséget féltem igazán, hanem saját magunkat.
Mónus János töprengése az építészet és aktivizmus fókusztémába illeszkedően

Indítványomhoz két alapvetés:

• az építési recesszió bebocsátást kért, most kigyulladt a zöld lámpa, bebocsátást kapott (következményei közismertek számunkra: kevés tervezni való, bizonytalan megvalósulások, szorongás, élesedő kritika egymással szemben, majd közöny).
• „az európai kultúra a 60-as évektől kezdve, napjainkban pedig különösképpen, kitárult. Így a tömegkultúra lett uralkodóvá, mindent meghatározóvá.” (Jeney Zoltán zeneszerző).

Az epiteszforum.hu-val annak idején óriási lehetőség nyílt szakmánk számára. Bárki, bármiről, bármikor elmondhatja véleményét (eddig jobbára az építészethez kapcsolódó jelenségekről), most már soha nem látott építész-olvasottság mellett.

Ez a fokozott érdeklődés – melyben kicsit felelősnek érzem magam a kamarai tisztújítást megelőző megnyilvánulásaim óta – ugyanakkor meghozta az internetes csevegés színvonalának süllyedését is: a parttalan hozzászólások tengerét, sehova nem vezető személyeskedésekkel, vádakkal, néha torz állításokkal, a vágyott demokratizálódás jegyében.

Megállapítható (vállalva a kijelentésem nyomán fakadó ellenszenvet irántam), hogy a véleményt adók köre szűk, általában nem szakmagyakorlók, építészeti tervezésből élők. Általában a tervezők hallgatnak, de olvasnak.

Nem tudom magamban eldönteni, hogy ez szomorú, vagy kívánatos. Nem tudok állást foglalni, hogy a tagadhatatlanul művelt, jól fogalmazó rendszeres hozzászólók tudatában vannak-e felelősségüknek a sosem megszólalók le nem írt véleményeivel kapcsolatban, vagy csupán könnyítenek saját terheiken, másra áthelyezve azokat? Nem tudom, hogy kell-e határt szabni, vagy az írásszabadság végtelen? De van-e hallgatásszabadság?

És mi lesz, ha a sok késztetés után mindenki „beszélni” kezd? Az is befogadható lesz? Egyre virtuálisabbá váló szakmánk megvalósítási lehetőségek híján „megfoghatatlanná” alakul át, és ebben már mindenki részes kívánna lenni?

A táguló keretek tényleg tartalmasabb belsőt öveznek majd?

Bevallom, féltem az Építészfórumot, természetesen saját magunktól, ostoba kis indulatainktól, mindenki fölött álló bölcsességeinktől, néha fülledt vállveregetéseinktől. Persze nem az internetes lehetőséget féltem igazán, hanem saját magunkat.

Szerintem e tárgyban két dologra van szükség: önmérsékletre megnyilvánulásainkban (a „köz” szolgálatában, hisz nem csak levelezőpartnerünkhöz szólunk) és a jelenleginél talán szabályozottabb működésre.

Az önmérséklet nem mérhető, nem kérhető számon, azt gyakorolni kell. Jó befektetés, kamatozni szokott.

A szabályozás pedig akkor hiteles, ha az ennek az újságnak a hasábjain, közösen kialakított, s nem a főszerkesztőtől származtatott. Ha konszenzusos a szabályozás, akkor a megszólalók tudhatják, hogy mi esik kívül a megállapodáson, s az miért tűnik el a nyilvánosság köréből.

Konkrét ötleteim még nincsenek, csak a változtatás szükségét érzem szorítónak. Nyilván sanyarú idők várnak ránk, de mindig akad jó is, kezdjük elölről. A spontán megszólítás indulata szép dolog, de ha kicsit koncepciózus is, az még szebb.

Mónus János