Nézőpontok/Vélemény

Nyílt levél Csanády Pálhoz

2015.11.05. 11:23

Roth János DLA habil nem vállalja tovább a Metszet című lap szakmai tanácsadói szerepét. Nyílt levél formájában fordul Csanády Pálhoz, a Metszet  főszerkeszetőjéhez, melyben visszajelzését várja.

Nyílt levél Csanády Pálhoz, a Metszet c. lap főszerkesztőjéhez


Kedves Pali!

Megdöbbenéssel vegyes csodálkozással vettem kezembe a Metszet 2015/5. számát.

Megdöbbenésemet az okozta, hogy a lapnak ez a száma – megítélésem szerint – nem felel meg a média azon szerepének, hogy a közvéleményt, jelen esetben az építész szakmát is beleértve, elfogulatlanul tájékoztassa a döntések, műszaki tervek hátteréről, szakmai megítéléséről.

Csodálkozásomat pedig annak tulajdonítom, hogy ez a szám is, annak a lapnak a hagyományai szerint, amiben – még megalakulásakor a tanácsadói szerepet vállaltam - szakmai alapossággal járja körül a választott témát. A látszat szerint.
Egyoldalú tájékoztatásnak tartom a Hauszmann tervről L.Simon Lászlóval a bizottság elnökével, miniszterelnökségi Államtitkárral készített –„u.n. alákérdezős”-riportot. Építészeti szaklapban legalább is furcsának vélem az elnök úr féloldalas portréját és a borítók belső oldalán megjelent reklámokat. Miért nem tájékoztat a lap a Hauszmann-bizottság szakmai tagjainak ettől eltérő véleményéről, amikre a riportalany is utal? Vagy arról a véleményről, amit Marosi Ernő akadémikus fogalmazott meg az MTA-n áprilisban tartott konferencián, ahol a volt uralkodói székhelyek „republikánus” átalakulását tartotta a természetesnek?

Igen, ideológiai megfontolások állnak a Hauszmann terv mögött. Lovarda „a valamikori lovasélet újjáélesztése” vagy Főőrség „a budavári Palotaőrség, mint a Magyar Királyi Testőrség utódszervezete” címén, Potzner Ferenc építész szerint. Szakmailag pedig egy elkészült mélygarázs felülépítése, eklektikus nm.tégla falak és architektúra rekonstrukciója.









Ezért, mint a szakmai tanácsadók egyike, javasolom, hogy a következő szám a másik oldal véleményének kifejtéséhez biztosítson kellő média-felületet. Ezzel a lap elkerülhetné az egyoldalú tájékoztatás vádját.

Kérlek fontold meg segítőkész véleményemet, melynek a nyílt levél formát azért választottam, hogy megtárgyalhasd a Szerkesztő Bizottsággal.

Várom válaszodat, üdvözlettel,

Roth János DLA habil

Budapest, 2015. október 28.