„Nem az extrémitást kerestem, hanem a harmóniát” – Elkészült a szögligeti Szádvár fejlesztése
Kelemen Bálint (KÖZTI Zrt.) építész és műemlékvédelmi szakmérnök komplex módon kívánt megfelelni a sokak által várt feladatnak: a romvár konzerválásának és turisztikai fejlesztésének alapjait Gál Viktor régésszel (Herman Ottó Múzeum) közösen vitt kutatási program teremtette meg, amelynek sikerességéhez Németh Zita tájépítész (NÖF) munkája járult hozzá, és a Szádvárért Baráti Kör lelkes tagjai is sokat segítettek A szögligeti Szádvár fejlesztésének első üteme a Nemzeti Várprogram keretében, hazai forrásokból valósulhatott meg.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, közvetlenül a szlovák határ mellett, Szögliget közelében magasodnak Szádvár romjai. A vár története az 1260–1270-es évekre nyúlik vissza, első okleveles említése is ebből az időszakból származik. Birtoklásáért a késő középkorban és a kora újkorban is folyamatos politikai harcok dúltak. Az ispáni várat I. Károly király uralkodása elején szállta meg az Aba nemzetség, majd a Drughethek, később pedig a Bebek család birtokolta. 1526-tól a szádvári uradalmon a Habsburgokat és a Szapolyaiakat támogató felek is tulajdonosok voltak, majd 1567 elején került a bécsi Haditanács kezelésébe. A korábbi évek ostromai miatt a várnak a század második felére már alig volt hadászati jelentősége. A XVII. századtól számos birtokvita mellett szerepet kapott a Bocskai-felkelésben, majd Thököly Imre felső-magyarországi harcaiban. Ennek következményeként 1686-ban döntöttek a császáriak Szádvár lerombolásáról, amelyre két év múlva kerülhetett sor. A rommá lett várat a természet hódította el.
A 2000-es éveket megelőzően a vár nem tudott bekerülni a tudományos kutatások diskurzusába a magyar–szlovák határzóna katonai ellenőrzése miatt — néhány történeti jellegű feldolgozás — az egyik legfontosabbként megemlítve Détshy Mihály 1969-es levéltári összegző munkája1—kivételével. Ugyan 1965-ben az Országos Műemléki Felügyelőség elvégeztette a vár geodéziai felmérését, ezt azonban már nem követte helyreállítási program.
Négy évtizeddel később, a 2006-ban alakult Szádvárért Baráti Kör kezdeményezte az első állagmegóvásokat és a kisebb léptékű helyreállításokat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásaival, amelyhez a szakmai irányítást Gál Viktor régésztől kaphatta meg a lelkes várbarát közösség. A romvár szisztematikus régészeti kutatási programja is csak ekkortól, 2010-től alakult ki. Szádvár jelenlegi helyreállítsa nemcsak az előzetes — és a még jelenleg is folyó — történeti-régészeti kutatásokon alapszik. A tervező építész, Kelemen Bálint az elmúlt évtizedben elméleti síkon, tudományos módszerekkel kutatta a rom definícióját, mint az eredeti funkcióját vesztett, bizonyos mértékben elpusztult történeti épületkomplexum állapotának meghatározását. Arra a gyakorlati kérdésre akart válaszokat találni, hogy a romok milyen materiális és szubjektív jellegű karakterjegyekkel rendelkezhetnek, műemlékes szakember és egy laikus polgár számára egyaránt.
Tételként megfogalmazható, hogy a romkarakter efemer, vagyis a rom és a természeti környezete — egymástól elválaszthatatlan egységek — időben változnak és alakulnak, időszakonként eltérő, múlékony jellegzetességekkel bírnak.2 A múlt évre elkészült helyreállítás másik fontos elméleti alapjaként a Gál Viktor régésszel közösen folytatott digitális tömegrekonstrukciós kísérlet tekinthető.3 Szádvár térszkenneléssel végzett — később a régészetileg feltárt maradványok geodéziai bemérésével kiegészített — felmérése több ponton is gyakorlati haszonnal párosult: egyrészt megkönnyítette a konzerválások és a kiegészítések tervezését, pontos információkat nyújtott a statikai szakvélemények készítéséhez, másrészt egy nagyon pontos dokumentációnak is minősül a vár helyreállításokat megelőző állapotát illetően. Szádvár helyreállítási koncepciójában is alapvető, gyakorlati szerep jutott ezeknek az elméleti síkon feltárható, építészi eszközöknek. Ennek megvalósítása két fő területre: a romvár falazatainak a konzerválására és a turisztikai útvonalak kiépítésére vonatkozott, keresve a régi és a kiépítendő új közötti egyensúlyt, a harmóniát.
A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. a Nemzeti Várprogram első ütemének keretében bonyolította le a fejlesztést csak azokon a területeken, várfalszakaszokon, amelyek esetében régészeti eszközökkel korábban már megismertek a szakemberek. Ennek okán is választották inkább a konzerválás eszközeit Szádváron, mivel a régészeti, építéstörténeti kutatások még nem eléggé előrehaladottak ahhoz, hogy egy nagyobb fokú rekonstrukciós program alá essen. Az újonnan konzervált és fejlesztett területek a romvárnak kb. 1/4-ét jelentik. A tervező kiemelten figyelt a várfalak konzerválására és a kivitelezés minőségére: a korábban felhalmozott, objektumhoz nem köthető kihullott falazó köveket építették „vissza" a várfalakba, miközben törekedtek arra, hogy az új falkoronák ne változtassák meg túlzottan az eredeti romkontúrt, látványában maradjon naturalisztikus, ugyanakkor az új, erősítő falszövetek is szinte azonosak legyenek a történeti falak struktúrájával, megjelenésével, hogy a kivitelezés végeztével „egy egységes, rendezett romkép" alakulhasson ki.
Az állagvédelem mellett a kortárs kiegészítés is részét képezte a tervezésnek, a fentebbi célkitűzések mentén. A turisztikai fejlesztés Szádvár esetében annyit jelentett, hogy a természetjárók egy olyan romvárba érkezzenek, amely összképét tekintve rendezett, biztonságosan bejárható, ugyanakkor az ehhez szükséges kortárs szerkezeti elemek és kiegészítések reflektálnak a vár masszív, erős karakterjegyeire. Ennek megfelelően építették ki az Alsóvár új, esőbeállóval kombinált gyilokjáróját az elpusztult helyén, valamint a Belső vár nyugati felében elhelyezett kőtárat is létrehoztak. Ezekhez az újonnan épített elemekhez itatással előkezelt tölgyfát használtak. A tölgy egyébként is hosszú élettartamát több módszerrel — Dr. Király Béla faanyagvédelmi szakértő segítségével — növelték: egyrészt ennek megfelelve tervezték a szerkezeti csomópontokat, másrészt a szálmintázatokat figyelték a beépítéskor.
A faanyag további előnyei is az építészeti koncepciót erősítették: illeszkedik a történeti építőanyagok sorába, könnyű alakíthatóságával pedig megfelel a reverzibilitás elvárásainak is. Az egyszerűen, logikusan felépített faszerkezetek könnyen javíthatók, alig terhelik a kőfalazatokat, egy esetleges későbbi elbontásukkal pedig könnyen visszaállíthatók az eredeti állapotok. Fontos még kiemelni, hogy miért keresett az építész, Kelemen Bálint egy ilyen karakteres, összefüggő felületet az új szerkezetekhez: a látványos, palánkozással kialakított héjazás elég látványos és karakteres, modern és mai formavilágú ahhoz, hogy méltó módon legyen képes viszonyulni a történeti várfalakhoz, miközben a másodlagos eszköz szerepében tud megmaradni.
Ezek a masszívnak ható palánkok nemcsak a gyilokjáró esetében erősítik a látogatókban az erőd-jelleget, illetve a biztonságérzetet. A kőtár elnyúló ácsszerkezete amellett, hogy a várban fellelt középkori faragványokat védi és bemutatja, egy másik, kevésbé látványos funkciót is kapott: a látogatókat közvetlenül a túraösvény mellett húzódó mély és veszélyes pince maradványaitól tereli el. A további kiegészítő elemek — az Alsóvárból felvezető lépcsőszerkezet, a gerenda ülőpadok, a kilátópontok padozatai, a villámhárítók és zászlórudak, valamint a visszafogottan interaktív információs táblák — is ezt a gondolatiságot képviselik. Törekednek beilleszkedni a ligetes erdő nyújtotta, változatos környezetbe.
A mai kiegészítések mellett különösen ügyeltek a romvár természeti értékeinek a megőrzésére is: cél volt, hogy a várhegyen kialakult ligetes erdő — lévén az Aggteleki Nemzeti Park része Szádvár területe — fennmaradjon és ez az erős, természeti karakter továbbra is hozzájáruljon a meglévő épített örökséghez. A növényzet felmérését és a sétányok, lépcső tervezését Németh Zita (Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.) tájépítésszel végezték.
Talán nem túlzás azt állítani a fentiek alapján, hogy Szádvár felújítását a természetjárók és az örökségvédelmi szakemberek is pozitív, szimpatikus példaként értékelhetik. Az építész szavaival élve: „mindenki megtalálhat benne egy számára kedves részletet és hazaviheti" az itt szerzett emlékeket.
Molnár Ádám
1 Détshy Mihály: Egy ismeretlen magyar vár — Szádvár, A Herman Ottó Múzeum évkönyve VIII. (1969) 143–186.p.
2 Karakter-definíció: Cságoly Ferenc - Csuportné Tátrai Judit: Budapest Karakterterv Metodika, Építész Stúdió 11. Kft., 1992.
Romkarakterológia első megjelenése: Kelemen Bálint.: Romkarakterológia, In: Az épített örökség védelmében., Szerk.: Ferch Magda, Budapest, 2011., 196–202.p., Online kivonata.
3 Gál Viktor - Kelemen Bálint: Ledentu 3D-ben, Szádvár tömegrekonstrukciós kísérletének forrásai és látványvilága., In: Archaeologia – Altum Castrum Online, 2014.
A cikk a műemléki fejlesztést lebonyolító NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-vel együttműködésben született. Az együttműködés a szerzői szöveget nem befolyásolta. Az elmúlt időszak kastélyfelújításairól írt kritikáinkat, híreinket az alábbi dossziéban találják.
Szerk.: Pleskovics Viola
