Technológia

Nagy érdeklődés mellett startolt az ELBA új építési költségtervezője

2022.03.21. 14:21

Bő egy hónap több, mint ezer regisztrált felhasználót szerzett a formabontóan korszerű megjelenéssel és rendhagyó logikával működő ELBA online költségtervező. Telefonos ügyfélszolgálatukon folyamatosan szól a telefon és a rendszert próbálgató új ügyfelek számos konstruktív kérdéssel keresik fel őket.

Sikeres volt a piacra lépés és egyértelműen látjuk, hogy a kollégák nagyon ki voltak már éhezve egy jól átgondolt, könnyen használható rendszerre! " - mondta Ambrus Balázs, az ELBA építész-alapítója a cég első oktató-előadásán, Tatabányán - “Mi úgy látjuk, hogy habár a szokás nagy úr, egyre több ügyfelünk szán időt az ELBA kipróbálására, mert bízik benne, hogy a nap végén egyszerűbb lesz tőle a munkája és az élete."

Az ELBA egy olyan, építési projektek költségvetés tervezésére szolgáló felhő alapú szolgáltatás, amely modern és egyszerű megoldást nyújt a mennyiségi kiírások elkészítésére és beárazására. A program lehetőséget ad az elkészült árajánlatok összehasonlítására is. A magyar fejlesztésű szolgáltatás mögött építészek és közgazdászok állnak, akik az ELBA megjelenésétől iparági fejlődést várnak: ígéretük szerint használói átláthatóbb és pénzügyileg kiszámíthatóbb projekteket készíthetnek majd.

Az ELBA ingyenesen kipróbálható 15 napig!
www.elba.hu



Gyakran ismételt kérdések az ELBA ügyfelektől:

Miért más az ELBA, mint az eddig használt rendszerek?

Az ELBA nem a konkurenciát szeretné másolni, hanem megoldást nyújtani az alábbi 5 alapvető elvárásra:

1.    Átlátható és érthető legyen mindenki számára, azaz ne csak egy belső használatú számolótábla legyen, hanem magától értetődő legyen minden kolléga, alvállalkozó, sőt a laikus ügyfelek számára is.

2.    A gyakorlathoz alkalmazkodjon a tervezés folyamata, ezért épület szintek és építési fázisok szerint tagozódik a tervezés folyamata. Ettől a rendszer nagyon rugalmas, a változásokat jól megjeleníti, a valós építési logikát leköveti – mind tervezői, mind kivitelezői oldalról.

3.    Ne lehessen kihagyni tételeket vagy hibásan elmenteni azokat, hiszen a rendszer rögtön jelez, ha a tervezés során valamelyik munkarész kimarad vagy esetleg logikai-, matematikai hiba került a sorok közé. Nincs többé elgépelés vagy figyelmetlenség.
4.    A folyamatok minél inkább automatizáltak legyenek, ezzel időt és energiát spórolva meg a készítőjének.

5.    Online felületen történjen a munka és a kommunikáció, hiszen 2022-ben már mindenki hozzászokott az elektronikus munkavégzéshez: nem kell magyarázni, hogy mekkora adminisztrációs terhet vesz le a vállunkról egy csapatmunkára alkalmas “okos szoftver".

Miért nincsenek tételszámok az ELBA tervezőben?

Az ELBA az építési költségek tervezésében a valós folyamatokat kívánja lekövetni, és modellezni, annak érdekében, hogy az elszámolás mindenki számára egyszerű és érthető legyen. A mennyiségi- és anyagkiírásokban megjelenített tételszámok gyakorlati jelentősége szinte elhanyagolható. A ma használt Excel táblákban és az egyéb programokkal készült tervekben ezek minden további nélkül átírhatók és tetszés szerint változtathatók, így egyáltalán nem kezelhetőek referencia adatként. Szigorúan vett szerepük egyedül az ÉNGY rendszerben van, azonban ennek a rendszernek is megvannak a maga nehézségei, hiszen a valós piaci és szakmai folyamatok nem teljesen az ÉNGY előírásai és árazása szerint működnek.

Az ELBA tervezői és árazói felületét úgy alakítottuk ki, hogy az minél átláthatóbb legyen. Minél kevesebb adat jelenik meg, annál átláthatóbb a rendszer! Minél átláthatóbb a rendszer, annál megbízhatóbbak a benne készült tervek, sőt annál egyszerűbb és gyorsabb a terv elkészítése. A megbízhatóságot és az egyszerűséget azonban pontosan az garantálja, hogy az ELBA zárt rendszerben működik, és nem enged átjárhatóságot az Excel táblák és a konkurens megoldások felé.

Miért nincs Excel export az ELBA tervezőjében?

Az Excel egy kiváló táblázatkezelő program, amivel gyakorlatilag bármilyen komplex számítást el lehet végezni. Nagy előnye, hogy teljes mértékben testre szabható, így mindenki a számára legérthetőbb formában kezelheti benne az adatokat.

Egy építési költségterv elkészítésekor viszont kiemelten fontos a pontosság és a számon kérhetőség! Lényeges, hogy ne maradjon ki egyetlen tétel se és a számítások mindig helyesek legyenek, ezért praktikus, ha egyes folyamatok automatizáltak a költségterv készítő programban. Habár az Excel táblák tartalmazhatnak némi automatizációt (pl. szumma függvényt a tételek összeadásához), ha valaki beszúr egy sort, átír – akár csak véletlenül – egy összefüggést vagy kihagy egy tételt, máris elképzelhető, hogy nem helyes összegek jelennek meg a végén. További alapvető probléma vele, hogy nem garantálja az egységes formátumot a résztvevők között és szinte lehetetlen megoldani a biztonságos, nyomon követhető adattovábbítást. Ha egy munkafolyamatban eltérő táblázatot használ a tervező, a kivitelezők és az építtető, akkor annak jó eséllyel félreértés lesz az eredménye.

Az ELBA tervezője a fentiek okán zárt rendszerben, előre kialakított tétel-típusokkal, sorokkal, oszlopokkal és képletekkel dolgozik, így garantálva, hogy ne maradjon ki semmi a tervből és a szumma-képletből.


Miért nem alkalmazunk normaidőket és normadíjakat?

A normaidők és a központi díjak a egységes szocialista rendszerben jól működő struktúrák voltak. A mai világban a kivitelezések árazása azonban az eltérő technológiai folyamatok és cégméretek miatt nagy szórást mutat. A normadíjak és a normaidők így a kivitelező cégek között jelentősen eltérnek. A piaci alapú árazás korában az építési tételek mértékegysége a mérvadó az árazásban. Minden kivitelező tudja és könnyen ki is számolja, hogy az adott munkafolyamat milyen darab, vagy m2 költséggel végezhető el, így normaidők és központi díjak helyett teljesen egyedi árazást alkalmazhatunk – mint ahogyan azt a gyakorlat is mutatja.

Szemben a konkurenciával, az ELBA a mai igények kiszolgálására törekszik, így a tervezőrendszerbe csak azokat a sorokat, oszlopokat és tétel-kategóriákat építettük be, amivel egyszerű és teljes körű költségtervek készíthetők. Az ELBA hamarosan megjelenő saját áras modulja (mely a kivitelezői csomag része lesz) tárolni fogja a felhasználóink már korábban megadott árait, így ezek egy kattintással betölthetőek lesznek.