Programok

N20 (+1) – Narmer Építészeti Stúdió 2000–2020

2021.07.21. 16:00

A 2000-ben alapított Narmer Építészeti Stúdió több mint 20 éves fennállása alatt mintegy 500 projektet tervezett és koordinált, ezek jelentős része meg is valósult. A FUGA-ban nyíló kiállítás idővonala a befejezett projekteket listázza, a térben egy szűkebb válogatást mutatnak be a megvalósult, illetve a stúdió életében fontos munkákból.

Az egyik első jelentősebb munka a Magyar Nemzeti Múzeum állandó régészeti kiállításának tervezése volt, amelyet azóta megközelítőleg 250 különböző léptékű és tematikájú, elsősorban múzeumi tárlat követett. A kezdetben néhány fős alapító-tervező csapat mára 18-25 fős, építészeti generáltervezéssel, belsőépítészeti tervezéssel, múzeumi kiállítások tervezésével és kivitelezésével foglalkozó irodává nőtte ki magát. Munkatársaik között több szakterület képviselői vannak jelen: építészek, belsőépítészek, enteriőrtervezők, grafikus tervezők, látványtervezők, BIM szakértők. Érdeklődésük kiemelt területe a kulturális örökségvédelem, így munkáikban az építészet olyan határterületei is megtalálhatóak, mint a műemléki épületek tervezése, régészeti objektumok dokumentálása, tudományos igényű építészeti kutatás, publikálás és virtuális rekonstrukció, animációkészítés, professzionális látványtervezés, parametrikus épülettervezés, egyedi bútortervezés, grafikai arculattervezés és nyomdai kiadványok készítése.

Az építészeti munkáik közül kiemelkedő a nemrégiben átadott OMRRK-Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ/Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet, amely közel 37.000 m2-es alapterületével az iroda eddigi legnagyobb megvalósult terve. A teljes projekt generáltervezését a stúdió végezte, az építészeti-szakági tervezés és koordináció mellett a belsőépítészeti és raktártechnológiai terveket is az iroda készítette. A közelmúltban a MúzeumCafé díjat, Budapest Főváros Építészeti Nívódíj dicséretét és az International Property Award Legjobb Európai Középület díját is elnyerte.

Több olyan látogatóközpontot tervezett a stúdió, amelyek nemzeti parkokkal, régészeti-paleontológiai lelőhelyekkel kapcsolatos interpretációt is magukba foglaltak. Egyelőre tervként létezik a szabadbattyáni ún. Seuso-villa rekonstrukciós javaslata, továbbá a vértesszőlősi bemutatóhely koncepciója tervezés alatt áll. 2016-ban nyílt meg a Rudapithecus Látványtár Felsőtelekesen, amely több hazai és nemzetközi szakmai díjat is elnyert. 2020-ban valósult meg a „2021 Év Balatoni Középülete" díjjal kitüntetett Kis-Balaton Látogatóközpont Keszthely-Fenékpusztán, a Szeleta Park Látogatóközpont Diósgyőrben hamarosan megépülhet. Kivitelezés indul a közeljövőben Hortobágyon is, ahol a világörökség központi területének rendezését tervezte a stúdió. Műemléki munkáik közül kiemelendő az Icomos-díjas veszprémi Szaléziánum rekonstrukciója, vagy a Devecserben megkezdett uradalmi malomegyüttes revitalizáció.

Múzeumi kiállításaik is több hazai és nemzetközi díjat nyertek, többek között a Goldberger kiállítás az „Év Múzeuma" díj részese volt, a Szentendrei Néprajzi Múzeum Észak-magyarországi falu kiállítása, a Magyar Nemzeti Galéria Fortepan kiállítása és a Duna Múzeum Vízeum tárlata az „Év kiállítása" címet kapták. Utóbbi az „European Museum of the Year Award" különdíjat is megkapta 2021-ben.

Azok a munkáik, amelyek elsősorban kulturális-értékmentő célzatúak, sokszor több hazai és külföldi egyetemmel kooperációban (BME Építészmérnöki Kar, ELTE Egyiptológiai Tanszék, PPKE Régészettudományi Intézet) folynak. Részt vesznek a PPKE nagyszabású szíriai értékmentő munkáiban, jelenleg a világörökségi Crac des Chevaliers lovagvár háború utáni kárfelmérési és helyreállítási terveit készítik nemzetközi koprodukcióban. Immár 25 éve aktívak Egyiptomban több helyszínen, talán a legfontosabb a luxori projekt, ahol az ELTE magyar ásatásainak építészeti dokumentálásán és a maradványok helyreállításán, az eredmények publikációján dolgoznak. A BME Építészmérnöki Karával együttműködésben Erdélyben, a Somló hegyen, Rudabányán és legutóbb Mexikóban végeztek nagyszabású felmérő, dokumentáló és értékmentő munkát.

Az alábbiakban felsorolt kollégákkal az elmúlt két évben dolgoznak, illetve dolgoztak együtt. Egy lehetőség szerinti teljes stáblistát és a válogatott munkák bemutatását a cég húszéves történetét bemutató, készülő kötet fogja tartalmazni.

Kollégák, munkatársak, gyakornokok 2020-2021 / Al-Daher Rama, Al-Shaer Dima, Bandur-Juhász Emőke, Bihary Sarolta DLA, Bilák László, Chlela Carla, Czipor Adrienn, Dávid Dóra, Farkas Edit, Ferenczi Natália, Garaczi Glória, Gáll András, Ghannoum Nour, Giricz László, Hudi Ráhel, Hauszknecht Katalin, Keyrouz Dania, Kocsis Adelina, Koronczai Zsófia, Kováts Petra, Lovas Klára, Majoros Nóra, Marinkás Anikó, Matrouk Rania, Mayez Hayyan Ali, Megyesi Zsolt, Mohamed Ramadan Raslan, Nagy Gábor, Racskó Anna, Sasvári Áron, Sági Gergely, Serfőző Fruzsina, Tawallbeh Sarah, Youssef Ajwad, Varga Eszter, Vasáros Ákos, Vasáros-Lévai Melinda, Vasáros Zsolt DLA, Végh Henrietta, Véner Ágnes, Vincze Lilla, Zoghaibi Zohair