Otthon a térben – A Lakóépülettervezési Tanszék kiállítása

Tamási Áron szavai ma legalább annyira aktuálisak, mint saját korában. Az otthon szerepe egy háborúkkal, járványokkal, energiaválsággal terhelt korban fontosabb, mint valaha. A BME Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszékének egyik feladata így nem lehet más, mint az építészet otthonteremtő lényegének kutatása. Alaposabban megvizsgálva az otthon jelentését kijelenthető, hogy az több, mint a lakás, vagy családi ház, több mint maga a funkció, több, mint matematikai adat, vagy szociológiai fogalom. Az otthon az a hely, ahol a világban való létünk értelmet nyer, ahol otthon érezhetjük magunkat. Éppen ez tanszékünk ars poeticájának legfontosabb eleme: úgy közelíteni az építészetet, hogy az otthon-érzés lényegét ragadjuk meg, annak építészeti kereteit – a tárgyi összetettséget, a performativitást, az atmoszférát, a jelenlétet, a kis léptéket helyezzük szakmagyakorlásunk és hallgatókkal együtt kutatott építészetünk fókuszába.

Célkitűzésünk ezzel, hogy az építészet mezőit éppen csak felfedezni induló hallgatóink számára egy hozzájuk nagyon közel álló, emberközeli és kézzel fogható építészeti világ ajtajait nyithassuk meg. Fókuszunk meghatározó a tanszék tantárgyaiban, megjelenik az egyéni vagy csoportos kutatásokban, tervezési feladatokban és irányt szab a valamivel több, mint három évvel ezelőtt megalakult három lakós műhely munkájának is. A Fenntartható lakóhelyek műhely, a társadalmi fenntarthatóság témakörét kutatja. A diverzifikálódó életvitel térstruktúrára lakókörnyezetre és mikrokörnyezetre tett hatásait állítja a középpontba tevékenysége során. A Szociális lakhatás műhely alapvetése szerint az otthonosság érzése nem csak a kiváltságosak privilégiuma. Társadalmi érzékenységgel, szolidaritással közelítenek az építészethez legyen szó ideiglenes építményekről, építőtáborokról, vagy akár participatív tervezési folyamatokról. A Kraft műhely a létrehozás részletei, az anyag, a hangoltság és a karakter mottók lehetőségeit járja körül az építészetről való gondolkodásban és a gyakorlatban egyaránt. Kísérleteik során az építési hagyományok átélésének, felelevenítésének lehetőségeit vizsgálják a tárgy és téralkotásban. 

Kérdésünk tehát, hogy “Miként teremtsünk otthont a térben?"  Lehetséges válaszaink keresése a tanszék szakmai közösségének egyik legfontosabb összetartó ereje. E teremtő erő fontosságáról beszélgetünk a hallgatókkal, ennek módszereit keressük kutatásainkban és az egyetem falán kívül, a praxisban is. Nem véletlen tehát, hogy a tanszék elmúlt két évét bemutató kiállítást is az “otthon a térben" szóegyüttesbe sűríthető. Mivel az építészet nem a szavak művészete, hanem a téralkotásé és helyteremtésé, a kiállítás sem lehet más, mint egy téri installáció - Lakner Antal egykori kurzusának címét idézve egy “térletérítés". Az installáció, amely otthont teremt a FUGA absztrakt kiállítóterében, az otthonosság fogalmának gazdag jelentéstartalmát kívánja mind szellemi, mind fizikai értelemben is a kiállítás középpontjába állítani.

Az otthon megteremtése maga az építés, amelynek során saját képünkre formálva a teret egyé válunk azzal. Elfogadva ezt az állítást a Kraft műhely szervezésében néhány napos építéssel alakult át a FUGA Brauer Marcell termének tere. A körülkerítés gesztusa által a múzeumtér kiegészült egy absztrakt lakásenteriőrrel. A lehető legegyszerűbb anyagokból, cseréplécből és geotextilből épített lehatárolás azonban nem kizárni kívánja a látogatókat. Célja sokkal inkább az, hogy a tervek kiállításán túl, kevés eszközzel az otthon érzés többlet tartalmát jelenítse meg. A hallgatói tervek, makettek sokasága az egyik oldalon, egy évről évre változó, pezsgő közeg, ami körülvesz minket az egyetemen és itt a Fugában is. Egy pillanatkép, metszet, az elmúlt két év leginkább inspiráló alkotásairól. A világos körfolyosó a tervekre figyelés, a mozgás tere. Belül az otthon maga a tanszék, a megpihenés és a diskurzus, a “kinti" tapasztalatok megbeszélésének tere. A két tér, a két közeg különböző ugyan, mégis elválaszthatatlan egymástól. A kapcsolatot egyrészről a fátyolos anyagon átszűrődő sziluettek, kontúrok adják, épp, mint a hallgatókat moderáló konzulensek háttérmunkája; másrészről a nagyméretű direkt nyílások, hogy az oda-vissza hatás, az interakció így állandó lehessen.

Végül e térben létrejövő otthon hangulathoz egy pár megjegyzés. Az otthon olyan, mint egy tükör. Ha belenézünk saját magunkat látjuk benne. A világ kis szelete, amit a magunk képére formálunk, ahol olyan tárgyak, eszközök, emberek vesznek körül, amikhez kötődünk, amiket használunk és akiket szeretünk. Lars von Trier Dogville filmjében egy teljesen sötét, fekete színháztérben minimális díszlettel, épületek nélkül kel életre egy kisváros, és a város épületeinek belső terei. Külső és belső elválasztását a filmben csak vonalak jelölik, a funkciók befogadását csak néhány jól megválasztott bútor segíti. A film mégis működik, néhány perc után a díszlettelenség feszítő érzése elillan. Az otthonosság tehát nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.

A kísérleti építés során a fények beállításával a belső tér sötét marad. A geotextil az átsejlő fény ellenére teljesen kizárja a belsőből a kiállítótér karakterét. Az otthont a három műhely, három tér, három lakásfunkció jeleníti meg. A három funkcióhoz rendelten egy-egy tanszékünkhöz kötődő, régi történeteket, emlékeket magába záró, sokak számára ismerős bútordarab, és egy-egy személytelen, valamint az installációhoz készített, a színek és a lábak magasságának játékával mégis karakteressé váló asztal jelenik meg. A befüggesztett fényekkel kiemelt jelenetek, a személyes tárgyak és a funkcionális, mégis egyedi bútorok teszik a dolgukat.

Otthont teremtenek a térben.

Nagy Márton DLA, egyetemi docens, tanszékvezető
Falvai Balázs DLA, egyetemi adjunktus, tanszékvezető helyettes