"A funkciójukat veszített, sok esetben használaton kívüli sorgarázsok gazdátlannak tűnő, identitásukat vesztett „nem-helyekként" (Marc Augé) tűnnek fel a budai dombvidéken." Csanádi-Szikszay Györgyi, Deigner Ágnes, Balogh Csaba, Sirokai Levente és Sónicz Péter tervükben a közösség bevonásával képzelik el a garázsok egy lehetséges hasznosítását.
Az urbánus környezetet folyamatos változásának következtében óhatatlanul terhelik olyan használaton kívüli mikrostruktúrák, melyek elszórt városi mintázata pontszerű problémagócokat generál. Ennek jellemző esetei a közlekedés átalakításából származó felaprózódott, önmagukban használhatatlan közterület-darabkák, idejétmúlt infrastrukturális elemek, vagy egy adott korra jellemző, de mára már elavult ismétlődő épületstruktúrák. Ezek városi környezetre gyakorolt negatív hatása a lépték, az elszórtság és a tulajdoni viszonyok miatt sokszor a probléma szintjén is nehezen megfogható.
Ebbe a kérdéskörbe tartoznak a budai dombvidéken szinte mindenhol megtalálható sorgarázsok is, melyek nagyrészt méretükből adódóan mára elvesztették eredeti funkcionalitásukat. Többségükben üresek, raktározási szerepet töltenek be, esetleg kiskereskedelmi egység költözött beléjük.
A ’60-as években intenzíven megindult városiasodás Budapest II. kerületének Középső-dombvidékére is hatással volt. A korábban gyümölcsöskertek által tarkított vidéket a magántulajdonba került egybefüggő telektestek feldarabolódása jellemzi. A nyeles telkek, szolgalmi utak mentén megjelenő társasházas, családi házas kiépülés a ’90-es évekre csúcsosodott ki. A kor jellemző városi szemlélete a gépjárművet helyezte a köztérhasználat középpontjába, melynek hatását ma is érezzük. Az ideológia számos problémát vetett fel, többek között a gépkocsik tárolását. Buda domborzati viszonyai miatt az autók fedett elhelyezésére a sorgarázsokban találtak választ, mely az akkori gépjárműméretekre volt tervezve. A gyors kiépülés gyors avulást eredményezett, mivel ezek a garázsok többségében már nem tuják befogadni a mai autóméreteket.
A garázsok homlokzata a köztér felől halott térfalként jelenik meg, és a hozzájuk vezető felhajtók miatt megtört járdaszakaszok szakadást hoznak létre az arra közlekedők számára a városszövetben. A funkciójukat veszített, sok esetben használaton kívüli térsorok gazdátlannak tűnő, identitásukat vesztett „nem-helyekként" (Marc Augé) tűnnek fel a budai dombvidéken.
Helyenként csak látványuk lehangoló, máshol pedig kihasználatlanságuk, vagy jobb híján a bennük rövidebb-hosszabb távra megtelepedő funkciók (pl. dohánybolt, italbolt) vetnek fel a közbiztonságra is kiható problémákat.
Mindeközben a nagy gyorsasággal kiépült kertvárosias településrészeken javarészt hiányoznak azok az alközpontok, ahol találkozási pontok tudnának kialakulni. A forgalmasabb részeken a garázssorokban spontán kialakuló üzletek jelentenek egyfajta, ebben a formában nem feltétlenül kívánatos pótlékot.
A 2022-es Köztéri Kortárs Művészeti pályázat keretén belül tettük fel magunknak a kérdést, hogy mi lehet ezeknek a helyeknek a jövője, hogyan tudnánk ezeket a mára jellemzően lepusztult városi tereket hasznosítani, illetve hogy hogyan lehet ezt a kérdéskört egyáltalán egy szélesebb társadalmi diskurzus szintjére emelni. Ezen keresztül az itt élőket a lakókörnyezetükről való közös gondolkodásba bevonni, és az épített környezet iránti elköteleződést erősíteni. Megindítani egy olyan metódus kidolgozását, amely alkalmas a különböző szereplők (önkormányzat, lakosok, társasházak, civil szervezetek, környező intézmények) közötti, hasonló problémákkal kapcsolatos, közös gondolkozásra, megoldáskeresésre.
Az I. Köztéri Kortárs Biennálé helyszíneiként olyan garázsokat kerestünk, melyek egymástól nem helyezkednek el túl nagy távolságra, a gyalogosan bejárható 15 perces távolságon belül elérhetőek. Térbeli elhelyezkedésükből, valamint közvetlen épített környezetükből adódóan viszont más és más megközelítési lehetőséget biztosítanak a téma tekintetében, így képezve láthatatlan kapcsolatot az eseménysorozat idejére. Koncepciónkat a közvetlen tapasztalásra, a közösségi- és az „ellenkulturális hatásra" építő művészeti élményekre szerettük volna alapozni. A „Nem-Garázs" elnevezés, vagy inkább hívószó, a „nem-hely" és a „garázs" szavak szójátékából adódott.
A kiállítás direkt helyszíne végül az önkormányzati tulajdonban lévő, nagyrészt kihasználatlan Branyiszkó utcai garázssor lett, de tartalmilag azt a helyhez kötetlenséget szeretné bemutatni, ami a „nem-hely" jelenség identitásnélküliségére, jellegtelenségére utal. Lényegét tekintve bárhol lehetne, bármelyik garázssorban elhelyezhettük volna a budai régióban. Építészeti koncepciónkat a „fiók analógia" adta. Mint szekrényből kihúzott fiók kerültek elhelyezésre a „Nem-Garázs" installációi. A kiállítási keretek meghatározásánál előképként szolgált a garázsok egymás melletti monotonitása, mely olyan, mint „egy végtelen filmszalag, ami végig fut az idő kerekén".
A helyszín 18 darab garázsára mint egybefüggő kiállítási helyszínre tekintettünk. Célunk volt „halott térfal" jellegének megbontása, a lehetőségekhez mérten minél több helység eseti megnyitása. A hívószavakhoz kapcsolódóan öt garázsra esett a választásunk, a maradék tizenhárom pedig marad csukott állapotban. A garázsokba egy kivétellel kiállítási installáció kerül, a fennmaradó egy pedig kiegészítő térként funkcionálna.
A kiállítás a garázsokat lezáró paravánokon keresztül bekukucskálva tekinthető meg a nap bármely szakaszában, a terek a beszélgetések, alkotások idejére nyílnak meg. A „Volt-Van-Lesz" hívószavak mentén kívánjuk bemutatni a területrész történeti átalakulását, kitekintve a lehetséges jövőbeni alternatívákra is.
A minimális elemkészlettel dolgozó pop-up installáció a tervezést megelőző kutatómunka, az előzetes beszélgetések a társasházak közös képviselőivel, a környező iskolák vezetőivel, valamint a gimnazisták kérdőíves megkeresése által nyerte el formáját, telt meg tartalommal.
A tervet a Helyhéjjak – Urban Motifs kiállítás záróeseményének keretében mutattuk be a nagyközönség számára, melyre a Képező Galériában került sor 2023. 05. 17-én. A kerekasztal beszélgetésen többek között olyan kérdéseket érintettünk, mint a „nem-hely" jelenség kapcsolódása Budapest II. kerületéhez; mitől válhat hellyé, ami „nem-hely"; hátrahagyott épített mikrostruktúrák bekapcsolásának lehetőségei a városszövetbe; vagy éppen, hogy hogyan vonjuk be a fiatalokat a városról való közös gondolkodásba.
A „Nem-Garázs" projekt megvalósulása érdekében felvettük a kapcsolatot a helyi önkormányzattal, hogy az idén 150. éves Budapest közismert várostörténetéből kimaradt jelenet bemutatásra kerülhessen.
Csanádi-Szikszay Györgyi, Deigner Ágnes
Szerk.: Winkler Márk