Helyek/Köztér

Ön itt áll

2006.09.18. 07:53

A Nyugati téri aluljáróban Budapest fölött találjuk magunkat. Átadták az Új Irány csoport installációját.

Szeptember 14-én átadták a közönségnek a Nyugati téri aluljáró új attrakcióját, az Új Irány csoport, Lendvai Gábor és Tihanyi Dominika munkáját: Budapest padlóra fektetett nagy ortofotójának ötletével első díjat kaptak az aluljáró feltuningolására kiírt pályázaton júliusban.

A dolog terv szerint működik, az arra járók elmélyülten tanulmányozzák az úthálózatokat, lelkesen vagy éppen szégyenlősen ragasztják az odakészített matricákat („jó”, „rossz”, „figyelemreméltó”, „otthon”, „örömteli”, „szomorú”) az egyes helyekre, sőt, még beszédbe is elegyednek egymással, ha eltévednek a képen, ami igazolja az alkotók ezirányú elképzeléseit. A reakciókból látható, hogy a civilek nem nagyon találkoznak légifotókkal, különösen nem ekkora méretben, így aztán még inkább hatalmába keríti őket az égi nézőpont varázsa, ami alól a szakmabeliek sem tudják kivonni magukat.

Ugyanakkor bármilyen jól szórakozzanak is a ráérő járókelők, a tervezettnél jóval kisebb méretben megvalósult beavatkozás nem képes tompítani, még kevésbé kioltani a helyszín infernális hangulatát, a nyomasztó formátlanság és esetlegesség érzetét. A Nyugati téri aluljáró mikrokozmoszát továbbra is a vizuális zűrzavar uralja, ami most átmenetileg egy szórakoztató elemmel bővült. (A városvezetésnek alighanem ez is bőven elég, hogy szívből vállon veregesse önmagát.)

Az installációt nejlonzacskóból megtekintette egy maroknyi egzotikus tücsök, útban egy éhes pók terráriuma felé. Adieu, mes petits amis.



Kép + szöveg: Török Tamás