Pályázatok/Magyar

Pályázat a Martonvásár MTA Agrártudományi Kutatási tömb tervezésére

2017.04.27. 14:24

Az MTA a martonvásári kutatótömb megvalósításának első lépéseként a fejlesztés előkészítése céljából a kutatótömb tervezésére tervpályázatot ír ki. A tervezendő épület több intézményi osztály számára biztosít kutatóhelyet. Határidő: 2017. június 20. 16:00

A martonvásári agrár-innovációs centrum (a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont új kutatási tömbje) kialakításával és egyes agrárturisztikai fejlesztések támogatásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 1963/2015. (XII. 23.) Korm. határozat, valamint a 1208/2016. (IV. 21.) Korm. határozat szerint az MTA a martonvásári kutatótömb megvalósításának első lépéseként a fejlesztés előkészítése céljából a kutatótömb tervezésére tervpályázatot ír ki. A tervezendő épület több intézményi osztály számára biztosít kutatóhelyet. Az MTA ATK 2019-ig felépülő, 21. századi igényeknek megfelelő műszerparkkal felszerelt új központi kutatóépületében megvalósuló fejlesztés elemei: fenotipizáló, képalkotó, metabolomikai, proteomikai, genomikai és bioinformatikai platform, laboratóriumok, kutatószobák.

A tervpályázat fajtája: nyílt, titkos. 

A tervpályázati eljárás formája: egyfordulós tervpályázat.

A tervpályázat lebonolításának időrendje:

  • A helyszíni szemle időpontja: 2017. április 25.,kedd 14.00
  • A kérdések feltevésének határideje: 2017. május 2.,kedd
  • A kérdésekre adott válaszok határideje: 2017. május 9.,kedd
  • A pályaművek beérkezésének határideje: 2017. június 20. (kedd) 16:00 óra
  • A tervpályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2017. július 4, kedd 16.00 óra
  • A tervpályázat nyilvános bemutatása: 2017. augusztus 4-ig
  • A díjazásban vagy megvételben nem részesült pályaművek visszaadása: 2017. szeptember 8-ig

A tervpályázaton való részvétel feltétele a Magyar Építész Kamara honlapján történő regisztráció. A regisztráció ingyenes, határideje legkésőbb 2017. június 20.

A pályázat részletei a tervpályázati dokumentációban olvashatóak.