Az épület tervezésével, az 1891. nov. 7-en kelt 10982. sz. ig.ügy.min. rendelet szerint Hauszmann Alajost bízták meg. A tervezés alapjául szolgáló eredeti program, – amely szerint a Magyar Királyi Kúriát és a budapesti Királyi Ítélő Táblát kell egy épületben elhelyezni –, azzal a feladattal bővült, amely szerint meg a budapesti Főügyészség és a Koronaügyészség hivatalos helyiségeinek is az épületben kellett helyet szorítani. Hauszmann az épület terveit és költségvetését 1893-ban készítette el. Az épület alapkőletételére 1895. október 20-án került sor, elkészültét pedig 1896. október 20-án ünnepelték meg.
A tervezésben Hauszmann Alajos mellett jelentős szerepet játszottak irodája vezetői is; Korb Flóris, majd távozása után Zuschmann János. A föld-, kőműves- és elhelyező munkákat Havel Lipót; a kőfaragómunkát Hauszmann Sándor, Bonetti Pál és Jablonszky Vince; a vasmunkákat a Schlick-féle vasöntöde; az ornamentális szobrászmunkát és a műmárványozást Szabó Antal; a festőmunkát és aranyozást Scholz Robert fővállalkozásába szállították, illetve készítették. A bútorok Thek Endre és Krammer Samu üzemeiből származtak. A trigát 1928-1929-ben a Steiner Ármin-féle gépgyár állította helyre. A tetőhéjalást 1932-ben újították föl.
Az épületben 1945 előtt csak jelentéktelen átalakítások történtek, tulajdonképpen csak a bútorzatot újították fel és - ha kellett – bővítették. A világháborús sérüléseket – belövések, beszakadt födém –, Csánk Elemér irányításával hozták rendbe 1946-1951 között. 1948-ban a Magyar Munkásmozgalmi Intézet kapta meg az épületet, amelynek nagyobbik részében 1949-ben megnyílt a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum. 1951-1953 között a Múzeumok Központi Igazgatósága alakíttatta át az épületet. Ekkor távolították el a rizalit-közi 12 homlokzati allegorikus szobrot. 1957-ben, a Közületeket elhelyező bizottság az épület nagyobb részét, az előcsarnokkal együtt, az újonnan alakult Magyar Nemzeti Galéria számára utalta ki: az Alkotmány utcai épületszárnyban a Párttörténeti Intézet folytathatta munkáját. 1973-ban kapta meg az épület jelenleg is használt részét a Néprajzi Múzeum. (idézet az épületről a Dr. Déry Attila által készített művészettörténeti dokumentációból)
2008-ban Európai Uniós pályázati lehetőség nyílt közintézmények közönségforgalmi terének fejlesztésére. Ennek keretében a múzeum vezetése lehetőséget látott olyan a múzeumi funkcióhoz szükséges terek kialakítására, melyek az eredeti épületből más funkció okán hiányoztak. Így az épületben a ruhatár, pénztár, kávézó, múzeum-shop átmeneti helyen tudtak csak eddig működni, csekély komforttal. Valamint az épület akadálymentes megközelítésének kulturált kialakítása is az igények között volt.
A Néprajzi Múzeum vezetése által e célra felajánlott helyiségek (az előcsarnok két oldalán lévő volt portás lakások) meglehetősen kevésnek bizonyultak. Majd tervezői javaslatra az előcsarnok mögötti, mélyföldszinti műtárgyraktár is a fejlesztési terület része lett. A közönségforgalmi területek megközelítésére szükségessé vált a melléklépcsők megszélesítése. Ebből adódott a legnagyobb kihívást jelentő tartószerkezeti feladat: a tornyokat is tartó főfalak elvékonyítása.
A kivitelezés alatti feltárások lehetőséget adtak az aulába vezető főlépcső két oldalán lévő új lépcsőkarok kialakítására. Ezzel lehetett az eredeti térsorba az új közönségforgalmi tereket hierarchikusan bekapcsolni. Ez a bontás volt műemlékvédelmi szempontból a legnagyobb beavatkozás az épületben. A még felmerült további kisebb átalakításokkal igyekeztünk az épület eredeti, Hauszmann-féle térsorait helyreállítani. Az újonnan kialakított terekben elképzelésünk szerint az épület színvonalához illeszkedő anyaghasználatot ötvöztük a kortárs, visszafogott belsőépítészeti megjelenéssel.