Optimista hosszútávra - Illyés Zsuzsanna méltatása
"Városi emberként is tisztában van azzal, hogy az ember és az épített környezet terjeszkedése épp a látóhatárunkat korlátozza, és fokozatosan elveszítjük a végtelen érzését. Ma már másképp gondolunk a tájra, mint Petőfi tette, mert mást érzünk, látunk belőle. A tájépítész épp a látóhatárra tervez, az ember legkülső burkát alakítja: a táj az, amit megélünk a végtelenből." Illyés Zsuzsannát Ránki Júlia méltatta.
Tisztelt Zsűri, kedves kollégák, barátok, megjelentek!
Egy ideje pályamódosításra készülök. Azon gondolkodom, hogy tájgondnok leszek. Ha nekem nem sikerül itt, a belvárosban, üsse kő. De nagyon remélem, hogy mások – sokan – készülődhetnek és belevághatnak ebbe a második diplomát kínáló tanulásba. Mint a jelenlévők tudják, a tájgondnok képzés Illyés Zsuzsanna szívügye (az egyik). Fontos, hogy Magyarország szerte legyenek olyan helyi szakemberek, akik a szakma és a saját szűkebb pátriájuk között összekötőként képviselik a közösség érdekeit. Egyfajta közvetítői szerep ez, hiszen másképp beszél a földről, a tájról az, aki ott élőként ismeri, gondozza, ápolja, mint a távolról érkező, pl. a hatóság embere. Illyés Zsuzsanna tehát az ötletgazdája egy olyan képzésnek, amely most áll a startvonalon és eredménye a közösség felé nyitott szakember-hálózat létrejötte lenne hatékony szervezéssel, csapatszellemben. A tájgondnoki szerep szép és fontos feladat annak, aki tenni szeretne a környékért, amelyhez tartozik: vigyázná, gyarapítaná, érdekeit képviselné, értékeit az őt megillető polcra emelné, nagyobb közösségben érvelne mellette és nemes versenyre ösztönözné a többieket. Kell hozzá élet- és helyismeret, de nem szükséges tájépítész végzettség. Kell civil kurázsi, közszolgálati alázat, egy diploma korábbról és kell pénz a közösségtől, amelyik megbízik az őt képviselő tagjában. Ha megvalósul ez a posztgraduális képzés, az megmozdíthatja a vidéki Magyarországot, kibillenthet egyes környékeket a tehetetlenségi nullpontról, elindíthatja a párbeszédet generációk és szakmák között. Nagy ívű terv. Ilyesmit hosszú távon gondolkodva épít fel az ember, ehhez optimista szellem és kitartó, szívós munkamódszer kell.
Megismerve Illyés Zsuzsanna tájépítészként jegyzett munkáit, amelyek a pályázatában láthatók, azok szerves következményének érzem a tájgondnoki képzésre tett javaslatát. Ugyanis évek óta visszatérően dolgozik ugyanazokkal a közösségekkel, és így a folyamatosan jelenlévő tájépítészek közé tartozik, aki ha nincs ott, akkor is érzékelhetően részt vesz a dolgok alakulásában. Egyszerre szolgál és ösztökél, újít és megőriz, tiszteli a hagyományt és bátorítja az innovatív gondolkodást. Rácalmás és Csepel megvalósult példáját láthatjuk itt. És Veresegyház leendő termálfürdője a harmadik téma: terv egy nagyon híres hely megújítására. A város főterei, kisebb-nagyobb központjai is Zsuzsa közreműködésével alakultak az elmúlt hét évben. De már két évtizede tart az együttműködés az ambiciózus polgármesterrel és a helyi vállalkozókkal, művészekkel. Nagy iskola ez, kölcsönösen formálja a tájat éppúgy, mint tervezőjét. Folyamatos és váratlanul gyors fejlődésben élő közösségről van szó, ahol a versenyszellemet értékelő, innovatív lakosság igényeit is szem előtt kell tartani. A napokban, igazi télies időben együtt jártunk ott. Miután bebarangoltuk a híres hetipiacnak helyet adó, térfalait még változtató városközpontot, láttam az újabb stílust mutató lakóparkokat is, amelyek helyén 20 éve még kecskék legelésztek. Végül elautóztunk a leendő termálfürdőhöz. Jelentem: a táj alig várja, hogy valaki kézbe vegye. A Sződ-Rákospatak völgye hatalmas kincs és lehetőség. A romantikus vizek, a part menti nagy fák és a susogó sás, a kiszámíthatatlanul kanyargó út, a házakhoz vezető olykor kacska lépcsők el fognak tűnni a rendezésnek köszönhetően. Ez léptékváltás lesz a feladat nagysága és a tájra gyakorolt hatása miatt is. Hivatalosan a neve: innovatív zöldfelületi intézményfejlesztés. Zsuzsa fejében az átalakulás minden fejezete összekapcsolódik már, azt látja, amivé az egész válik, a lehetőséget, amerre fejlődni fog a tó és környéke. De most még a várakozás ideje van, és nehéz látni, ahogy múlik az idő a terv megfogalmazása és elfogadása óta.
Ez nem azt jelenti, hogy Zsuzsa tétlenségre lenne kárhoztatva. Az itt nemes versenytársként jelen lévő Pagony irodából 2014-ben kiválva megalapította a Tájmester Kft-t. A Szent István Egyetem Tájépítészeti Karának Tájvédelmi Tanszékét vezeti, diákjai lelkesednek érte – az inspirációi minden esetben jó helyre jutnak.
A tájépítész azonban nemcsak a sikereivel, hanem az aggodalmaival is a szakmáját szolgálja. Az foglalkoztatja, hogy az elnéptelenedés és az erdősödés mennyire fogja átalakítani Magyarország képét. Városi emberként is tisztában van azzal, hogy az ember és az épített környezet terjeszkedése épp a látóhatárunkat korlátozza, és fokozatosan elveszítjük a végtelen érzését. Ma már másképp gondolunk a tájra, mint Petőfi tette, mert mást érzünk, látunk belőle. A tájépítész épp a látóhatárra tervez, az ember legkülső burkát alakítja: a táj az, amit megélünk a végtelenből.
Végül pár személyes dolgot is megemlítenék. Illyés Zsuzsa választott virágai a parasztkertből valók: rózsa, liliom, levendula. Szívesen telepít babért a városi terek megszelídítésére. A cserjék közül a barát, a fák közül a hárs a kedvence. És ezzel ismét a hosszútávú optimista áll előttünk. Mert aki hársat ültet, több száz évre gondoskodik illatról, méhekről, szerelemről. Kívánhatunk-e jobbat, szebbet a leendő tájépítészeknek és tájgondnokoknak, mint boldogító sétákat a hársfák alatt? És ezt így együtt Illyés Zsuzsanna dicséretére szólva ajánlom a tisztelt zsűri figyelmébe.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Ránki Júlia
