Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

Nagyrombusszal lefedve - új gömbmozi és átriumos plaza Bukarestben

2010.09.28. 14:45

A megalomán plázaépítészet, ami nálunk vagy tőlünk nyugatabbra már lassan cikinek, megvetendőnek számít, és helyette különböző módszerekkel próbálják újraéleszteni a kiskereskedelmet, Romániában még most éli fénykorát. Jó példa erre a bukaresti Cotroceni Park létesítménye, amit Nemes András mutat be.

Tőlünk keletebbre virágzik a plázaépítészet. Nyugat-Európában ugyan az új fenntarhatóság-elméletek és legfrissebb építészeti trendek az ilyen projektekre egy válságba került gazdasági berendezkedés maradványaiként tekintenek, a poszt-szocialista országokban viszont gyakorlatilag ezek a legnagyobb beruházások. Errefelé másképp viszonyulnak a fogyasztói tömegkultúrához – elhiszik és élvezik. Plázákban bevásárolni, szórakozni vagy sportolni vonzó újdonság, mégha ezek mesterségesen gerjesztett igények.

 

 

 

Románia 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, azóta Bukarest komoly fejlődésnek indult: infrastruktúrája egyre jobb, szaporodnak az új bevásárlóközpontok, lakótornyok és irodaépület-monstrumok. Az Unió kereskedelmének új felvevőpiaca ez, ahova szívesen „áramlik” a külföldi tőke. Nemrég mutattuk be a kazahsztáni Khan Shatyr Központ-ot, ahol Norman Foster londoni irodáját kérték fel az ország valaha látott legnagyobb kereskedelmi központjának megtervezésére. Romániában nincs szó ilyesféle presztízs-építkezésről, de a tervezők-kivitelezők, itt is külföldiek voltak. A MYS Architects az egyik legnagyobb és legtapasztaltabb izraeli iroda, épületek százait tervezték világszerte, elsősorban a kelet-európai régióban. Saját hazájukban valószínűleg ritkábban kapnának megrendelést ilyen méretű kereskedelmi komplexum létrehozásra.

 

 

 

Cotroceni Park Shopping Mall

Az 2009-ben elkészült épületegyüttes Bukarest belvárosában, a Boulevard Timisoara és a Vasile Milea kereszteződésénél található. Ez Románia legnagyobb bevásárlóközpontja, 120 hektáron 210.000 négyzetmétereres épület, amely 3000 férőhelyes parkolóval egészül ki. A tervezők koncepciója a háromszög volt: az alaprajzon látható csúcsokban a bevásárlóközpont három különböző szekcióra oszlik, ezek belsőépítészeti stílusa szándékuk szerint jól elkülönül, legalábbis a falfelületek más-más burkolást kaptak. A háromszög keleti csúcsának környékén találhatóak az ékszerboltok és a divatruházat: a design errefelé hűvösen elegáns, ezt pedig a fényesre csiszolt márvány, a rozsdamentes acél és csiszolt üveg jól bevált anyagkombinációjával érik el. A családi utca fantázianevű részleget téglafalak és meleg színek jellemzik. A harmadik részben, a kommerszebb lakossági funkciókhoz (élelmiszertől a barkácscikkekig) visszafogott szürke színű kő és a magas válaszfalak járnak.

A Cotroceni Park központi találkozóhelye egy 27 méter magas üvegtetős átrium. Itt találhatóak a vendéglátóipari egységek, az éttermek, a büfék, a kávézók, De van korcsolyapálya is meg amúgy is igen változatos errefelé a domborzat: díszlethegyek, vízesés, mesterséges patak (ministégekkel), amely fölött átlósan fut végig a közlekedőhíd. Alatta színpompás játszóház, rengeteg kis pihenőhely és randizásra alkalmas sarkok.

 

 

 

Imax filmszínház gömbje

A Cotroceni Park figyelemreméltó formai megoldása a háromdimenziós Imax moziterem 27 méter magas gömbje, amelyet MYS Architects egyik fiatal épitésze, Yitzhaki Alon tervezett. A Glasgow Science Center-rel illetve a párizsi La Villette tudományos múzeumának gömbépületével mutat hasonlóságot. A 42 méter átmérőjű épület szerkezeti megvalósításán izraeli, holland és román szakemberek is dolgoztak. Előtanulmányok, valamint modellezések után a kivitelező, a Rheinzink egyedi szerkezeti megoldást, az úgynevezett nagyrombusz fedést választotta. Ez a módszer jól működik gömbformánál és garantálja a nagyvonalú, elegáns külsőt. A 4000 négyzetméteres gömb legmagasabb pontját sugarasan kiosztott állókorcos sapkával látták el. Innen indulnak a héj-szerű csavart ráncok. Ezek a Rheinzink, patina-pro blue-grey cink-lemezek, finoman követik a felületet a gömb legaljáig.

 


 

A fogadótér falai kicsit otrombán metsződnek bele az mozi épületébe. Nem sikerült megóvni a gömb integritását, pedig milyen nagyvonalú lett volna, ha a gömb önálló marad, és a mozit mondjuk a föld alatt lehetne megközelíteni. Azért így is karakteres találkahely jött létre. A városkép-formáló építészeti jel lehetősége egy bevásárlóközpont összefüggésében, már így is szép eredmény.

Nemes András


Cotroceni Park Shopping Mall

vezető tervezők: Moore Yitschak, Yasky Avraham
fotó: MYS Architects