Múzeum és üzem egy fedél alatt

Resch Eszter tervezési feladata volt a pécsi Tettye Forrásház műemléki épületének felújítása, új funkcióval való bővítése, valamint közösségi érték teremtése. A forrásház eredeti szerepe a víz gyűjtés, raktározás és a város egy részének ellátása ívóvízzel. A bővítés szerepe kettős, az eredeti funkció múzeum jellegű bemutatása mellett, a forrás jelenlétére épülő szikvíztőltő üzem tervezése a cél. 

 Építészeti koncepció

A környezet bejárása és felmérése után, arra jutottam, hogy nem csak elhanyagoltá vált az újonnan felújított tettye tértől északra található műemléképület, de egyúttal a közvetlen környezete sem kap elegendő figyelmet. A telek közvetlen közelében kezdődik a város felett húzódó sziklafalakkal tagolt erdő, itt található a Balázs-pihenő ahonnan rálátni a telekre és egyben tiszta kilátás nyílik Pécs városára. Itt találkozik az épített környezet a természetes élővilággal. A Tettyének van egy különleges hangulata, látszódnak rajta a különböző korok lenyomatai. Parkosított területek, rengeteg füves rész, hatalmas fák sziklafallal körülölelve. Egyetlen tényező hiányzik az élettel teliségéből. A víz. a feladat kidásáig nem volt tudomásom arról, hogy a Tettyén van egy karsztvíz lelőhely. Úgy éreztem ez az a plusz, amitől talán még varázslatosabb lenne. Alapvetően egy olyan létesítményre gondoltam, ami vonzza a természetjárókat, a helyiséget pedig büszkeséggel tölti el.

A palackozó üzem a környezetére való tekintettel, kisipai termeléssel működne, úgy gondoltam célszerű lenne elrejteni, nem pedig elvenni a szomszédok kilátását a park felé. Ezt úgy valósítottam meg, hogy magát az üzem részét és hozzá kapcsolódó funkciókat a műemlék alatt található víztározó szintjére terveztem, másfél szinttel a földfelszín alá, így a víztározóból nyert vizet közvetlenül lehetne tisztítani, tölteni és palackozni, majd csomagolás után a felszínre hozni. A másik oldalról megközelítve pedig a meglévő műemléki épületben lenne egy víztörténeti kiállítás és gépház múzeum, időnként akár lehetne tárlatvezetést tartani kis csoportok számára, hogy betekintést kapjanak a víztározó helyiségébe is, ahol a tárolás mellett, folyamatosan lehet ellenőrizni a víz mennyiségét és minőségét. Majd ezt követően az épület mellett lehetőségük lenne egy kis kostolóra, az erre kialakított vízbárban. Szeretném, ha ez a rész nem csak a kiállítást látogatók részére lenne elérhető, így arra gondoltam, hogy az épületet megkerülve, közvetlen a zöld környezetből is be lehessen sétálni és az itt palackozott vizeket, szikvizet, vagy frissítő limonádét ihassanak az arra látogatók.

Tömegalakítás

Ezek az alaptézisek segítettek abban, hogy kialakulhasson ez a látványos épület koncepció. Miután az üzemet a felszín alatt helyeztem el, arra gondoltam, hogy játékos módon, kisléptékű könnyűszerkezetes épületeket helyeznék el a telken. A víztározó tetejéről leszedtem a földtömeget és „vízre cseréltem”. A boltíves szerkezetet megóvva, egyben az ívét követve, egy díszmedencét terveztem a múzeum épület mögé, amire látszólag lebegő módon acélpilléres kubus épületeket állítottam, melyeket hasonló szerkezetű járófelületekkel, illetve szigetekkel kötöttem össze. Hogy ezt a közlekedő részt megközelíthessük, szükség volt a régi épülettömeget megmagasítani és épületen belül egy új lépcsőt elhelyezni.

Az üzem megközelítése egy lépcsőház kubuson keresztül fog történni, közvetlenül a medence mellett, a kibukkanó két szint mély épületre egy terasztetőt terveztem, ahonnan élvezhető, mint a természet szépsége, mint a medence játékossága. Emellett szerettem volna, ha az üzem nem maradna természetes fény nélkül, ezért a terasztető attikájához csatlakozva - a medence részét képezve - létrehoztam egy üvegfödémet, így - ha vízzel tört fényt is, de - kapott természetes világítást az iroda és palackozó helységei is.

Homlokzati anyaghasználat

A műemléképületnek egy világos színű, számomra tisztaságot jelképező terméskő mintázatú mészkő burkolata van. Szerettem volna kiemelni az új szerkezeteket ebből, ugyanakkor visszaadni a helynek egy természetes anyaghasználatot. Ezáltal, hogy a víz és a természet a felszínre került, úgy gondolom, mint a mesterséges, mint a természetes anyagok helyet tudtak kapni.
A könnyűszerkezetes építményeket és az üzem közlekedő épületét alumínium kompozitlemezzel burkoltam, de hogy átadja a Tettye-tér hangulatát, réz színt – rozsdamentes acél szín – választottam nekik. A medence aljaztát és belső falait vékony IVANKA betonlapokkal burkoltam, hogy minél közelebb tarthassam a hangulatát a régi vasbeton víztározónak, ahol pedig a feszített víztükör túlcsordul a szerkezeten, egy változó vastagságú kőburkolatot képzeltem el, hogy megtörhesse a medence falán a vizet.

Alaprajzi elrendezés

A Magaslati út felől érkezve a műemlék bejárati ajtóján át a fogadó térbe érkezünk, ebből nyílik a gépház múzeum terme, majd a következő helyiségből nyílik lefelé fél szint eltolással a víztározó, felfelé pedig a vízbár és teraszrész folyosója. A közlekedőkön át baloldalról megközelíthetjük a női mosdót, ami az egyik kubusban található, ez körülbelül 40-45 hölgy vendéget, illetve dolgozót szolgál ki (253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet alapján), a közvetlen mellette lévő vízbár kubuson keresztül, pedig a férfi mosdóba érkezünk, ez körülbelül 40-en férfi személy használatára elegendő (253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet alapján). Az épületeknek ez a látogatói befogadó képessége körülbelül 200 fő legfeljebb. A helységeknek az egyidejű használók száma körülbelül 45-50 főre lett tervezve. A vízbárban a pultnál történik a kiszolgálás, a belső részében a bárnál 5-6 fő számára elegendő hely van, a két kis asztalnál, pedig 3-3 fő tud helyet foglalni. A külső téren, a medence feletti úszó szigeteken asztalonként 6-8 fő tud leülni.
A medencén keresztül a folyosó végén egy fém rácsos rámpa húzódik a szerkezet mellett, amivel eljutunk a terasztető részhez, innen talán még jobban élvezhető az üvegfödém és a víztározó tetején lévő medence kapcsolata, ami vízzel van borítva. 

A keleti oldalról, a parkoló és az étterem felől megközelítve a létesítményt az itt dolgozók bejáratához érkezünk, ez a kis épületrész egy lépcsőház illetve lifttel ellátott fogadórész. Egy emelettel lejjebb érkezünk az iroda szintre, előszőr közvetlenül a tárgyalóba, majd egy üvegfallal elválasztva itt foglalnak helyet az irodában dolgozók. Mögöttük baloldalról megkerülve a mellékhelység található, 2 illemhellyel ellátva és a kézmosóból nyíló takarító szertárral. Jobb oldalról megkerülve, egy közlekedőn át, az iratraktár, valamit a medence gépészetét szolgáló helyiséget helyeztem el. Ugyan ezen a szinten, a tárgyaló másik oldalán egy pultrésszel elválasztva közelíthető meg egy másik raktárhelyiség. A legalsó szinten, a víztározóval egy magasságban, pedig a lépcsőház egy közlekedőbe nyílik, innen egyenesen a teakonyhába érkezünk, majd ezen keresztül a dolgozóknak egy fekete-fehér öltözőn kell keresztül menniük, amiből 1-1 mellékhelyiség nyílik az elején és a végén, a két öltöző között pedig 2 db zuhanyfülke és kézmosó található. Az öltözők utáni előtérből pedig közvetlenül az üzembe érkezünk, ahol bal kéz felől az üvem és irodaház gépészete található, jobbra pedig a szikvíz töltő pultok, illetve szódás üvegmosogatók, majd a rekeszekbe pakolandó címkéző pultok. Innen visszaérkezünk a folyósórészre, amin keresztül viszik fel a lifttel a kész rekeszeket.

Belsőépítészet

A belső design a vízre utal, az iroda részen vízcsepp minták jelennek meg az álmennyezeten, a terekben a tisztaságot kihangsúlyozó neutrális anyaghasználatot jellemzi a fehér falfestés, a világos önterülő padlóburkolat. Az iroda használata szempontjából 4 különböző téregyégre bontottam a szintet. Az első egy közösségi tér, aminek az egyik fele tárgyalóként, a másik irodaként működik, ezeket elválasztva egymástól elemekből álló eltolható üvegfalat használtam, rozsdamentes acél megfogásokkal és biztonsági üvegezéssel. Az üvegen dekorfóliázás jelenik meg, ami a szikvíztöltést szimbolizálja egy szódaszifon üveggel. A következő egység a bár rész, itt a dolgozók és a tárgyaló vendégek helyben tudják megízlelni az elkészült termékeket. A harmadik a kiszolgáló részek, ahol a mosdók és raktárak találhatók és végül a negyedik a közlekedők, illetve egyéb mellékes terek.

Az üzemrészben elsősorban funkcionális szempontok vezéreltek, a legfontosabb dolog az volt, hogy tisztán tartható legyen a tér, mivel rendkívül nagy az üzemi víz hatás a munka során, ezért egy önterülő padlóburkolatot kapott a töltő helyiség, ami biztosítja a teljes vízzáróságot. Az aljat 1%-os lejtésképzéssel készült, középen egy vonalmenti összefolyó gyűjti össze a vizet. Az oldalfalon metro csempeburkolat készül, kenhető vízszigetelésre, a csempe pedig teljes falmagasságban burkolt. Mint a csempe, mint a padló burkolat színe fehér, hogy az épületbe bejutó fény minél inkább tudjon érvényesülni. A kiemelt szín, amit használtam, egy water blue szín, ami az üzemben az alacsonyabb belmagasságú részen jelenik meg, az ajtók körül a csempe, illetve itt futnak felül a gépészeti csövek – szellőzés, víz, fűtés – amit szintén ezzel a kék színnel festettem le. Ezt szintén a víz jelenléte inspirálta.

Épületszerkezetek

A víztározó épülete és a régi szerkezetek, amiket megőriztem, vagy felújítottam mind vasbeton szerkezetek. A medence szintén beton, illetve egy részén üveg jelenik meg az üzem és medence kapcsolata között. A talajban lévő szerkezetek, szintén vasbetonok, több helyen statikus által méretezett gerendák és attika került betervezésre, valamint az üzemben túllógatott födémszerkezetet szükség volt alátámasztani 2db HEB „I” acél pillérrel – lásd műszaki leírás. Ezen kívül a kubusok könnyűszerkezetesek, acél váz az alapjuk, amik a vasbeton boltvállak közé támaszkodnak fel. Hasonló zártszelvényes, keretes szerkezetek a víz felett „lebegő” fogyasztóteraszok, acél pillér alátámasztással, másodlagos zártszelvény acél tartószerkezettel, befogott üvegpanel járófelületekkel.

Resch Eszter