Ötmilliárd uniós forint pályázat nélkül - Romeltakarítás

Még nincs hivatalosan felkért tervezője a Szent György térnek. Vajon hogyan lehetséges akár a megbízás, akár a ”döntés közelébe” jutás egy, a közbeszerzési értékhatárt többszörösen meghaladó szolgáltatás esetében - mely szolgáltatás teljesítésén mellesleg egy másik építész dolgozik?

2007. július 25-én, a Várban megrendezett kormányülésen dőlt el, hogy az Új Magyarország Tervben szereplő, tízmilliárd forint költségvetésű vári rekonstrukciós program kiemelt - vagyis pályáztatást nem igénylő - projekt lehet. A projekt SZDSZ-es hátszéllel, Kóka Jánosnak és Magyar Bálintnak köszönhetően ment át (az előbbi képviselőjelöltként alulmaradt ugyan a kerületben, de beígérte a vár rekonstrukcióját, az utóbbi pedig a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület alelnöke). A hét projektre bontott programot az Oktatási és Kulturális Minisztérium többségi tulajdonában levő, a vagyont kezelő Budavári Kht. dolgozta ki. A hét részterv közül a második világháború óta a Szent György tér és a Dísz tér között rondálló rom, a volt Honvéd Főparancsnokság (HF) jelenti a legnagyobb kihívást. Az épületnek - amit lefednének és a palota felé kibővítenének - a várat kiszolgáló turisztikai, kulturális, vendéglátó funkciót szántak.

Sietnetek jó lesz
A feladat nagyságát, presztízsét és a körülötte burjánzó vitákat mi sem szemlélteti jobban, mint a tizenhét év alatt lebonyolított három építészeti pályázat és a különböző kormányok dugába dőlt, politikai vagy kulturális hatalmi centrumot álmodó víziói (elég csak a kormányzati negyedre vagy a Nemzeti Színházra gondolnunk). A program kisebb egységei egy másik ötmilliárdos tétellé állnak össze, ezek egyebek közt a volt testőrségi lovarda és a Várbazárból felvezető vízhordó lépcső rekonstrukcióját, a vári parkok helyreállítását és a nyugati várfal revitalizálását foglalják magukba. Magyarországnak 2008. február közepéig kell bizonyítania, hogy megérdemli a pénzt: ekkorra kell előállítania a projekt minden elemére kidolgozott, engedélyezett terveket... Ma még nincs hivatalosan felkért tervezője a Szent György térnek.

Bár voltaképpen mégiscsak van hivatalos tervezője. Kis Péter 2004-ben másodszor nyert meg erre az épületre kiírt tervpályázatot. Az akkori zsűri, melyben a tárca, a helyhatóság és a KÖH is képviseltette magát, el volt ragadtatva a tervtől. (”A tervben lévő gondolatok olyan erősek, hogy azoknak a megvalósítása ezen a helyszínen kívánatos” - fogalmazott a zárójelentés.) És biztos nem is lett volna baj, ha a terv mindenkinek egyformán tetszik. A terv és az általa generált kérdések - mennyire lehet modern egy történeti környezetbe tervezett épület?, hogy illeszkedjen anélkül, hogy archaizáló lenne?, mit szabad és mit nem a budai várban? - komoly vitát gerjesztettek az epiteszforum.hu portál fórumán, ahol már nem csak a szakma nyilvánított véleményt. De a fideszes kerületi önkormányzat számára ez a kortárs szellemiségű terv nem volt elfogadható - márpedig egy ilyen beruházás akár egy helyhatósági választást is eldönthet. A kiíró Várgondnokság Kht. (a mai Budavári Kht.) mindazonáltal megbízást adott Kiséknek a továbbtervezésre, akik ebbe a munkába bele is fogtak. Pénz és akarat hiányában azonban két évet kellett várni arra, hogy az épület sorsa továbblendüljön. Idén nyáron, a várprogram elfogadása után Kóka János informális beszélgetéseket kezdeményezett a tárgyban.

Műhelymunka
A vári Rivalda étteremben e találkákon többek között megjelent Magyar Bálint, Mezős Tamás KÖH-elnök, Szamkó Katalin (a Budavári Kht. képvisletében), Ráday Mihály műemléki szakértő, Szőke Balázs (Hiller István kabinetjének munkatársa) és maga Kis Péter. A megjelentek ötleteltek: a terv a reprezentatív, kincstárszerű vagy egy high-tech kiállítóhely irányába menjen-e tovább?

Aztán folytatás helyett idén ősszel a szocialista vezetésű OKM ragadta magához a döntést. Egy hirtelen fordulattal eldőlt, hogy nem ebben a munkában, hanem új tervben és új építészben kell gondolkodni.

Mányi Istvánt - egyebek között - a Holokauszt Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum építészeti munkálatainak tervezőjeként ismerhetjük. Több, egymástól független forrásunk szerint ő kapott megbízást a HF tervezésére - sőt, dolgozik is rajta. Mányi a Narancsnak csak annyit ismert el, hogy részt vett konzultációkon, és ”jogszerű folyamatban döntés közeli állapotba jutott a dolog”. De vajon hogyan lehetséges akár a megbízás, akár a ”döntés közelébe” jutás egy, a közbeszerzési értékhatárt többszörösen meghaladó szolgáltatás esetében - mely szolgáltatás teljesítésén mellesleg egy másik építész dolgozik?

Ennek egyetlen törvényes, noha szépséghibás útja nyílhat: ha a kormányzat valamely, a tulajdonában levő és tervezési jogosultsággal bíró intézményre bízza a feladatot. E feltételeknek megfelel például a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat. (KÖSZ). Ez a hivatal tavaly még Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ néven futott, s fennállása óta számtalan állami műemlék - várak, kastélyok - rekonstrukcióját végezte el. Ám - feltehetőleg, mert a feladat nem rekonstrukciós munka, hiszen nem az egykor volt, a mainál háromszor nagyobb HF visszaépítésére vonatkozik, hanem voltaképpen egy új épület tervezése - a megbízást nem valamely KÖSZ-alkalmazott, hanem külsős tervező végezné, eseti szerződéssel. E húzással nemcsak időt lehet nyerni, de a meglévő terv továbbfejlesztésével vagy egy újabb tervpályázat kiírásával járó nyilvános viták is megspórolhatók. Új pályázatot egyébként akkor lehetett volna kiírni, ha az épületnek teljesen új funkciót találnak ki: ám a program változatlan maradt.

A KÖH - talán hogy mentse a menthetőt - két-három hete egy ”workshop” létrejöttét kezdeményezte, melyen Mányi István és egyes ”fiatal építészek” vettek volna részt. A KÖH elnöke Z. Halmágyi Juditot, a fővárosi városképvédelmi bizottság elnökét is meghívta, hogy ”kövesse nyomon” a műhely alakulását. Z. Halmágyi így nyilatkozott lapunknak a szerepéről: ”Próbálom elérni, hogy Kis Péternek is legyen esélye megmérettetni magát, és hogy a két tervet aztán országos zsűri vitassa meg.”

Somlyódy Nóra teljes írása a Magyar Narancs 44. számában olvasható.

Plusz: Egy lelkesítő ház (Kis Péter építész) - interjú a Magyar Narancs 43. számában