Nem nagy falat avagy Wolfgang Hirn: Kína, a nagy falat – Miként változtatja meg életünket Kína felemelkedése

A megszállott Kína rajongó Wolfgang Hirn, német gazdasági újságíró személyes tapasztalatai alapján tesz kísérletet arra, hogy bemutassa rajongása tárgyát: Kínát. A nagy falat azonban óriásinak bizonyul, s a könyv leginkább újságcikkek laza gyűjteménye. Ahogy mondani szokás: könnyed nyári olvasmány.

A megszállott Kína rajongó Wolfgang Hirn személyes tapasztalatai alapján tesz kísérletet arra, hogy bemutassa rajongása tárgyát. A nagy falat azonban óriásinak bizonyul, s a könyv leginkább újságcikkek laza gyűjteménye. Ahogy mondani szokás: könnyed nyári olvasmány.

Már az előszóból is nyilvánvaló, hogy a könyv szerzője Kínát a világ legizgalmasabb és legdinamikusabb országának tartja. Ami mellbe vágja Hirnt, az a változások üteme: a Pekinget ellepő Audik és BMW-k (a lovas kocsik húsz évvel korábbi látványa helyett), a hatsávos autópályák, a parasztházak és szántóföldek helyén felépült felhőkarcolók. „A változások üteme lélegzetelállító” – fogalmaz a szerző, és ezzel a megállapításával valószínűleg nincs egyedül. Hogy elfogultságát ellensúlyozza, rögvest hozzáteszi, hogy e hatalmas és rendkívül gyors fejlődésnek megvannak a maga árnyoldalai. „Nincs regionális, sem szociális egyenlőség, a bankrendszer válságban van, az állami vállalatok versenyképtelenek.” Hirn ugyanakkor nem tart az összeomlástól, ahogy fogalmaz: „A kormány tudatában van a problémáknak és megpróbálja – eddig sikerrel – egyenesben tartani a kocsit.”

A szerző nem bajlódik azzal, hogy mélységeiben mutassa be a kínai gazdaságot, nem bonyolódik mélyreható elemzésekbe, csupán felvillant számos lenyűgöző adatot, úgy mint „ma a világon minden második eladott kamera, minden harmadik klímaberendezés és minden negyedik televíziókészülék a Középső Birodalomból származik”, vagy hogy Kína a világ „műhelye”, ahol 800 millió kínai dolgozik napi két dollárért, ezzel egyre több és több külföldi céget vonzva az országba. A világ vezető cégei pedig annyira jelen szeretnének lenni az országban, hogy tudásukat, technológiájukat a kínaiak rendelkezésére bocsátják. Hirn természetesen nem kerülheti meg a környezetszennyezés problematikáját. Világossá teszi, hogy az 1,3 milliárdos Kína „észrevehetően növelni fogja a széndioxid kibocsátást” és a környezetre gyakorolt káros hatások nem állnak meg az országhatáron. A szerző, aki maga is közgazdász, biztos benne, hogy ötven év múlva Kína a világ legnagyobb gazdasági hatalma lesz (megelőzve az USA-t és a harmadik helyre Indiát prognosztizálva), mindezt leginkább azzal magyarázza, hogy számos Nobel-díjas közgazdász is így látja, ők pedig nyilvánvalóan nem tévedhetnek.

A szerző nem titkolt szándéka, hogy eloszlassa azokat a félreértéseket, azt a helytelen Kínáról alkotott történelemképet, amelyet – szerinte – Európa mind a mai napig gondol erről a távoli országról. Hirn arra emlékeztet, hogy az ókor számunkra elsősorban az egyiptomiakat, görögöket, perzsákat és rómaiakat jelenti. A nyugati történelemoktatás Ázsiára mint egyfajta mumusra tekint. Megállapításai alátámasztására Dzsingisz kán és Magyarország 1241-es találkozását említi példaként, mikoris a „hírhedt kán barbár törzsei elözönlötték Magyarországot, majd hatalmas veszteséget okozva, ugyanolyan váratlanul, mint ahogy jöttek, vissza is vonultak, megkímélve ezzel Nyugat-Európát.” Ma már tudjuk, hogy ennek a váratlan visszavonulásnak trónutódlási okai voltak, azaz nem is volt ez annyira váratlan, vagy inkább megmagyarázhatatlan visszavonulás, mint ahogy azt a szerző gondolja. A történelmi tényeknél maradva, a szerző felnyitja szemünket: nem Gutenberg találta föl a könyvnyomtatást, s nem Kolumbusz volt a legnagyobb hajós e földkerekségen. Utóbbival nehéz vitába szállni: hogy ki volt a legnagyobb hajós, teljességgel értelmetlen kérdés, bár a szerző szerint Zheng He, aki egy Kolumbuszénál „sokkal impozánsabb flottával vitorlázott”, ezért minden bizonnyal ő a legnagyobb. A könyvnyomtatás tekintetében azonban Hirn villámgyorsan rácáfol önmagára, hiszen pont ő mutat rá arra, hogy habár a kínaiak már a 9. században nyomtattak, de nem a gutenbergi szedésnyomással.

Most, hogy javában zajlik a pekingi Olimpia, érdemes Hirn könyvének, a kínai sportolók és turisták bemutatására szánt fejezetével is foglalkoznunk. Kína sportrendszere – mondja a szerző – még mindig a tervgazdaság módszereivel dolgozik. Megközelítőleg 185 ezer gyereket képeznek speciális sportiskolákban és közülük a legtehetségesebb, mintegy 20 ezer jut tovább. Az államilag támogatott edzőközpontokban, bentlakással folyik tovább a tréning, innen kerülnek ki majd az olimpikonok. Természetesen a legmodernebb eszközök állnak rendelkezésre, s az állam nem szűkmarkú: az élsportolók havi 500 eurós ösztöndíjat kapnak, maga a sportolóválogatás költsége pedig évi 500 millió eurót tesz ki. Ha nincs az országban hozzáértő edző, természetesen nyugatról hívnak segítséget – világít rá Hirn. A dopping ügy pedig már múlté – ezt már Li Furongtól, az athéni küldöttség vezetőjétől idézi Hirn, s a kimerítő választ elfogadva, ezzel le is zárja a dopping témát. A fejezet záró gondolata adja magát: vajon megismétlődik a történelem és Peking követi majd Szöul példáját?

Hirn könyve könnyed, laza fejezetekből épül föl. Épp hogy karcolja a felszínt, de azoknak, akik keveset tudnak Kínáról, bizonyára rengeteg újdonsággal szolgál. Nem egy Huntington-féle tudományos alaposságú elemzéssel van dolgunk, hanem egy nyár estékre való, magazinos nyelven megírt, ismeretterjesztő és kissé elfogult munkával. De ennek a célnak tökéletesen megfelel.

Biczó Gabriella

Wolfgang Hirn: Kína, a nagy falat – Miként változtatja meg életünket Kína felmelkedése,
HVG könyvek, 2006, 198 o.,
Ár: 3200,- Ft.