Ökologikus építészet – építészeti eszközök
Lányi Erzsébet és Tőkés Balázs olyan általános elvek összegyűjtésére tesz kísérletet, amelyek illeszkednek a fenntarthatóság és az ökologikus gondolkodás eszmerendszerébe, és hasznosak lehetnek épített környezetünk fenntartható alakításában.
Környezetünk túlterhelése, a rendelkezésünkre álló környezeti erőforrások mértéktelen kihasználása és ennek következtében a fenntarthatóság problémái mára szinte mindenki számára kézzelfogható közelségbe kerültek. Nyilvánvaló, hogy az épített környezet létrehozása és fenntartása jelentős szerepet játszott a jelenlegi helyzet kialakulásában, így az építészet művelőinek problémaérzékenysége és döntéseik tudatossága mindenképpen fontos eleme a megoldások keresésének. Érdemes és szükséges tehát kísérletet tenni – természetesen e keretek között, a teljesség igénye nélkül – olyan általános elvek összegyűjtésére, amelyek illeszkednek a fenntarthatóság és az ökologikus gondolkodás eszmerendszerébe, és hasznosak lehetnek épített környezetünk fenntartható alakításában.
visszavonulás és hazatérés
Számos ideidézhető gondolat közül talán a legmélyebben gyökerező és a szűkebben vett építészeti eszközrendszert is alapjaiban meghatározó tétel:
„Az ´elviselhetetlen bőség´ után az ’elfogadható szűkösség’ gondolatának elfogadása és elfogadtatása a cél. A rendszer leállását csak olyan közösségek képesek túlélni, elkerülni, akik […] képesek az életmódváltásra, a túlzott igények leépítésére, a realitásokhoz való visszatérésre." [1]
Ebben a szellemben kell újragondolnunk épületeinkhez és az azokat meghatározó igényekhez való viszonyunkat az építési igény felmerülésétől a tervezésen, az építésen, a hosszútávú fenntartáson át egészen a bontásig vagy az újrahasznosításig. A technológiai fejlesztés mindenhatóságába vetett hit mentén való „előre menekülés" valójában az egyre növekvő szeméthalmok labirintusába vezet. Mára már sokéves tapasztalatok bizonyítják, hogy fennmaradásunk elképzelhetetlen a Föld eltartó képessége és az emberi létfenntartás igényei közötti dinamikus egyensúly megtalálása nélkül, ahogyan az úgynevezett „hazatérők" hirdetik.
„együttlátás"
A holisztikus szemlélet – annak lényegéből adódóan – számos vonatkozásban és egészen a kezdetek óta jelen van az építészeti alkotói folyamatban. Mégsem maradhat ki az ökologikus építészet kortárs eszköztárának említésekor, mert ahogyan a természeti és az épített környezetünkkel kapcsolatos ismereteink bővülnek, úgy bővül az az értelmezési tartomány is, amelyen érvényesíthető az együttlátás elve. Különösen igaz ez az építéshelyi adottságok és lehetőségek felkutatása, az anyaghasználat vagy az épület működtetése, de leginkább a témával kapcsolatos további kutatások eredményeinek felhasználása tekintetében.
az építés helye
Egy épület, építmény felépítéséhez a legalkalmasabb hely megtalálása kétségkívül minden esetben meghatározó jelentőséggel bír. Az ökologikus építészetben a helyi klimatikus viszonyok, a terület közvetlen és tágabb környezetének táji, terepi adottságai, a kulturális, szociológiai beágyazottság még fokozottabb befolyással vannak az építés teljes folyamatára. Ennek fontos része a hosszú évek alatt kialakult, a helyi hatásoknak kitett és ezek által alakított természeti képződmények értő használata, amelyek esetében a „visszavonulás" a meglévő, kialakult helyzet használatára és nem annak erőszakos átformálására alapszik.
funkció és tartósság
Az igények tudatos visszafogásának lehetősége talán a programalkotás folyamatában a funkcionális elvárások túlzásainak visszametszésében érhető tetten a leginkább. Megjelenhet ez a funkciók térbeli és időbeni sűrítésében egyaránt. Amennyiben lehetőség van rá, törekedni kell kevesebb számú, illetve kisebb méretű, de mégis több funkciót befogadó tér kialakítására. Eltérő funkciókra való igények gyakran eltérő időben, összehangolhatóan jelentkeznek, így egyazon tér több funkciót is szolgálhat „párhuzamosan". Fontos annak vizsgálata is, hogy feltétlenül szükséges-e zárt, belső tér egy-egy funkció ellátására, vagy elegendő lehet-e ezek külső vagy átmeneti terekben való elhelyezése.
építészeti formálás
Épületeink megformálása során természetesen számos szempont játszhat meghatározó szerepet, de az bizonyos, hogy a természeti hatások, a természet erőforrásainak használatában rejlő lehetőségek és kényszerek már az építési tevékenység kezdetén erősen hatottak az építmények, épületek megformálására. A fenntarthatóság építészeti eszközkészletének elemei között mindenképpen az elsők között kell említenünk a tömörségre, az épület felület-térfogat arányának csökkentésére való törekvést, és ezáltal az energiatudatosság érvényesülését is. Hasonlóan fontos szempont az úgynevezett „klímazónás" tér- és tömegalakítás, ami a jobb megvilágítást és hőnyereséget igénylő helyiségek déli vagy keleti, nyugati, míg az alárendelt helyiségeknek az északi oldalon való elhelyezését jelenti. Jó lehetőségek rejlenek az úgynevezett pufferterek használatában is. Ezek funkciója lehet elsősorban „védelmi" jellegű, mint például raktárak, közlekedők esetében, és lehet a környezettel való együttélést árnyaltabbá, tudatosabbá tevő, például napterek, télikertek vagy belső klímazónák esetében.
szerkezet – anyaghasználat
Mivel a cikksorozat több darabja is bővebben foglalkozik az épületszerkezetek kérdéskörével, itt csak két – tervezési elvként is említhető – szempontra szeretném felhívni a figyelmet. Elsőként arra, hogy ahol lehetséges, ott törekednünk kell olyan – több funkciót is ellátni képes – „komplex" anyagok és szerkezetek használatára, amelyek kedvező anyagszerkezeti tulajdonságaik révén számos funkciót képesek egyben ellátni. A vályogfalak esetében érzékelhető talán a leginkább ez az elv, hiszen egy vályogfal hőtároló, hőszigetelő, térelhatároló, páragazdálkodó és teherhordó szerkezet is lehet egyben. Ehhez szorosan kapcsolódik a másik fontos cél, az úgynevezett köztes vagy szelíd technikák alkalmazásának térnyerése.
ellátó rendszerek
Az épületek működtetéséhez felhasznált nem megújuló energia mennyiségének csökkentése, a környezet erőforrásaival – nemcsak energiaforrásaival – való ökologikus gazdálkodás nyilvánvalóan szintén fontos cél. Ennek eszközrendszere is tartalmaz az építészeti programalkotást, illetve a tér- és tömegformálást direkt módon is befolyásoló elemeket. A vízellátás, a szennyvíz és a csapadékvíz kezelésében például a gyökérzónás szennyvíztisztítók használata, az esővízgyűjtők programba illesztése és épület körüli elhelyezése említhető. A szellőztetés és a klimatizálás esetében rendkívül sok – gépeket nem igénylő –, kifejezetten építészeti, akár formálásbeli lehetőség van. A nyitható homlokzatfelületek tudatos elhelyezésétől a szélviszonyok tervezett figyelembevételén, széltornyok, természetes vagy mesterséges vízfelületek használatán át a célzott növénytelepítésig számos ilyen lehetőség válthatja ki a gépi rendszerek használatát. Az árnyékolás tekintetében a lombhullató növények telepítése talán az egyik legtisztább példa. Hasonlóan tudatos tervezést igényel a természetes világítás lehetőségeinek kihasználása, transzparens és reflexiós felületek, napterek, fényaknák, fénypárkányok révén. További fontos szempont mindezen rendszerek összehangolása a napi és éves ciklikusság értő ismeretében.
decentralizáció – táj- és területhasználat
A lokalitás és a decentralitás, az autonómia és az integrált fejlesztés, illetve a „kis közösségek" szerveződésének elve általános érvényű, az épített környezetet kiemelten érintő szempont. A fenntartható vidékfejlesztés eleme lehet új mezőgazdasági munkahelyek, mikro- és kisvállalkozások létrehozása, állattartó és tároló épületek, feldolgozó műhelyek építése. A zöldmezős beruházásokkal szemben a barnamezős beruházások és a rehabilitációs-bővítési, felújítás lehetőség kihasználása kerülhet előtérbe. Minden települést csak a környező tájjal együtt lehet és kell értelmezni; cél, hogy a szükségletek kielégítése ne haladja meg a természeti környezet eltartó és hulladéklebontó képességét. A fenntartható, organikus tájhasználat által a vidéki-falusi településforma fenntarthatóvá tehető.
tartósság
A természethez való alkalmazkodás és az ennek a folyamatnak hosszú évei alatt megszerzett, kiérlelt, kipróbált közösségi tudás értékeinek megőrzése és továbbadása, lassú gazdagítása az ökologikus szemlélet fontos része. Tetten érhető mindez a használati tárgyak, gazdasági építmények, épületek formai megjelenésében, az anyag- és eszközhasználat egyszerűségében, a sallangoktól való megszabadulásban, az épületekről való gondoskodásban és azok gondozásában, a létrehozott érték megőrzésében. A „szelíd" viszonyulás kiemelten fontos eleme mindennek az időbeliségében megjelenő formája. Érzékelhető ez minden ember által létrehozott tárgy, így egy épület esetében is. Egyrészről a létrehozás időbeli igényeinek elfogadásában, „lassúságában", másrészről a tartósságra való törekvésben.
„tervezési elvek"
Összegzésképpen egy idézet Kunkovács László vélhetően sokak által ismert munkájából, amely eszközhasználata tekintetében természetesen nem értelmezhető egy napjainkban induló építészeti feladathoz adott „iránymutatásként", szellemiségét tekintve azonban annál inkább:
„Ha a mezőn utolér az alkony, oszt szögény fejednek nincs hova lönnöd, kuporoggy lé, magad körül körbe, mind a tíz ujjaddal vagy a bicskáddal kapard ki a fődet, amég belegömbölyödve, akár a csikasz, nem láccol ki belűle. Aztán vágj egy kéve nádat, oszt sorjában állícsd a gödör szélire. Csatold lé a derékszíjadat, oszt kösd át fönt a nád kontyát, hogy szét ne hulljon. Húzd lé a nadrágodat, amit elül akassz a bejáratra. Takarózz a kabátodba! Möglátod, hogy nem vösz mög az isten hidege." [2]
Tőkés Balázs építészmérnök, Dr. Lányi Erzsébet építészmérnök; BME egyetemi oktatók
Szerk.: Hulesch Máté
Javasolt irodalom:
Kunkovács László: Ősépítmények, Könyvesműhely, 2014.
[1] Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport, 2007
[2] Szenti Tibor hódmezővásárhelyi gyűjtéséből, Kunkovács László: Ősépítmények
