A pesti Gerbeaud Házban található neves Onyx Étterem az utóbbi időben nagy változásokon megy át, nemcsak az alapkoncepció, de az enteriőr tekintetében is. Az új visszafogott, letisztult, mégis barátságos teret az URBA Stúdió jegyzi.
Történet:
2007-es megnyitása óta az Onyx Étterem elkötelezett a minőség és a fejlődés mellett. A Budapest szívében, a Vörösmarty téri ikonikus Gerbeaud Házban található étterem a magyar konyha újraértelmezését mindig is a helyi alapanyagok és az innovatív megoldások alkalmazásával képzelte el. A pandémia nyilvánvalóvá tette, hogy az Onyxnak – csak úgy, mint sok más étteremnek – meg kell újulnia, hogy a világjárvány utáni igényekkel összhangban legyen. Az URBA Stúdió a kezdetektől fogva részt vett az átalakítási folyamatban, így a tervezők jelen voltak az új koncepció meghatározásánál is, ami jelentősen megkönnyítette a feladatot. A cél az volt, hogy létrehozzanak egy közvetlenebb, fesztelenebb és interaktívabb vacsoraélményt, amibe a vendégeket is bevonják. Mivel a vendéglátás alapvetően sok hulladékkal és nagy energiafelhasználással járó iparág, a jelen kor elvárásainak megfelelően a fenntarthatóság is nagy szerepet játszott az új irányelvek kidolgozásában, ami nem csak az étterem működésében, de az új enteriőrökben is megnyilvánul.
Átalakulás, koncepció:
Maga az átalakítás a nyilvánosság számára is átlátható folyamat, mely a régi tér bontásával kezdődött, hogy a helyébe teljesen más hangulatú enteriőr kerülhessen. Ezt a folyamatot Metamorfózisnak nevezték el, melynek mérföldköveinél eseményeket rendeztek, így az átalakulás folyamata végig követhető volt. Az utcafronti helyiség jelenleg a korábbi erőteljes dekorációtól megfosztva, leegyszerűsítve várja a további átalakítást. A térben csak az eredeti, századfordulós enteriőrből megmaradt csillárok és gipszstukkók, illetve a korábbi felújítás alkalmával kialakított, onyxból készült kandallópárkányok és pultok maradtak.
Műhely – Étterem az étteremben:
A korábbi vendégfogadó terek egyikét – a Gerbeaud Ház belső udvarának beüvegezésével létrejött csarnokot – kísérleti térré, az úgynevezett „Műhellyé" alakították át. A Műhely, az Onyx előszobája, amely az Onyx Alkotói Közösség kreatív tere. Itt történik az ételek és tálalóeszközök tesztelése és fejlesztése, és a vacsoraestek is itt zajlanak. Ebben a térben készülnek az ételek, és a kísérletezésnek a vendégek is részesei lehetnek. Itt található egy hosszabb, indukciós tűzhelyekkel felszerelt pult, ám a valódi konyhát félköríves ablakok választják el a vendégektől. Az ablakokban gombnyomásra elsötétedő üveget látunk, így az alkalomhoz illően feltárul, illetve eltűnik a professzionális tér a vendégek szeme elől.
Design:
Az építészet és a belsőépítészet esetében a fenntarthatóság helyi forrásból származó anyagokat jelent, jól átgondolt térelrendezést, többfunkciós bútorokat, és hogy semmiből ne legyen több, mint amennyi szükséges. A régi nehéz függönyök és barokk tapéták helyett – melyek pont azt a „fehér kesztyűs", kissé távolságtartó stílust testesítik meg, melyet a tulajdonosok el akarnak kerülni – az URBA természetes kőport használt a falakon a döngölt földhöz hasonló textúra és a meghittebb hangulat elérése érdekében. A Műhely központi eleme a stúdió által tervezett nagy, 16 fős közös asztal, ahol a vendégek helyet foglalnak a közösségi vacsoraestek alkalmával, és amely igény szerint 9 kisebb asztallá alakítható át.
A tulajdonosok nem csak a belső tér megálmodásával, de egy a teret gazdagító és jellegzetessé tevő, ám azt nem túldomináló egyedi szék megtervezésével is megbízták a stúdiót. A Juhász Norbert és Nagy Péter közreműködésével zajló fejlesztési folyamat igen komplexnek és hosszúnak bizonyult, a széknek ugyanis egyszerre kellett ergonomikusnak, strapabírónak és magas minőségűnek lennie, mindezt úgy, hogy jellegzetes legyen, ám ne harsogja túl a teret. A háromlábú, bőr támlájú székek tölgyfa vázzal készültek. A terméket Magyarországon, magyar alapanyagból gyártották.
A tér legjellegzetesebb eleme – a karakteres székek mellett – az átmenetes, tükröződő felületű pincérforgó, mely a Dune nevet kapta. Ez a tükröződő elem a munkában társtervezőként is részt vevő Szenteczki Boldizsár nevéhez kötődik. A tér egyik sarkában egy fekete, fém csigalépcsővel találkozunk, ez vezet a galériára, ahol nem csak jól felszerelt gasztrokönyvtárral, de az Onyx múltjának relikviáival is találkozhatunk.
Paár Eszter Szilvia