„Nagyon jó élmény látni, ahogy a valós térben működnek” – Interjú Nagy-Mihály Márkkal, az M3-as metró új betonbútorainak tervezőjével

Múlt héten nyíltak meg a budapesti M3-as metró első felújított megállói. A négy állomásból háromban láthatóak a VPI Beton, a metró kompozitbútorai által inspirált, LUNGO nevű beton ülőbútorai. Ezek létrejöttéről, formai kialakításáról és magáról a betonról kérdeztük tervezőjüket, Nagy-Mihály Márkot.

Mik voltak a fő célok a LUNGO tervezésekor?

Nagy-Mihály Márk: Egy új bútorcsalád létrehozása a 3-as metró állomásainak rekonstrukciójához a régi, ikonikus ülőbútorok helyére. Az állomások építésének megkezdésekor, a 70-es évek végén még fénykorukat élték a műanyag fröccsöntéssel és az üvegszálas gyantából készült kompozitbútorok, dinamikus és időnként futurisztikus formavilágukkal. Ez egy szerethető vonala volt a modernnek, nagyon sok rajongója van ezeknek a bútoroknak. A helyükre olyan tárgyakat akartunk tervezni, amik újszerűek, de mégis emlékeztetnek rájuk, és szintén sokáig tudják szolgálni az utazóközönséget. 

A tartósság mellett milyen más fontos tényezőket kellett figyelembe venni?

N-M M: Sokféle szempont van egy ilyen projektnél. Egyrészt a helyszín történelme: a 3-as metró saját korszakának egy rendkívül fontos projektje volt. Nagyon sok újító szándék, idea és futurisztikus elképzelés volt benne, és ennek nyomán kerültek be a most lecserélt bútorok is. Ez jó kiindulási alap volt a mi projektünkhöz, de ilyenkor mindig meg kell találni az egyensúlyt aközött, hogy egy-egy formát lecseréljünk valami teljesen másra vagy megőrizzük, itt is nyilván ennek a két törekvésnek a keveréke lett a végeredmény.

Fontos tényező volt, hogy az állomástervekben a bútorok sok helyen kitüntetett, karaktermeghatározó szerepet kaptak. Felismerhető és szerethető tárgyaknak kellett lenniük. Ugyanakkor a variálhatóság, a változatosság is egy jelenlévő igény volt.

Emellett természetesen van sok olyan technikai előírás a tisztíthatóságot és a tartósságot tekintve, amelyeknek meg kellett felelnie a LUNGO-nak. A technológiai előírások miatt esett egyébként épp a betonra az anyagválasztás is. Ellentétben a fával vagy a műanyaggal, ez nem éghető.

Hogy indult a tervezés?

N-M M: A bútor alapkoncepciója évekkel ezelőtt megszületett, a VPI Beton csak később csatlakozott a fejlesztéshez. Folyamatosan konzoltáltunk a Palatium majd Paragram Stúdióval, ez egy közös munka volt.

Az eredeti tervek egy sokkal több elemből álló, de háttámla nélküli bútorcsaládot rajzoltak ki. Amikor elkezdtem dolgozni rajta, akkor jelent meg a háttámla, ami egyébként a bútor fő karaktereleme lett. Fontos volt, hogy annak ellenére, hogy egy extrudált struktúráról beszélünk, legyen plasztikus, ámde szerkesztett és egy tömbként tudjon belehelyezkedni az építészeti terekbe.

Az extrudált forma azt jelenti, hogy van egy-két keresztmetszet, ami meghatározza ezeket a bútorokat, és azt kellett kitalálni, hogy ezek minél több helyen használható keresztmetszetek legyenek.  

Hogyan alakult ki a bútor formája?

N-M M: A kompozitbútorok is inspirálták, de mégis egy új bútorcsaládot kellett kitalálnunk. Ami rokon, az a felosztottság, az ismétlődés, a pozíció és persze a funkció. Emellett a LUNGO-nak is, csakúgy, mint a régi bútornak, fal mellé tett, illetve szabadon álló elrendezései is vannak.

Az ikonikus formából szerettünk volna valamit áthozni, ugyanakkor a beton eleve óriási különbséget jelent, és ez a bútor nem különálló elemekből áll, hanem egy összefüggő tömeget alakít ki. Csak egészen finom gesztusokban jelenik meg a régi forma, mint például a lekerekítettség, illetve a karakteres alsó ív.

Ezzel együtt szerettük volna minél inkább kielégíteni az ergonómiai, esztétikai, építészeti követelményeket. Egy metróállomásnak folyamatos lüktetése van. Néha nincs ott senki, néha tömegek áramolnak. A LUNGO-nak a várakozás idejére is megfelelőnek kellett lennie, meg arra is, ha csak elhaladnak mellette. Ezért kényelmes ülőhelyeket akartunk biztosítani, de minél kisebb területet elfoglalva.

Mit jelentett a beton a forma szempontjából?

N-M M: Egy betonobjektum nem lehet túl bonyolult, mert ki kell önteni. Egyszerűségében rejlik a lényege. A beton ráadásul egy nagyon erős anyag, mind a kővel való ősi viszonyunk, mind a kulturális beágyazottság szempontjából, és ennek érdemes teret engedni.

Milyen elemei vannak a LUNGO-nak?

N-M M: Fali és szabadon álló elrendezések vannak, összesen nyolcféle elem. Faliból kettő, szabadon állóból hat.  A fali elemeket azokon a peronokon használták, ahol középen fut a szerelvény vagy a középen lévő üzemi egységek mellett. A szabadon álló ott jellemzőbb, ahol középen nagy szabad tér van illetve az állomások előtereiben.

Mit kell tudni a LUNGO ergonómiájáról?

N-M M: Elméletben erre a célra nem kell egy hosszú távon kényelmes bútor, és maga a formai kialakítás is viszonylag kötött volt, de úgy érzem, mégis aránylag kényelmes lett, és alkalmas akár hosszas ülésre is. És ez itt így van rendben: Ne azért álljak fel róla, mert kényelmetlen, hanem mert jön a metróm!  

Mennyire sérülékeny a felülete?

N-M M: A nagyszilárdságú betonban nehezen lehet sérülést okozni. A LUNGO a VPI saját fejlesztésű keverékéből készült, aminek nagyon nagy a felületi tömörsége és rendkívül tartós anyag.

Akkor a LUNGO akár kültéren is telepíthető? 

N-M M: Beltéri szempontok figyelembevételével készült, de nagyon jól lehet alkalmazni kültéren is, igen. A lejáróknál gyakorlatilag már a metróban is kintre kerültek az elemek. Sokféle kültéri helyszínre alkalmas, ahol szükség van egy sorolható, moduláris betonbútorra. Nem is jut hirtelen eszembe, hol ne lehetne használni. Akár támfalbútornak is jó.

Milyen érzés találkozni a bútorokkal az új állomásokon?

N-M M: Jó látni, hogy odakerültek. Nagyon jó élmény látni, ahogy a valós térben működnek. Mindig van az emberben félelem, hogy nem olyan lesz, mint gondolta, de úgy érzem ezek nagyon jól sikerültek. Remélem, sokáig lesznek az emberek szolgálatában, és megszeretik őket annyira, mint a régi bútorokat.