Közélet, hírek

Nyilatkozat a milánói EXPO magyar pavilonjának tervezőitől

2015.04.08. 18:21

A milánói expo magyar pavilonját hamarosan befejezik. A pavilon vezető tervezői - Ertsey Attila DLA, Dr. Herczeg Ágnes, Stocker György DLA, Podoski György és Borsiné Arató Éva - nyilatkozatban határolódnak el a megvalósuló projekttől, mert a továbbtervezésből gyakorlatilag kiiktatták őket.

Alulírottak, mint a 2015-ös milánói Expo magyar pavilonjának vezető tervezői, a pavilon közelgő befejezését megelőzően kénytelenek vagyunk tényszerűen rögzíteni a következőket:

A pavilon tenderterveit 2014. július 28-án átadtuk a Megbízónak, a teljesítést igazolták.


  • Azóta a terv továbbtervezéséből és mindenfajta, a tervezőket érintő információ-áramlásból ki vagyunk iktatva – a megvalósításért felelős Carpathia Kft. és a pavilon kreatív tervezője, Sárkány Sándor részéről egyaránt.
  • A Milánóban építési engedélyt kapott tervet nem láttuk.
  • A kiviteli tervek készítésében – bár szóbeli ígéretet kaptunk rá - még tervezői felügyelet, konzultáció, egyeztetés címén sem volt módunk közreműködni.
  • Tudomásunk van arról, hogy az egyik nyertes kivitelező, aki a kiviteli tervek készítése során az eredeti tervező közreműködésére tartott volna igényt, megbízói oldalról kérést kapott arra, hogy ezt ne tegye.
  • Tudomásunk van róla, hogy a tervek módosítására sor került, azonban – annak ellenére, hogy bármely változtatás érinti szerzői jogainkat - ennek mélységéről, tartalmáról semmi információnk nincs. A tendertervben szereplő épület – úgy szerkezetileg, mint gépészetileg és akusztikailag – az átlagosnál bonyolultabb, ezért minden változtatás hatása végigvonul az épület teljes felépítésén és működésén.  A kert koncepciója, szellemi üzenete és terve teljes egészében a kertépítészet tervezőinek önálló alkotása, Sárkány Sándor ennek nem volt kreatív tervezője. Erről sem kaptunk tájékoztatás, hogy a kerten milyen változtatások lesznek, és ki tervezi (át) és mivé a kertet. Miután a beavatkozások tartalmáról nincs információnk, nem vállalhatunk felelősséget a változtatások következményeiért.
  • A médiában megjelent, a pavilon megnyitását beharangozó előzetes összeállításban szereplő látványterveken bemutatott épület több részletben eltér az általunk készített tervekről. A látványterveket nem az eredeti tervezői team tagja készítette, annak színvonala sem köthető hozzánk.
  • A változtatások tartalmában lényegileg érintik a megvalósuló művet, azt a koncepciót, amit a tervpályázatban kidolgoztunk. A pavilon és kert üzenete és annak megjelenési formája attól, amit jó szívvel képviselni tudunk, aminek magvalósulásáért küzdöttünk, és támadások tömegét elszenvedtük, immár tarthatatlan mértékben eltávolodott.
  • Mivel a fentiek ellenére a médiában - itthon és külföldön – a pavilon szerzői közt továbbra is szerepel a nevünk, olasz újságok és kollégák keresnek meg bennünket, hogy publikáljunk -, kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy a pavilon megvalósuló, végső változatától elhatárolódunk, annak építészeti - műszaki színvonaláért, működőképességéért, a terem hangzásáért felelősséget nem vállalunk.
  • Kénytelenek vagyunk felhívni az érintettek figyelmét, hogy nevünket ne szerepeltessék sem a sajtóanyagokban, sem a hivatalos honlapon, mert ez ránk nézve kompromittáló.


Budapesten, 2015. április 8-án
 

Ertsey Attila DLA építész tervező s.k.

dr. Herczeg Ágnes táj- és kertépítész tervező s.k.

Stocker György DLA konstruktőr s.k.

Podoski György látványtervező s.k.

Borsiné Arató Éva akusztikus tervező s.k.