Nem történt semmi. Rózsadombi Krisztus király templom hozzáépítés, szoborfülke, 2004
szoborfülke: Baróthy Anna, Kelner Krisztián
Ritka az olyan helyzet a magyarországi építészetben, amikor egy műemlékhez (ami ráadásul elég teljes önmagában) nem szolgai, hanem ahhoz méltó módon nyúlnak hozzá: ez esetben leginkább 'sehogyan'. A Keleti Károly utcai templomhoz tervezett hozzáépítés mentes mindenfajta formai vagy szimbolikus kapcsolódási vagy ellenpontozási szándéktól - egyszerűen csak: van.
Az is ritka, hogy egy építkezés során (pláne ilyen kis léptéknél és sokadrangú funkciónál) a résztvevők felhasználják azt a lehetőséget, hogy az egy százaléknyi, képzőművészeti alkotásokra fordítható részösszeget hasznosítsák; még ritkább, hogy ennyire integráltan és végiggondoltan teszik mindezt, mint a mosdóblokk és lépcsőházi tér átalakítása során történt. Maga a munka el is tűnik - éppen ezen keresztül teremti meg a zavarba ejtő és különös teret: volt folyosó, volt vécé, szinte vicc a terjengős műleírás, kicsi és nem is reprezentatív; viszont zavarba ejtő az afunkcionalitása, a rejtettsége és az ezzel párhuzamos, érthetetlen ereje.
Nem történt semmi.
Befalaztak egy elfalazott folyosót, kipucoltak egy rossz helyen levő vécét, készítettek egy másikat helyette és a szekrény tartalmát átköltöztették a lépcső alá. A valamikori vécé helyére egy kis ablak került.
Nos, erről az ablakról van szó.
A fény tulajdonságainak vizsgálata és manipulált használata nem újkeletű dolog az építészetben, gondolhatunk a bencés rendi templomépítészet puritán fényszimbolikájára, vagy a templomi ikonfestészet illuzórikus tereket létrehozó fordított perspektívájára - ezek a hagyományok Hans van der Laan építészetében vagy Tarkovszkij filmjeiben a mai napig megtalálhatók. A fény, a transzparencia kérdése azonban régóta alapmotívuma a világi építészetnek is, különösen az építőanyagok létrehozásának és felhasználásának teljes átalakulását követően. Az építészettörténetből ismert, nyílásokkal és tömegekkel dolgozó koncepciókat előbb a vetített kép, a film megjelenése kezdte ki (már Le Corbusier híres kijelentése is ezt sugallta), majd a szintetikus, tervezhető tulajdonságú anyagok megjelenése borította fel végleg. A fény megjelenítésének kérdése materiális, anyagszerű kérdéssé vált - az építész tervezők egyike, Bujdosó Ildikó és Baróthy Anna üvegművész korábbi együttműködésük során is ezt a jelenséget vizsgálták (Bujdosó Ildikó díjnyertes diplomatervében a fény anyagi tulajdonságait és átalakítási lehetőségeit dolgozták fel három épületben).
Ez a kutakodás akkor is, itt is inkább a fény tömegszerű, monolitikus voltát célozta meg annak képi tulajdonságaival vagy anyagba integrálásával szemben (mint pl. Losonczi Áron üvegbetonja) - az ablak üvegtömbje és beton foglalata annyiban kapcsolódnak, amennyiben a két anyag tulajdonságai meglehetősen hasonlóak, tömegüket, szilárdságukat, hőmozgásukat és hőszigetelő képességeiket tekintve. Ez a kapcsolódás viszont nem jöhetett volna létre a legújabb technológiák használata nélkül (különleges szilikátadalékok, ragasztási technológiák).
A végeredmény mégis az a már említett, időszerűségeken és viselkedéseken kívüli helyzet, ami a lépcsőfordulóban éri a szemlélődőt, főleg, ha leül a szinte véletlenül ott levő padkára. A falon egy szoborfülke, benne egy bájos, kellemesen giccses Mária-szoborral, amit földön túli csendbe, saját térbe, gyönyörű áhítatba emel a fény, amit a mögötte megbújó ablak vet rá. A ferde üveglemezeken a kintről és fentről érkező fény távoli és alulról világító, szétsugárzó dicsfénnyé alakul - ezen keresztül pedig a mélyen átlényegített tér vissza is kapcsolódik a mindennapi valóságba.
A nyersességig egyszerű gesztus, nyers anyagokkal, szinte láthatatlan, kintről nézve egészen az. Csak hát éppen egész más a tér, egész más az üldögélés vagy a készülődés, minthogy a műleírásban a lépcsőház előkészületi térként említődik. Bármi is legyen ez - mintha mindig ott lett volna, egy szelete a városnak, ahol a készülődőket vagy lépcsőzőket csend várja, és egy ablak.
szerző: Szemerey Samu (szöveg+kép)
Megjelent az Alaprajz 2005/1. számában.
építész tervezők: Fejérdy Péter, Bujdosó Ildikó
szoborfülke: Baróthy Anna, Kelner Krisztián
