Nézőpontok/Vélemény

Nyilatkozat

2014.02.24. 09:43

Gulyás Gábor nyilatkozata a Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjára érkezett kurátori pályázatok zsűrizésével kapcsolatban. 

A 2014. évi Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjában megvalósítandó kurátori pályázatra beérkezett valamennyi pályamű nyilvánosan hozzáférhető, a zsűri részletes véleménye úgyszintén. A zsűriben több Kossuth-díjas és Ybl-díjas építész kapott helyett, valamennyi tag jelentős biennálés tapasztalatokkal rendelkezik. A pályázók a koncepciójuk beadásával elfogadták, hogy munkájukat ez a nyolctagú bíráló bizottság értékeli. Utólag megkérdőjelezni a zsűri döntését olyan morálisan aggályos gesztus, amely a vesztes pályázók részéről lélektani szempontból érthető lehet, de a folyamat demokratizmusa és szakmaisága szempontjából elfogadhatatlan. A januári összejövetelt nem én, s nem is a Biennále Iroda kezdeményezte, az ott megjelent zsűritagok nem hivatalos minőségben vettek részt a beszélgetésen. Természetesen a nyertes pályamű koncepciója valósul meg a kiállításon. Ennek előkészítése január elején elkezdődött, s az előzetes tervek szerint halad. Akik építettek már tárlatot, tudják, hogy a konkrét megvalósítás során rendre felbukkannak olyan új megoldások, amelyekre a koncepció megfogalmazásakor a kurátorok még nem gondoltak, nem gondolhattak. Nyilvánvaló, hogy a mostani velencei kiállítás esetében is lesznek majd ilyenek. Ám ezek mind a koncepció teljesebb megjelenítését szolgálják.

A nyertes pályamű sikerét a kiállítás alapján lehet megítélni. Remélem, hogy a döntés miatt csalódott pályázók is képesek lesznek felülemelkedni saját elfogultságukon, s mielőtt kritikát fogalmaznának meg róla, megnézik majd a tárlatot. Nincs kétségem afelől, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is olyan izgalmas, kiemelkedően magas színvonalú kiállítást láthat a közönség a magyar pavilonban, amely számottevő nemzetközi elismeréssel jár majd együtt. A kurátorokkal együtt ezen dolgozunk.

Gulyás Gábor
a Velencei Biennále nemzeti biztosa

Budapest, 2014. február 24.