Opponencia

Hartvig Lajos építész Analóg, bináris és digitális architektúrák című DLA dolgozatához

Hartvig Lajos építész
Analóg, bináris és digitális architektúrák című DLA dolgozatához

Számtalan jelentős, nagyvonalú épület tervezőjeként ismert Hartvig Lajos DLA dolgozatát meglepetéssel tanulmányoztam. Kíváncsisággal elsősorban az töltött el, hogy a „tyúk vagy a tojás” dilemma jelen esetben melyik irányba mozdulna el….

Az építész munkásságát, mint kortársam folyamatosan figyelhettem. Épületeiből alkotói következetességre és határozott stílusérzékre következtettem. Dolgozata kapcsán hosszan beszélgettünk és megértettem azt is, hogy alkotói metódusa közel áll az enyémhez.

Meggyőződésem, hogy az építész tervezői mentalitás kettősségében az alkotói fantáziát képviselő humán kreativitás és a materiális, konstruktív gondolkodás együttesen van jelen. Bármelyik elem túlsúlya speciális szakterületekre navigálja az alkotót. Számomra az az elmélet is felfedezésként hatott, mely szerint minden tudományos elmélet kiindulópontja intuitív, azaz szubjektív megfontolásokon alapszik.

Az elméleti rendszerekben való gondolkodás bizonyítékai, - melyek különösen a reneszánsz építészet virágkorát képviselő nagy alkotók munkásságát jellemzik – leginkább a napi gyakorlatban használható rajzok és leírások gyűjteményében fogalmazódtak meg. Ezek ma is értékelhetőek. Andrea Palladio 500-dik születésnapját tavaly ünnepeltük, alapműve csak az elmúlt hónapban jelent meg először Magyarországon méltó formában.

Nem kell bizonyítani, hogy az intuíció a történelmi korok építészei esetében ugyanolyan meghatározó mint az elméleti síkon való gondolkodás interaktív következetessége.

Hartvig építészetében az invenció legalább olyan fontos, mint az én gondolkodásomban. Azt hiszem, értem és be tudom fogadni a munkáiból sugárzó érzelmi és értelmi arányt. Dolgozata meglepett, mert olvasókönyvet adott a kezembe a mai építészeti stílusjegyek két stílus-csoportjához.

Elmélete nyelvészeti alapokon nyugszik, amit azért fogadok el, mert a nyelvtudomány és a zenetudomány gyökerei az emberiség kultúrtörténetének legalapvetőbb törvényszerűségeit találja meg. Az átírás lehetősége lehet kényszeredett, de lehet találó is. A bécsi klasszikus zene világát Haydn, Mozart és Beethoven művei teljesítették ki. Csak azt a kort követő egy évszázadon belül sikerült felállítani a klasszikus összhangzattan tudományát, mely a zsenik által kreált zene alapkövetkeztetéseit, szerkezetét, rendjét tisztázta és tette közérthetővé. A mai zeneoktatás része az elmélet elsajátítása és az invenció által egy "Haydn-scherzo" vagy egy "Mozart-menüett" megírása.

Az építészeti képzés és munkametódus sajnos messze áll a zenéétől. Ez talán arra vezethető vissza, hogy a műfaj bonyolultabb, a realitás felé való közelsége számtalan praktikus megfontolással jár. Erre bizonyíték véleményem szerint Hartvig dolgozata is, akinek gondolatmenete függetleníthető az építész kreativitás napi gyakorlatától. Mégis miért oly fontos nekünk, hogy elméleti síkon is gondolkodjunk?

A mai építészet stilisztikai értelmezése és kategóriákba való rendszerezése manapság mint műfaj szinte nem létezik. Mégis megfigyelhető, hogy azonos gondolkodású építészek hasonló feladatokban a világ legkülönbözőbb pontjain hasonló következtetésekre jutnak. Biztos, hogy a stílusok ma sokkal felgyorsultabb folyamatban váltják egymást, mint korábban. Az építészeti tömegtermelés megnehezíti az átláthatóságot. Ugyanakkor az egymásra rétegződő gondolatok és egy-egy stílusjegy stafétabot-szerű továbbadása rendkívül értékes és időtálló építészeti alkotásokat eredményezhetnek. Az elméleti gondolkodás újragondoltat, új kapcsolatokat keres és támpontot ad azoknak, akik az invenció és ok-okozati összefüggések arányát keresik.

Hartvig dolgozata reflektorfénybe helyezi azt a területet, mely a kreatív építészek napi munkájában csak elvétve jelenik meg. Különösen jelentősnek tartom tehát, hogy pont egy alkotó ember jutott el egy ilyen összetett úton munkáinak átvilágításához.

Doktori dolgozatát elfogadásra javasolom.

Zoboki Gábor DLA
építész