Országomat egy zsűritagságért!?
„Furcsa volt, hogy egy-két zárójelbe tett kérdőjelen, »sic«-en és felkiáltójelen kívül alig rúgtak a Magyar Építész Kamarába (csupán a kiváló tervet készítő Karácsony Tamás építészbe és a múzeumbővítés ügyébe)” – írta Eltér István. A zárójeles mondatot határozottan visszautasítom, Pozitív múzeumi mutyi című írásomban ilyesmiről szó nincs! Egyébként is, hogy lehet egy ügybe belerúgni?
Vargha Mihály válasza a kamarai elnöknek
Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke, Nem volt mutyi címmel (ÉS, 2008/18.) egyszerre reagál Martinkó József (Nem, nem és nem) és jelen válasz írójának egy-egy írására (Pozitív múzeumi mutyi), melyek egy lapon voltak olvashatók a műbírálat rovatban (ÉS, 2008/16.). Érdemi vitát nem kezdeményez – persze miért is várnánk ilyet, hiszen „jó érzéssel olvasta” és „mindkét cikk tartalmával is döntően egyetértek, ami igen ritka dolog” – írja Eltér. Majd azért felhoz egy érvet, mellyel cáfolni óhajtja a nem pont azonos hangsúllyal mindkettőnknél megjelenő kritikát – a Szépművészeti Múzeum bővítésére nyílt tervpályázatot kellett/illett volna kiírni. Álláspontjának bizonyítására EU-s irányelvek címét sorjázza, és ezekre hivatkozva lefesti a jövőt: ilyen jellegű, telken belüli bővítésekre hamarosan majd engedélyt sem kell kérni.
Tehát dereguláció – szép is az, naiv liberálisként sokan vágynak a szabadságnak erre a fokára. Csakhogy a mindennapi gyakorlat egészen mást mutat. Átláthatatlan rendeleterdőben, szinte naponta változó (csupán jogászok számára némiképp kiismerhető, illetve kiskapukkal tökéletesen áthágható = gumi) szabályok között kell ténykednie számos szakma gyakorlóinak, nincs ez másképp az építésügy napszámosaival sem. S mindeközben a Magyar Építész (e szó helyett találóbb lehet a körülírás: az építőipari eljárásrend tervezői személyzetét összefogó/felügyelő) Kamara elnöke, Eltér István, a tárgyi múzeumi ügyben a Művészeti Tanácsadó Testület (MTT) társelnöke, nap mint nap vállal olyan szerepet, amikor maga is fokozza a zűrt és a zavart. Tulajdonképpen ilyesmire utaltam az írásomban, és ezek szerint érzékeny pontra tapintottam.
Az építés minden esetben közügy. A Nemzeti Építészeti Tanács, amely egy éve ünnepélyesen megalakult, éppen most körözi véleményezésre első vitairatát „a Magyar Építészetpolitikáról”, amiben ezt többször is kinyilvánítják. No de akkor nem azt kéne képviselnie az építész szakma legfőbb korifeusainak szinte imamalomszerűen, hogy közpénzből megvalósuló bármely komoly beruházásra csakis nyílt eljárással lehet kiválasztani a tervezőt? S persze jó lenne, ha a tervező valóban felelős pozícióba kerülne a továbbiakban is, egészen a megvalósítás legutolsó fázisáig.
Ehelyett mi van? A pécsi EKF (2010-re talán megvalósuló?) kiemelt beruházásainál például úgy kötöttek tervezési szerződést a pályázaton nyertes tervezőkkel (2008 februárjában, közel egy évvel az eredményhirdetés után!), hogy a kiviteli tervet már a fővállalkozói tender nyertese, a kivitelező fogja megcsináltatni. Ami óhatatlanul arra ad esélyt, hogy a több milliárdos üzletből a teljes összeg elköltése lesz biztos (vagy éppen túl is teljesítik...), az építészeti igényszint elérése már korántsem garantálható. És félő, hogy a racionálisan nehezen indolkolható esztétikai elemek, vagy éppen a funkció teljesítéséhez elengedhetetlen technológiai berendezések költségeiből fogják a legtöbbet lecsippenteni, ahogy az általában szokásos.
Mindez például abból is következik, hogy az Eltér által megpendített egyik irányelv „hatálya alá tartozó szolgáltatások folyamatosan változó tevékenységek széles körét ölelik fel, beleértve az üzleti jellegű szolgáltatásokat, például a vállalatvezetési tanácsadást, a tanúsítást és a bevizsgálást; a létesítmények működtetését, beleértve az irodafenntartást; a reklámtevékenységet; a személyi állomány kiválasztásával kapcsolatos szolgáltatásokat; valamint a kereskedelmi ügynökök szolgáltatásait. Az irányelv hatálya alá tartozó szolgáltatások magukban foglalják az olyan, vállalatoknak és fogyasztóknak is nyújtott szolgáltatásokat, mint a jogi vagy pénzügyi tanácsadás; az ingatlannal kapcsolatos szolgáltatások, például az ingatlanügynökségek; az építőipari szolgáltatások, beleértve az építészek által nyújtott szolgáltatásokat is; a forgalmazói szolgáltatások; a kereskedelmi vásárok szervezése; az autókölcsönzés; az utazási irodák. Szabályozza az irányelv továbbá a fogyasztói szolgáltatásokat, például a turizmus területén, beleértve az idegenvezetőket is; a szabadidős szolgáltatásokat, sportcentrumokat és vidámparkokat; valamint – amennyiben nem zárták ki ezeket az irányelv alkalmazási köréből – a háztartási támogató szolgáltatásokat, például az időseket segítő szolgáltatásokat.”1 (kiemelés tőlem V.M.)
Egyáltalán nincs ínyemre építészek gyakran megnyilvánuló beképzeltsége és rátartisága, de azért szó ami szó, itt igencsak vegyes szolgáltatói társaságba sorozták be őket, nem csodálkoznék ha kikérnék maguknak. Ugyanakkor egyre kerekebbre táguló szemmel figyelem, ahogy az építészek megadják magukat a kap-technologizmus pusztító áramlatainak. Ami az építészetet illeti, az architektúrának az a lényege, hogy mindig egyedi! Olyan ősi mesterség, melynél a globális ingatlanbizniszbe történő rohamos betagozódás helyett sokkal fontosabb lenne, hogy az új lehetőség szerint valamiképp váljon részévé a meglévőnek is. Ebből a szempontból mégsem csak egyszerű „szolgáltatásról” van szó, fogyasztói árucikkről. S persze vannak egyéb furcsaságok is a szakma, illetve annak szabálytengere körül.
Az eddigi műszaki ellenőri, sok esetben igencsak felemásan működő „szolgáltatás” mellett nemrég létrehozták a „tervellenőr”-i státuszt, és ehhez például a következő törvényi megfogalmazást adták: „Ha a tervellenőr azt állapítja meg, hogy a kivitelezési dokumentáció (dokumentációrész) nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, az építőipari kivitelezési tevékenység végzése nem kezdhető meg.”2 Egyrészt ami biztos: lehetetlen előállítani olyan tervdokumentációt, amelyről ne lehetne bármikor megállapítani, hogy nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. No és a szankció megfogalmazása? Az egyszerű építés helyett: „az építőipari kivitelezési tevékenység végzése” nem kezdhető meg? Nyelvi bravúr! Ilyen helyzetben várhatjuk-e azt, hogy hamarosan minden problémától mentes, egyablakos ügyintézés lesz, az EU valamennyi országából mifelénk munkát vállaló építészek számára (is), ahogy azt Eltér vízionálja?
A múzeumbővítés ügyéhez konkrétan: hirtelen igen fontossá vált abból a szempontból, hogy európai uniós forrásokat lehet kapni a megvalósításához. Ezért is bonyolították le a „tervjavaslatok versenyét”, majd alig pár nappal az eredmény kihirdetése után a tervet máris napirendjére tűzte a Központi Tervtanács, rövid időn belül másodszor! Február végén előbb azt a tervet tárgyalták, ami a kvázi meghívásos pályázaton részt vevők számára előképül szolgált – jóval korábban kapott megbízást az elkészítésére Szécsi Zsolt építész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által működtetett állami tervező részleg akkori igazgatója. Pedig közben „a beérkezett alternatív tervjavaslatok közül az MTT, mint zsűri már kiválasztotta a neki tetsző alkotást (bár azt csak néhány héttel később tette publikussá). A tervtanács tagjai a vitán szembesültek azzal, hogy a munka, melyről véleményt kellene alkotniuk, rég aktualitását vesztette. Így a már csírájában komolytalanná váló szakmai diskurzus jórészt arról zajlott, hogy érdemes-e foglalkozni egy sutba vágott tervvel (végül a »ha már idejöttünk, csináljunk is valamit« elv alapján megtárgyalták és egyhangúlag elmarasztalták Szécsiék tervét)”3.
Itt álljunk meg egy pillanatra: a kérdésem, hogy miért építészeti tervet rajzoltak Szécsiék, miért nem csupán vizsgálatokat végeztek és megvalósítási tanulmányt készítettek? (Szándékosan nem megvalósíthatóságit írok, ami szerintem rossz, ügyetlen fordítása a feasibility study kifejezésnek.) Annak alapján ugyanis a múzeum vezetése már régen megkezdhette volna az ügy hivatalos görgetését, és akkor talán hamarabb fény derül arra is, hogy pályáztatni kell a valós építészeti tervezésre. Így azonban két év – huss – elment a nagyon gyenge terv rajzolgatására... „Úgy tűnik tehát, hogy ez a milliárdos közberuházások világában meglehetősen szokatlannak tűnő megoldás a szakmai és civil nyilvánosság kizárásával zajlott, sőt, még az ügyben érintett szervek egy része sem tudott róla (legalábbis hivatalosan nem). Egyértelmű, hogy ha ez az alternatív akció bekerül a köztudatba, a szakma heves ellenállása miatt bizonyosan nem lehetett volna végigvinni."4
„Nem volt mutyi”, állítja Eltér István, ami így, múlt időben, elég furcsa, hiszen egy ügy kellős közepén tartunk. S közben lezárult a Budapesti Építész Kamara vizsgálata: „Szakmánk összes építésze – függetlenül attól, hogy milyen szerepkörben tevékenykedik: beruházó, tanácsadó, zsűritag, vagy versenyző tervező – tartsa szem előtt és tudatosuljon számára, hogy a nyílt (de mégis titkos) pályáztatási forma demokratikus alappillére szakmagyakorlásunknak. Lehet ostorozni, elégedetlenkedni jelenlegi gyakorlatával, de társadalmi értékét tekintve egyetlen legitim versenyforma. (...) A Magyar Építész Kamara Elnökének: A Kamara Elnökének nem szabad operatív szerepet vállalnia – a tervezői verseny terén –, ebbéli gyakorlatában hátrább kell vonulnia. (Mert gyakorlatias döntései, állásfoglalásai elnémíthatják a mögöttük felsorakozók természetes morális kontrollját, esetleges hibáit gátlástalanul kihasználhatják, - azok példaértékűsége miatt).”5 (kiemelés tőlem V.M.)
„Furcsa volt, hogy egy-két zárójelbe tett kérdőjelen, »sic«-en és felkiáltójelen kívül alig rúgtak a Magyar Építész Kamarába (csupán a kiváló tervet készítő Karácsony Tamás építészbe és a múzeumbővítés ügyébe)” – írta Eltér István. A zárójeles mondatot határozottan visszautasítom, Pozitív múzeumi mutyi című írásomban ilyesmiről szó nincs! Egyébként is, hogy lehet egy ügybe belerúgni?
Vargha Mihály
1 Az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelve a belső piaci szolgáltatásokról (33. bek.) (forrás)
2 290/2007. (X.31.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról (lásd pl. a BÉK-nél)
3 Haba Péter: "Vigyázz!" után "pihenj!"
4 u.ott
5 Jelentés „A Szépművészeti Múzeum bővítéséről”. A Szakmafelügyeleti Bizottság ajánlásai 2008. május 14. BÉK
A cikk eredeti változata nyomtatásban megjelent az Élet és Irodalom AGORA rovatában (2008/20., május 23.)
