Épülettervek/Középület

Német Iskola bővítése - az Építész Stúdió terve

2016.02.17. 12:15

A XII. kerületben található Budapesti Német Iskola nemrég elhatározta az épület bővítésének megvalósítását. A megrendelő, az iskolát működtető alapítvány építész irodák meghívásával koncepciótervet készíttetett. Bemutatjuk az Építész Stúdió tervét. 

A Budapesti Német Iskola bővítésére az Alapítvány a CÉH Zrt.-t bízta meg a projektmenedzsmenti feladatokkal. A bővítés megvalósítására építész cégeket hívtak meg, hogy készítsenek koncepciótervet. A bővítés során új épületszárnyakat hoznak létre,melynek köszönhetően megvalósul a 12 osztályos képzés két párhuzamos osztállyal, valamint a felső tagozatban a jövőben akár 3 párhuzamos osztállyal. A terjeszkedést két ütemben tervezik megvalósítani, a jelenleg meglévő épület két végén. Az első ütemben épülő bővítményben az általános iskola kap új tantermeket, és egy tágas menzát. Az építkezés egy második, későbbi szakaszában a gimnázium terjeszkedik majd. 

 


 

Műleírás

A tervezési koncepciónkat az az elsődleges építészeti szempont határozta meg, hogy semmiképpen nem szerettük volna a meglévő épület építészeti koncepcióját átalakítani, azt megváltoztatni, vagy háttérbe szorítani. Azt gondoljuk, hogy ennek a bővítésnek illeszkednie kell a már meglévő épületállományhoz tömegben és a feladatnak megfelelően funkcionálisan is. A másik szintén fontos szempont az volt, hogy ezt a nagyon erős természeti környezetet nem szerettük volna jellemzően átalakítani, a karakterét megváltoztatni.

Két területet találtunk alkalmasnak az építésre. Az egyik a meglévő épület északkeleti végénél található. Itt a meglévő épület egy támfal jellegű megtámasztáson áll, ez az épület lezárása. A csendes rész tökéletes helyszín számunkra, hogy az alsósok részére egy meghitt, kicsit önállóan is kezelhető, a kicsik számára védett helyet teremtsünk. A hely kiválasztásában érzelmi okok is szerepet játszottak, a hatalmas telken barangolva ezen a helyen jól éreztük magunkat, és így hagytuk magunkat befolyásolni.






A másik helyszín megtalálása azért tűnt nehezebbnek, mert ide egy jóval nagyobb épülettömeget kell elhelyeznünk. Itt alaposan végignéztük, hogy egyáltalán hol helyezhető el ekkor egybefüggő tömeg, mindezt úgy, hogy ne tegyük tönkre a környezetet, az építészeti karaktert. A Csipke út felől érkezve baloldal felé egy parkoló terület van. Ide építettük tehát a tornacsarnokunkat, úgy hogy a lejtőt kihasználna, az épület sportcsarnok felőli része belesüllyed a terepbe. Ezáltal a föld felett megjelenő tömeg sokkal kevésbé érzékelhető.

Funkcionális felépítése az új oktatási szárnynak hasonló a meglévő épülethez. A pici különbség azonban az, hogy az alsósok tantermei a folyosótengely másik oldalára kerültek, a völgy felé, a telek belsejébe tájoltak. Az alsósok két szintje a mostani iskola teremszintjei alá kerülnek, de ha megvizsgáljuk a helyszín erős lejtését, akkor láthatjuk, hogy ez az elhelyezés természetesen kapcsolódik a terephez. A folyosók északkeleti oldalán a nagytermek kaptak helyet, a délkeleti oldalra kerültek a szaktermek, és a zsákutca felőli főbejárat. Ez a két szint a mostani "támfal" magasságánál megáll. Az épület tájolása nem a legideálisabb, de mind formailag, mind környezetbe való illeszkedés szempontja miatt ezt találtuk a legmegfelelőbbnek. Ezért a termek megvilágítására fénykutakat építettünk be az épület alsó két szintjére. Erre az "alapra" épülhet rá második ütemben a felső tagozat nyolc osztálya a kiegészítő termekkel.







Itt a termek iránya már az eredeti iskola koncepciójához illeszthető, és az épület magassága is megegyezik a helyszínen állóéval. Az elhelyezésnek köszönhetően a régi és új épület folyosói összeköthetők később például egy üvegfolyosóval.

A másik építési területünk a korábbi parkoló helyére telepített sportcsarnok, étterem és adminisztrációs blokk. Itt úgy képzeltük el az új épület megjelenését, mintha a füves lejtőt megemeltük volna egy területen, és alóla kibújik ez az épülettömb. 

A konyha-étterem funkciót a főbejárathoz közel, az aulával azonos terepmagasságon gondoljuk jó helyen. Ez a hely közel van az épület reprezentációs, nyüzsgő központi teréhez, így gyakorlatilag bármilyen fontos esemény kiegészítőjeként lehet jelen. 





A konyhaüzem területének meghatározásánál egy jól működő helytakarékos konyha megtervezésével számoltunk. Az étterem rész kialakításnál körülbelül 150 ember egyidejű étkezésére van lehetőség. Ez az épület első ütemben földszintes marad, és a második ütemben készül el az emeleti része, ami terület a sportcsarnok működéséhez szükséges. A második ütemben épül hozzá a sportcsarnok, a konyha feletti területen a tanári helyiségei, és a sportcsarnokhoz kapcsolódó öltözőblokk is. Az épület tetejét parkolásra alkalmasnak képzeljük el, de a geometriából adódóan az épület szélein van lehetőség zöldfelület kialakításra is. 

Az étterem megközelíthetősége volt az egyik legizgalmasabb kérdés nekünk a feladatban. Hogyan lehet egy ekkora tömeget hozzáilleszteni a meglévő épületegyütteshez úgy, hogy ne tegyük tönkre annak építészeti karakterét, és hogyan lehet az iskolából ezt a funkciót házon belül elérni.





Ezért a föld alól kibújó épületet úgy telepítettük, hogy a lehető legközelebb kerüljön a központi terekhez, de a magassága ne haladja meg a meglévő épületét. Ezért az új épület legmagasabb pontja a könyvtár tömegének a tetejével azonos magasságban készült. Így a központi aula galériáján és a könyvtár emeleti terén áthaladva át tudunk menni egy hídon az étterem feletti szintre, ahonnan belső lépcsőn lejutunk az étterembe. Ugyanezen a belső lépcsőn elérhető a tornacsarnok is.

Ezt az összekötést a szerzői jogok birtoklóival természetesen egyeztetni kell, de a híd nélkül, csak felszíni, külső téri kapcsolatot feltételezve az épület önállóan engedélyezhető.





Az újonnan tervezett épületek telepítése, és tájolási iránya meghatározta az épületek előtti terek funkcióját is, illetve a kilátást az egyes funkciókból. Míg az alsó tagozatosok a völgy irányába néznek, addig a felsősök pont a másik irányba. A felsősöknek a délkeleti épülethomlokzaton van külső terük, az alsósoknak az északkeleti oldalt adjuk. Itt megjelenik egy sokszor nagyon jól kihasználható fedett külső tér is.

Az étterem határozottan a központi külső tér felé irányul a völgy felé, a régi házat látja a háttérben. Ez a nyüzsgő élettel teli külső teret evés közben jó látni, tanulás közben bosszantó lenne. A tanárok blokkja az emeleten a bejárat felé néz, délkeleti tájolású.

 


A tornacsarnok felülről kap egyenletes kiosztásban felülvilágítókat, és felső szellőzőket, így a belső tér megvilágítása egyenletes lesz. A tornacsarnok tetején parkolókat alakítunk ki, összesen 29 darabot. 

A homlokzatok anyaga a jelenlévő építészeti világhoz illeszkedik. A természetesség és az egyszerűség jegyében gondoltuk megvalósítani a házainkat. A falfelületek világos fehér beton, vagy vakolt felületek, ehhez fa felületeket társítanánk. Ezek a hőkezelt fa felületek jól bírják a magyar klimatikus viszonyokat, a nedves időszakokat ugyanúgy, mint a szárazabbakat. Ilyen melegebb tónusú felületek készülnek a nyílászáróknál, vagy az épület beharapásainál. A vakolt felületek érdesebb strukturált felülettel jelennek meg, vagy matricás betonnal készülnének.


Építész Stúdió