Közélet, hírek

Összművészeti fesztivállal ünnepel nyáron a Széchenyi Akadémia

2013.02.28. 14:00

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia 2012-ben ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból sokszínű fesztivált rendeznek 2013. július 18. és szeptember 8. között, amelynek fő helyszíne a FUGA Budapesti Építészeti Központ lesz.  

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát 1992-ben hozta létre a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése - az akkori elnök, Kosáry Domokos javaslatára - jóvátételi szándékkal, ugyanis az MTA 1949-es átszervezésekor kizárta tagjai közül az alkotóművészeket. A Széchenyi Akadémia az MTA jogilag önálló, társult szervezeteként jött létre. Önálló alapszabálya van, tisztségviselőit közgyűlése önállóan választja meg, az új tagok székfoglalót tartanak (előadást, kiállítást, koncertet, filmvetítést), az MTA új tagjaihoz hasonlóan. A testület jelenlegi elnöke Makk Károly filmrendező, ügyvezető elnöke Ferencz Győző költő, irodalomtörténész, ügyvezető titkára Ferch Magda. A Széchenyi Akadémia fő feladata, hogy megjelenítse a magyar irodalmi és művészeti élet sokszínűségében megvalósuló egységét és szolgálja a magyar művelődés közös javát. Éves költségvetése 1992-ben 9,7 millió forint volt, ma 12,1 millió forint. Könyveinek kiadását az utóbbi években többek között az MTA támogatta.

A Széchenyi Akadémia politikailag független, kizárólag szakmai alapon szerveződött, zárt testület. Alapszabálya rögzíti, hogy egyszerre negyvennyolc, hetvenedik életévét be nem töltött tagja lehet. Tagok csak alkotóművészek lehetnek, akik javadalmazást nem kapnak és tagdíjat nem fizetnek - a testületnek jelenleg nyolcan rendes és tíz tiszteleti tagja van. Öt osztálya van: Irodalmi, Képző- és Iparművészeti, Zenei Alkotóművészeti, Mozgókép- és Színházművészeti, valamint Építőművészeti – ez utóbbi az akkori elnök, Dobszay László kezdeményezésére 2010-ben alakult meg. Jelenleg az osztály elnöke Winkler Barnabás, tagjai Puhl Antal, Skardelli György, Turányi Gábor és Zsigmond László.


Nagy Bálint, a FUGA programigazgatója elmondta: a nyári fesztivál ötletét a huszadik évforduló alkalmából hamarosan megjelenő könyv adta, amelyet a FUGA-ban mutatnak majd be. A „Húsz év” munkacímű kiadvány a bevezető tanulmány mellett tematikus fejezetekben (különféle programok, könyvbemutatók, ünnepi estek) foglalja össze az elmúlt két évtized eseményeit, a Széchenyi Akadémia gazdag fotóanyagából válogatott felvételekkel.

A rendezvénysorozat nagyszabású, 66 képzőművész alkotásait bemutató kiállítás megnyitójával kezdődik 2013. július 18-án és szeptember 8-án komolyzenei koncerttel ér véget. Szeptember 7-én a 2B Galériában a tagok által felajánlott munkákból aukciót szerveznek, amelynek bevétele várhatóan fedezi majd a fesztivál költségvetésének nagy részét. Augusztus 22-én óriási, mintegy 2000 címet felvonultató könyvkiállítást szerveznek a FUGA-ban az Akadémia tagjainak nevéhez fűződő kiadványokból. A fesztivál teljes programja még formálódik, hetente átlagosan 3-4 eseményt (irodalmi, színházi, építészeti programokat, valamint koncerteket) szerveznek. A FUGA mellett a 2B Galéria, a Centrális Galéria és a HAP Galéria csatlakozott a rendezvénysorozathoz – az utóbbi helyszínen, a belső udvarban elsősorban színházi esteket rendeznek majd.

Ferencz Győző, a Széchenyi Akadémia ügyvezető elnöke hangsúlyozta, a fesztivál egyedülálló lehetőséget nyújt az Akadémia munkásságának a szélesebb közönség felé történő bemutatására, amelybe lehetőség szerint minden jelenlegi tagot próbálnak bevonni, emellett fontos szerepet kap a múltidézés, a már elhunyt tagokra való visszaemlékezés is.

Garai Péter