Közélet, hírek

Nemzet Művésze díjat kapott Kévés György

2022.11.04. 11:29

A címet életműve elismeréseként adományozták a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építésznek. Idén négy taggal bővült a nemzet művészeinek társasága, az ünnepélyes díjátadóra a Pesti Vigadóban került sor.  

Ebben az évben négy alkotó nyerte el az egyik legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban. A Nemzet Művésze díj Bizottság 2022-ben Kardos Sándor operatőrnek, rendezőnek, forgatókönyvírónak, fotográfusnak, Kévés György építésznek, Lakner László festőművésznek és grafikusnak, valamint Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfusnak ítélte oda az elismerést.

Az MTI tudósítása szerint Vashegyi György, az MMA elnöke az elismeréseket átadva köszönetet mondott a díjazottaknak emberi és művészi példamutatásukért. Mint kiemelte, a Nemzet Művésze díjat azok érdemlik ki, akik kimagasló életművet, más szóval remekművek egész sorát hozták létre. Emlékeztetett arra, hogy az évek során összesen több mint száz Nemzet Művésze díjat adhattak át az építőművészet, a filmművészet, a fotóművészet, az iparművészet, az irodalom, a képzőművészet, a népművészet, a színházművészet, a táncművészet és a zeneművészet területén. 

Kévés György Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész részére életműve elismeréseként adományozták a díjat, amelyet képviseletében felesége, Földvári Éva vett át. A laudációban így méltatták:

"Könnyed formák, kreatív funkcionalizmus, természetközeliség. Mindez egyszerre jellemzi Kévés György épületeit, aki tervezett irodaházat, minisztériumot, csigaház formájú nyaralót a még beépítetlen Mátyás-hegyen, tökházat Esztergomban, de társasház-együtteseket és családi házakat is. Az építész diploma megszerzése után az állami tervezőirodában kezdett dolgozni, a hatvanas években valóra váltotta álmát: az egyik első építész volt, aki magánpraxisban kezdett dolgozni, úttörőnek számított abban is, hogy a századforduló építészeinek – Lechner, Ybl, Steindl, Hauszmann – mintáját követve munkáinak saját maga volt a kivitelezője is.

Magántervezői és kivitelezői munkáiért Ybl-díjra is jelölték, de a szocializmusban ez nem volt épp szerencsés döntés, így kompromisszumként az állami irodában kidolgozott könnyűszerkezetes munkáit (amelyeket Kévés-szisztémaként emlegettek a szakmában) is mellé kellett venni, ezeknek köszönhetően kaphatta meg első magánépítészként az elismerést 1973-ban, harmincnyolc éves korában.

Kévés György építészként is a bartóki modell követője, aki hiszi, a magyar népi építészetből kiindulva kell a modern formákra, funkcionalizmusra és a kreatív struktúrákra rátalálni. Kévés György építészeti munkássága mellett közéleti, művészetszervező tevékenységével is maradandót alkotott. Életműve hitelt érdemlően tükrözi alkotói habitusának művészi oldalát, amelyet jeles kortárs társművészekkel közösen valósított meg. Személyes presztízsét, közéleti tevékenységét, hazai és nemzetközi elismertségét egyaránt a magyar építőművészet szolgálatába állította az általa létrehozott és működtetett kulturális és művészeti egyesületen keresztül. Szakmapolitikai elképzelései missziós értékűek, életműve nemzeti elkötelezettségű, jövőbe mutató."

Az építésszel interjút is készítettek, amelyben a díjról való gondolatairól és munkáiról is beszél: 

A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. A díj odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, a testületet 11 Kossuth-díjas művész alkotja. A díj a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet alkotóinak adományozható. A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét - táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét - betöltött művészeknek adható, a címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti. Az elismerést, amelyet először 2014-ben ítéltek oda, minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület létrejöttének november 5-i évfordulójához kapcsolódóan adják át.

Idén a bizottság tagjai: Ferencz István bizottsági elnök, belsőépítész, építőművész, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze; A kultúráért felelős miniszter által felkért tagok: Aknay János festőművész, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze; Eperjes Károly színművész, az MMA levelező tagja; A Bizottság elnöke által felkért tagok: Finta József építőművész, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze; Kiss János balettművész, az MMA alelnöke; Korniss Péter fotóművész, a Nemzet Művésze; Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja; Medveczky Ádám karmester, az MMA rendes tagja; Sebő Ferenc előadóművész, népzenekutató, az MMA levelező tagja, a Nemzet Művésze; Turi Attila építőművész, az MMA alelnöke; Vári Fábián László író, költő, műfordító, néprajzkutató, az MMA rendes tagja.