Programok

Nagy Bálint a Tilos Rádióban

2007.08.16. 07:52

Beszélgetés a Tilos Rádió-ban augusztus 19-én vasárnap 16 órától 17:30-ig. Műsorvezető: Szemerey Samu.

Beszélgetés a Tilos Rádió-ban augusztus 19-én vasárnap. Műsorvezető: Szemerey Samu.


Nagy Bálint több szempontból is különleges szereplője a kortárs magyar építészetnek.

Azon kevesek egyike, akik nem a Műegyetemen, esetleg az Iparművészeti Főiskolán szerezték diplomájukat (ennek a látszólag jelentéktelen tényezőnek a következményeiről is esik majd szó). Szintén igen kevés hazai építészre jellemző az a közéleti szerepvállalás szakmán belül és kívül, ami a szamizdat, majd hetilap Beszélő szerkesztői szerepétől a publikációkon keresztül az N&n Galéria létrehozásáig terjed. Ez utóbbi meghatározó elemévé vált a fővárosi kulturális térnek, mint hosszú ideig az egyetlen helyszín, ahol kifejezetten építészetről szóló programokkal találkozhatott a közönség.

Építészi tevékenysége változatos és hosszú múltra tekint vissza. A bútoroktól, színpadképektől és installációktól a városépítészeti léptékű munkákig terjedő életmű létrejöttének körülményei is kalandosak voltak: a tervezői engedély vagy intézeti munkahely híján kézművesként, mesteremberként vagy név nélkül épített házak mellett az franciaországi és USA-beli évek is hozzájárultak, hogy a hagyományos szakmai utaktól eltérő szellemi mozgástere alakuljon ki. A rendszerváltás után megalapított Nagy Bálint és Társai építésziroda a tervezői közösség mellett egyfajta szellemi műhelyként is működik, összefogva a szakmai, közéleti és kulturális aktivitásokat.

A műsorban közéleti tevékenységéről, szakmai pályájáról és látásmódjáról, az építészet közéleti és kulturális szerepeiről lesz szó.

 

A korábbi műsorok meghallgathatók itt.