Ősépítmények – Kunkovács László könyve

Népi építészetünk archaikus rétege, Kós Károly Alapítvány, Örökség Könyvműhely.

Népi építészetünk archaikus rétege
Kós Károly Alapítvány - Örökség Könyvműhely
Részben három nyelven (előszó, ábraszövegek és rezümé angolul és németül), Budapest 2000, ár nélkül.

 

Szép ami kicsi – ma, amikor azt kívánják velünk elhitetni, hogy a hatalmas panelházak helyett a bevásárlóközpont-monstrumok jelentik az építô-teljesítmény "csúcsát", nagyon fontos látni és érzékelni az ellenkező végletet. Persze ezek a nagyon emberi léptékű építmények nem újak, sok esetben valóban ősiek. Pontos koruk egyébként nem is olyan fontos, a lényeg, hogy a szerző, Kunkovács László állhatatos munkájának eredményeképpen már hozzáférhetők könyv alakban is, nem csak fotókiállításokon és képes folyóiratokban.

"Apró dinnye / rövid vers / Örülhetsz / ha ilyet lelsz!" - idézet az egyik fotóról, "dinnye-vers".

Nagy szerencse, ha valaki egyszerre csinálhatja a hivatását és a hobbiját. Kunkovács László ilyen ember, megszállottja ezeknek az építményeknek. Időben fogott hozzá a gyűjtéshez, és még minden bizonnyal lesz egy-két különleges "trófeája". Oda kell figyelni munkásságára, segíteni kell, hogy minél többekhez eljusson az, amit évtizedek óta gyűjt.

Motívum-gyűjtemény, de annál mégiscsak több. S nem elég a képeket megnézni, bele kell merülni a szövegbe. Finom ízelítőt ad a körülményekről, s ennek nyomán fölmerül a kérdés: van-e néprajzi feldolgozása témájának, ha valaki meg akar valósítani valami hasonlót, akkor el kell-e mennie még valahol föllelni a maradékot, vagy talál rajzos-írásos forrást pontos felmérésekkel.

Vannak olyan mélyen bennünk élő dolgok - mondhatnánk belénk neveltnek is - melyeket ugyancsak nehéz lenne levetkőzni. Ilyennek számít például az, amit tényleg hallottam párszor otthon gyerekkoromban: "Étellel nem játszunk!" Szó szerint nem biztos hogy bennem ragadt, de pár évvel ezelőtt eszembe jutott, amikor nemzetközi társaságban egy holland fiatalember idézte, mert ő is így tanulta otthon.

Gondolom Kunkovács László is hasonlóképpen gondolkodik. Érzékelteti, mennyire természetes volt az emberek számára, hogy mindent hasznosítanak - ma a városi ember hihetetlen mennyiségű szemetet "termel", és több iparág foglalkozik azzal, hogy begyűjtse és valamilyen módon megsemmisítse a felgyülemlő szemetet. Ha csak a rengeteg színes reklámkiadványt nézzük, amit nap mint nap zúdítanak az emberekre.

Jók a képek, mert ott vannak rajta az emberek, akik ezeket építették és használják ma is, ott vannak az állatok, és nagyritkán ott van egy-egy bicikli vagy autó. Különleges értéke a fekete-fehér világ, a fotózás "ősi", és mindmáig sokkal művészibb, sokkal inkább áttételes formája. Az Alföld kimondottan túlsúlyban van a kötetben, az ottani tanyavilágra jellemzőek elsősorban ezek a törpe házak avagy óriások játékbútorai.

Említ a kötet olyasmit, ami a mai építéstechnikához kapcsolható:
Az egyik kép oszlopokon emelt tetőt mutat, régen széna, ma tűzifa tároló, és a konstrukció kísértetiesen hasonlít a lift-slab födémemeléses építési eljárásra - nincs új a nap alatt. S hogy bizonyos célokra mennyivel alkalmasabbak voltak e régi építmények: a juh-hodályok új formáiban (persze erről nincs kép!) palatetővel, pipec légzárással nagyon kínos, amikor a lecsapódó pára mint hideg eső hullik az állatok nyakába!

Valy