Programok

Munkára fel, irány Devecser!

2011.10.28. 08:07

Derült idő, 13ºC nappali hőmérséklet = kiváló idő a segítő munkára. Az Építészfórumon korábban bemutatott, összefogással épülő devecseri Élhető Hajlék kivitelezésének újabb szakaszához önkénteseket várnak október 29-én reggel 8 órától. A szalmabálafal kialakításában ismert emberek is részt vesznek, a lelkesedést forralt borral, forró teával és meleg étellel fokozzák a szervezők.

Meghívó

Szeretettel hívjuk és várjuk október 29-én, reggel 8 órától napnyugtáig Devecserbe az Ifjúság utca és a Kodály utca sarkán lévő építkezésre, a Presztízs Összefogás Házhoz szalmabálafalat építeni!

Önfenntartó szalmaházat építünk egy devecseri családnak, pusztán az összefogás erejével, pénzforgalom nélkül. Devecser az "Összefogás Városa" címet kapta, a ház a Presztízs Összefogás Ház nevet. Nem véletlen, hiszen vagy az építőanyagot vagy a szakmunkát adták hozzá eddig több mint nyolcvanan. Kis- és nagyvállalatok, magánemberek. Most kétkezi munkára hívjuk a segíteni akarókat.

 

 

 

Körülbelül ezer darab szalmabálát építünk be a házba, amihez minimum húsz ember segítségére lenne szükségünk, ha egy hétvége alatt szeretnénk elkészülni a falakkal. Mi azt céloztuk meg, hogy egy nap alatt végzünk. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ingyenes fizikai munkára a legnehezebb embert találni, így arra gondoltunk, hogy megpróbálunk ehhez kedvet csinálni úgy, hogy meghívunk ismert embereket (színészeket, sportolókat, újságírókat, politikusokat), akikkel úgy gondoljuk, jól éreznénk magunkat egy dolgos napon.

Egész nap velünk lesz a Soós család, a ház jövendő tulajdonosai, és ígéretet kaptunk Toldi Tamás polgármester úrtól, hogy ő is részt vesz a munkában. A vörösiszap-katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság tagjait is várjuk szombatra.

 

 

 

Meghívtuk a Mal Zrt. vezetését is, nem botránykeltés céljából és egyáltalán nem teret engedve a sárdobálásnak, de mindenképpen lehetőséget adva, hogy kétkezi munkájukkal hozzájárulhassanak a helyreállításhoz, egy károsult család megsegítéséhez.

A hideg időre való tekintettel forralt borral, forró teával és meleg étellel várjuk a segítőket. "Játszós ruha" ez esetben az elvárt öltözék.

--

Tancsa Ágnes
www.presztizs.com
70/410-3143
tancsa[kukac]presztizs.com, szerk[kukac]presztizs.com