Somogyi Edit diplomamunkájában egy üvegházzal kiegészített óvodát tervezett a békásmegyeri Harsánylejtő területére. A rendhagyó funkciópárosítás amellett, hogy épületgépészeti szempontból számos előnnyel jár és közvetlen hatást gyakorol a környezetre, meghatározó útravalóval szolgál a gyerekeknek pszichológiai tekintetben is.
Építészeti program
Az óvodai életkorban érő benyomások – mint a nevelés, környezet, tapasztalatok és élmények – a személyiségünk kialakulására és ezáltal egész életünkre jelentős hatással vannak. Napjainkban, amikor a fenntarthatósággal és a környezetvédelemmel kapcsolatban változásokat kell indukálnunk, az oktatási intézmények reformjára, újraértelmezésére is szükség van.
Elengedhetetlen, hogy már gyermekkorban megismerkedjünk a természet fontosságával. A növények környezetünkre nem csak fizikailag hatnak pozitívan: produktívabbak, kreatívabbak, stresszmentesebbek lehetünk a jelenlétüktől. Emellett növeli a gyermekek felelősségtudatát, ha egy saját kis növényt egyedül nevelhetnek fel. Ezért tehát az óvoda funkciót egy üvegházzal egészítem ki, amiben egy botanikus kert áll a gyermekek rendelkezésére, amit évszaktól függetlenül használhatnak.
Az óvoda három csoportszobával 60 gyermek befogadására képes. Emellett a nagyterem kültéri bővíthetőségével együtt lehetőséget nyújt arra, hogy alkalmanként megrendezett piacokon árusítsák a gyermekek által nevelt növények terméseit. A három csoport vegyes korosztályú, ezáltal a kiscsoportosak könnyebben vehetnek példát az idősebb társaiktól.
A két funkció összekapcsolása a környezeti és pszichológiai hatásokon túl épületgépészetileg is pozitívummal jár. Az üvegházban élő növények a légtisztító képességük által jobb minőségű és előtemperált (télen minimum 18°C) levegőt biztosítanak. Az óvodaterek beszellőztetése az üvegházból biztosított, illetve minden csoportszoba az üvegházra nyit, emiatt az év bármely időszakában lehetőség van manuálisan is szellőztetni a foglalkoztatótereket egy olyan térbe, amely egy szabad kert érzését kelti.
Helyszín ismertetése
Az Óbudai Önkormányzat 2019. augusztusában készítette el az Óbuda-Békásmegyer Óvodai-Bölcsődei trendelemzését a 2013-2023-as időszakra. A tanulmány feltárja az óvodai és bölcsődei férőhelyek kihasználtságát, a gyermekek születési arányát, majd az ebből következő területi megoszlást, ami alapján négy fejlesztésre szoruló területet, és erre egy-egy javaslatot fogalmaznak meg.
Az egyik ilyen helyszín a békásmegyeri Harsánylejtő. A lakópark már évek óta rohamosan fejlődik: egy négyütemű beruházási terv keretén belül számos társasházat és szabadon álló családi házat építettek a közelmúltban, ami egy fiatalos, új lakóközösséget hozott magával. A jelenlegi ötlakásos társasházakon túl a jövőben több nagyobb méretű, egy 33, illetve egy 55 lakásos társasház építését is tervezik. Ezt a nagyütemű fejlődést viszont nem képes befogadni a jelenlegi környékbeli, kis létszámú óvodák kapacitása.
Az önkormányzat emiatt kiválasztotta a kertváros centrumában elhelyezkedő Vadóc utca – Borsikafű utca – Kocsis Sándor út határolta területet óvodafejlesztés céljára. A területet négy részre osztották. Az északi és déli telekrészek zöldövezetek, és az utóbbin egy nagyméretű játszótér is található. A közbenső terület nyugati oldalából leválasztottak egy 2000 m2-es területet az óvoda számára. A telek teljesen közművesített és fejlesztésre előkészített, a teljes terület 2985 m2, aminek 35%-a, 1050 m2 alapterület kerül (az üvegházzal együtt) beépítésre.
Építészeti koncepció
A funkciók három egysége: az óvodai helyiségek, a foglalkoztatók, illetve az üvegház, egymás után sorolódnak az alaprajzi felosztásban. Ebből a tagoltságból kilép az üvegház, ahogy a csoportszobákkal találkozik, ezek közé befolyva, organikusan csatlakozik az óvoda tereihez, emiatt azt érezhetjük, hogy a kert körbevesz minket.
A hármas tagolás a tömegben is megjelenik. A három funkcionális egység azonos magastető formálással rendelkezik, viszont csökkenő belmagassággal. Ezáltal létrejöhet az óvodai helyiségekben a kétszintes tömeg, míg a csoportszobák felett egy-egy galéria alakítható ki. Az üvegház egyre csökkenő belmagassága lehetőséget ad a magasabb és az alacsonyabb növények termesztésére egyaránt.
További külső és belső megjelenést befolyásoló koncepcionális elem a színkezelés. A három csoportszoba mindegyike rendelkezik egy-egy színnel, melyek a beltérben a gyermekek tájékozódását segítik. Ezek a homlokzaton is megjelennek: az ablakkeretek, illetve a bejárati tömeg homlokzatburkolata is ebből a három színből áll. Csak úgy mint az üvegház felé forduló óvodahomlokzat, ami viszont pasztellesebb, világosabb formájukban, az üvegházi környezetet nem túlharsogva jelennek meg.
Somogyi Edit