Épülettervek/Középület

Nyitott városi terek - BCE kollégiumi és professzori vendéglakások

2017.11.02. 15:10

Rosta S. Csaba és Szabó Renáta pályaműve nem a hagyományos értelemben vett szállás jelleggel fogalmaz meg építési, tervezési programot, hanem a gazdaságos üzemeltetés és férőhely szám elvárása mellett nívós, élhető tereket kíván építeni. 

Az Egyetemi polgárság kialakulása, külföldi diákok honfoglalása

A Corvinus Egyetem, Magyarország meghatározó felsőoktatási intézménye, kutatási bázisa. A tradícionális gyökerekkel, kiemelkedő múltbéli eredményekkel rendelkező intézmény Vámház téri, rakpartot uraló főépülete a saját bázisán nem bővíthető. A hagyományos egyetemi Campus helyett a városi szövetbe integrált, de nem körülhatárolt fejlesztési lehetőségek mentén folyik az egyetem épített infrastruktúrájának fejlesztése. Az egyes épületek, egyetemi funkciók között igazi áramló forgalom alakul ki. Látható módon az új Egyetemi Előadótermekkel bíró Lázár Antal által tervezett óriás tömb, annak modernitása is elfér megtalálta a helyét a kerület épületegységei között. A bérházak alkotta zárt sorú, vakolt ornamentilus díszítésű belsőudvaros bérházak között kialakult foghíjak beépítésével nemcsak egyetemi, de kulturális és szállás jellegű épületek épültek, vagy épülnek, vállalva modernitásukat, de nem tagadva a kialakult léptéket.

Egy ilyen közeli foghíj kollégium célú beépítése tehát nemcsak a földrajzi, közlekedési logika szerint is kiváló ötlet, de a Duna közelsége, a városszerkezeti erőterek mentén kialakuló mozgások, a Bálna, az M4 állomásai kiváló átmeneti lakóhelyet adnak annak a nemzedéknek, aki a tanulás mellett a város kulturális és sportéletében is aktív szerepet játszik. Nem mellékes annak a ténynek az ismerete sem, hogy a külföldi és magyar hallgatók együttes oktatása olyan nem várt előnyökkel is jár, mint az egyetemek és országok közötti tudományos és oktatási kapcsolatok erősödése, mely akár dollármilliókban kifejezhető előnyöket hoz. Ezért nagy dilemma az Egyetem számára, hogy a külföldi hallgatók, esetleg vendégtanárok számára a magántulajdonú albérletek sokszor nívótlan és ellenőrizhetetlen világa marad, vagy szervezetten, garanciák mellett kínálnak kollégiumi elhelyezést.

E pályázat erre a dilemmára ad kortárs választ. Nem a hagyományos értelemben vett szállás jelleggel fogalmaz meg építési, tervezési programot, hanem a gazdaságos üzemeltetés és férőhely szám elvárása mellett nívós, élhető tereket kíván építeni. Ezek a lakóterek gyakran egy 3-4 csillagos hotel szintjén megfogalmazott belső kialakításúak, hosszabb távon is kiszolgálják a magasabb igényeket. A szolgáltatások házon belül igénybe vehetőek, azaz a mosás, étkezés, sportolás, parkolás primér igényeit mind az épület elhagyása nélkül kielégíthetjük.


 

A városképbe illesztés, a környezet hatása az épületre

Városképi értelemben, azaz a város életét meghatározó funkciót tekintve a kollégium Czuczor utcába telepítése telitalálat. A közelség és a biztonság garanciái mellett az Egyetem nagy és folyamatos bevételt remélhet a beruházástól. A város pezsgése, élete miatt is fontos, hogy nyitott, vagy részben nyitott városi terek alakuljanak ki a kerület ezen részén. A zárt, áthatolhatatlan lakótömbök, társasházi fejlesztések szétfeszítik a kerület infrastruktúráját, parkolási feszültséget teremtenek, és nem hordozzák a városi élet aktivitását. Esténként a lakóutcák nem élnek, csak az egyes kiemelt és hangulatos kávéházakkal, éttermekkel szegélyezett utcán zajlik az élet.

A kollégium maga megoldás mindkettőre, egyrészt nagy részben mindenki gyalog, vagy tömegközlekedéssel jár, nincs valós, nagy számú igény a parkolóhelyre, és az alsó szintekre tervezett közforgalomnak is átadható területeken garantált a városi nyüzsgés, mely azonban a legkevésbé azokat zavarja, akik egy ilyen kollégium polgárai. A sok előny mellett azonban szót kell ejteni arról is, hogy a kijelölt telek, annak geometriája, a szomszédos épületek tűzfalai és homlokzati struktúrája egy igen sok ismeretlenes egyenletet állítanak fel.

Döntésünk tehát az, hogy a budapesti bérházépítésben is jelentős szerepet játszó cour d'honneur–ös, azaz beugró 3 oldalról zárt díszudvaros kialakítással, dupla hasítékkal egy természetes fényre és szellőzésre forduló zárt beépítést javasolunk. Lehetőségeink szerint a kevésbe benapozott, sötétebb alsó szinteket a közösségi, terasz és kerthasználati zónáknak adjuk át, mintegy átmeneti térként városi térként üzemeltetve. A lakóegységek komfortja így biztosítható, a legfelső szinten pedig páratlan panorámát és tetőkerti hangulatot tudunk adni, nemcsak a tanári apartmentek lakóinak, de - természetesen elválasztva tőlük – a kollégiumi diákok számára is.


 

Építészeti célok

Az elvárt férőhelyek számának szétosztása és a lakóegységek felrajzolása után kialakult egy U alakú beépítés, melynek gyújtópontjába helyeztük a lépcsőházakat, lifteket. A folyosók végig vitele mellett gondoskodtunk a természetes bevilágításról és a szellőzésről. Nem titok, hogy a kidugott erkélyek a dohányzás lehetőségeit és a Dunára való kilátást is biztosítják. Építészeti értelemben az U alakú beépítés már egyfajta megoldást ad, de a szintek számának és a szabályozásban előírt párkánymagasság betartásával kevés lakóegységet lehetett lehelyezni. A dupla cour d'honneur-ös megoldással egy toronyszerű tömeget is betelepítettünk az utcafrontra. Ezzel egyrészt a zártsorúságot is fokozzuk, a létszámot növeljük és kialakul egy különleges hídszerű tanuló és társalgó rendszer, melyet mozaikszerűen lebegtetünk bele a köztes térbe.

Célunk egy olyan szigorú keret, melyben a lakó feltételek biztosítottak, a természetes fény eljut a tanulók ablakáig. A direkt fény bejuttatása mellett az indirekt fény reflektálása is kiemelt jelentőségű. Az építészeti illeszkedést a Lázár-féle szemben lévő épület táblás homlokzatpaneles rendszerének ismeretében úgy határoznánk meg, hogy a külső világos, fényes felületű kőporcelán lapokat néhány árnyalat és felületi kiugrás segítségével a hagyományos vakolt ornamentikus világhoz kissé hasonlóan motiváljuk. Ezzel a modern foghíj kiegészítést a homlokzatsorba illesztjük.


 

Zöldfelületek a városi szövetben

A Szabályozási tervben előírt 10%-os zöldterület biztosításán túl intenzív kerteket terveztünk. Elsősorban az alsó szinteken , mélyen visszahúzott előcsarnok előtt adtunk egy oázist. Szélein egy szinten, középen 2 szint magasan adtunk zöld felületet. A főbejárat megközelítése ezen keresztül történik. Ennek pormegfogó képessége kiváló és esztétikai többletét egész éven át biztosíthatjuk. A megemelt utcafronti magasítás ( kb. 50 cm ) lehetővé teszi a nagyobb gyökerű díszbokrok és a szegélysövények telepítését. Ennek a kertnek a használata kettős, a büfé fogyasztóterét és a sportterem előtti várakozó helyeket tudjuk kiterjeszteni egy fedett, de nyitott nagy területtel.

A mélyen visszahúzott előcsarnok erre a kertre nyílik, így sokkal elegánsabb módon tudjuk megadni a közösségi előteret, a szűk Czuczor utca erre nem ad lehetőséget. A tetőkerti világ még komfortosabb a kertépítészeti megoldások szempontjából. A kollégium tetején, a bal oldali tömb felett a diákok számára egy napozó, tanuló, zöldtetőt adunk, intenzív zölddel, szegélyező bokrokkal, locsolóhálózattal. Itt találtunk természetes közeget a szaunának, merülnek és szauna pihenőnek is. A nyugalmas lakókörnyezet komfortját fokozza, hogy közvetlen kijutást tudunk adni a professzori lakásokból is a saját tetőkertre.



Belső közlekedési kapcsolatok, zónák

Az előcsarnok előtti zöld tér mindenki számára nyitott. A zárt fűtött előcsarnok, büfé, a porta ellenőrzése alatt a meghívott vendégek számára nyitott. A felső szintekre azonban csak a lakók és regisztrált vendégeik juthatnak fel. A professzori szárny és terasz csak a 4 apartment bérlői számára elérhetőek, a diákok számára nem.


Rosta S. Csaba, Szabó Renáta