Nincs sebezhetetlen ház / A WTC lerombolása és a toronyházépítés
Miért omlott le kártyavárként New York legmagasabb két toronyépülete, holott ”csak” a felső szintjeit roncsolták szét a repülőgépek? Lehet-e ütésállóbb toronyházakat építeni? És egyáltalán, szükség van-e ilyen felhőkarcolókra? A kérdések többségére az építészek tudják a választ, ám azt is elismerik: a példátlan eset az alapelvek újragondolására kényszeríti a szakmát.
Miért omlott le kártyavárként New York legmagasabb két toronyépülete, holott ”csak” a felső szintjeit roncsolták szét a repülőgépek? Lehet-e ütésállóbb toronyházakat építeni? És egyáltalán, szükség van-e ilyen felhőkarcolókra? A kérdések többségére az építészek tudják a választ, ám azt is elismerik: a példátlan eset az alapelvek újragondolására kényszeríti a szakmát - írja a Magyar Hírlap.
Hogy miért omlott le a két toronyépület, arra - friss helyszíni tapasztalatok híján - az adott szerkezet ismeretében logikailag lehet következtetni. Egy biztos: nem azért, mert a becsapódás után bent ragadt repülőgépek túlságosan megterhelték. A WTC az úgynevezett kettős doboz (az angol szakkifejezés szó szerinti fordítását használva: ”doboz a dobozban”) szerkezetű épület volt. A külső dobozt a homlokzat acélszerkezete alkotta, a belsőt pedig a lépcsők, illetve liftek közös tornya. A két dobozt szintenként födémek kötötték össze. Ezt a különösen stabil szerkezeti megoldást - amelynél a födémek legfeljebb húszméteres távolságot hidalnak át, vagyis ennyi a külső és a belső doboz távolsága - Fazlur Kahn pakisztáni származású amerikai építész dolgozta ki Chicagóban, a WTC tervezője az ő közvetlen munkatársa volt.
A New York-i katasztrófa előjátékaként becsapódó két repülő mind a külső, mind pedig a belső falat átütötte. Ez a tény, Matuscsák Tamás, a budapesti Műegyetem szilárdságtani és tartószerkezeti tanszékének vezetője szerint annyiban írta át a WTC ”előzetesen megírt” katasztrófa-forgatókönyvét, hogy abban a tervezők nem számoltak ilyen dupla találattal. Egy kisebb repülő esetleges becsapódására felkészítették ugyan az épületet, ám azt ”jósolták”, hogy a gép megakadna a külső falban, ennek megfelelően a homlokzatot a tényleges terhelésnél jóval erősebbre méretezték. A két torony mindazonáltal nem a repülőgép okozta roncsolás, hanem a robbanást követő tűz miatt omlott össze (a nagyobbik repülőgép 150 tonnás súlya is elenyésző ahhoz képest, hogy az épület külső pillérei egyenként 3000, a belsők 12 ezer tonna tömeget tartottak). A tartósan magas hőhatásnál - amint az a Budapest Sportcsarnok leégésekor is nyilvánvalóvá vált - a fő probléma a tartószerkezeteket rögzítő kapcsolati elemek gyors kilazulása - szögezi le a szakember. A WTC tartószerkezetében csavarok tartották a kapcsolatot, márpedig a megolvadt csavar könnyen szétnyíródik.
A szintenként összeroskadó épület azért omlott le egészen a földig, mert egy-egy szintre mindig a fölötte lévő összes (addigra már ledőlt) emelet tömege ránehezedett, amit a sokkal kisebb terhelésre tervezett födémek nem tudtak megtartani. Toronyházakat egyébként nem csak a ”doboz a dobozban” szisztéma szerint építenek, gyakoriak a ”doboznyaláb”-rendszerű felhőkarcolók is. Egy szál nádat könnyű eltörni, kilenc, egymáshoz erősített nádszálat sokkal nehezebb - mutat rá az alternatív megoldás lényegére az építész. A kilences szám említése nem véletlen, a doboznyaláb-épületek klasszikus példájának tekinthető chicagói Sears Torony éppen kilenc, egymás mellé szorított toronyból áll - legalábbis a földszinten. A 441 méter magas csúcsig ugyanis már csak két ”doboz” ér fel. A doboznyaláb-épületben a tornyokat húsz- harminc szintenként egy szint vastagságú övek fogják össze, emellett függőleges rögzítőelemek is gondoskodnak róla, hogy az egész szerkezet egységet alkosson.
A tervezők egyelőre még meg sem közelítették az elméletileg elképzelhető, illetve racionálisan megvalósítható magassági határt, a legnagyobb épület mai ismereteink szerint akár egy kilométer magas is lehetne. A függőleges terjeszkedésnek leginkább az alapterület szab határt, igazán magas házat építeni ugyanis legkönnyebben a bábeli torony mintájára, vagyis felfelé vékonyodó kivitelben lehet. Magasházakat azonban kizárólag ott építenek, ahol méregdrága a telek - ami viszont határt szab az alapterület-növelő szándékoknak. Még a manhattani ingatlanárak ismeretében is sokan megkérdezik, megengedhető-e a továbbiakban a katasztrófák esetén halálos csapdává váló toronyházak építése.
A szakember szerint a mostani tragédia bekövetkezésére valójában senki sem számított, bizonyosnak tűnik, hogy néhány biztosnak hitt szakmai alapelvet újra kell gondolni. Mindenképpen bővíteni kell a menekülőútvonalak kapacitását, húsz-harminc szintenként víztartályokat kell elhelyezni (egy épület kívülről hatékonyan csak a hetedik szint magasságáig oltható), és komolyabban kell venni a tűzesetek megelőzését, a tartószerkezetek tűzállóságának növelését. Az építésszakma képviselői ugyanakkor egyetértenek abban: a biztonság növelhető, sérthetetlen épület azonban nem létezik. Amit fel lehet építeni, azt megfelelő szaktudás birtokában le is lehet rombolni - mondja Matuscsák Tamás, arra célozva: a WTC megsemmisítéséhez precíz mérnöki munka, a tervek beható tanulmányozása, esetleg néhány helyszíni szemle is kellett. A merénylet végrehajtói feltehetően pontosan tudták, hogyan fog viselkedni az épület a támadás hatására, és azt is, hogy a hasonló felhőkarcolóknak akad más gyenge pontjuk is. Ilyennek tartják például a szakemberek, hogy az épületek felsőbb szintjein még érintetlen szerkezeti rendet földközelben - az ottani funkciók, például egy pláza beépítése, esetleg egy út átvezetése miatt - gyakran megbontják (például csak minden második pillért vezetnek le a földig), ami egy alulról jövő támadás következményeit igen súlyossá teheti. (SAB-lapszemle - Népszabadság)
