Emberek/Interjú

Papp Glória: "Az emberi dolgokon múlik minden."

2010.07.01. 15:01

Fiatal, vidám és sikeres. Motorral jár az irodájába, ahol a biciklije várja, hogy rövidebb útjait azzal tegye meg. Nagyon fontosak számára az emberi kapcsolatok, igyekszik kizárni a negatív dolgokat az életéből, őszinteségre és hitelességre törekszik. Papp Glória építésszel beszélgetett Petőcz Éva.

Építészfórum: Nagy megtiszteltetés ért tavasszal. A XVI. kerületi családi ház belsőépítészeti munkájával megkaptad a Casalgrande Padana Ház által alapított Grand Prix pályázat első díját. Te vagy az első magyar, aki ezt a díjat elnyerte. Mit szóltál hozzá?  

Papp Glória: Az esélytelenek nyugalmával indultam a pályázaton, igazából nem is tudtam róla semmit. Az egyik beszállító cég, akinek nagyon tetszett a ház, ajánlotta, hogy pályázzam meg. Szeptemberben adtam be a munkát, decemberben volt a hivatalos zsűrizés, de a beadás után egy héttel már jött a telefon, hogy ez nagyon jó, készüljek mindenképp. Teljes meglepetés volt. 

ÉF: Mi az, amivel szerinted mégis nyert ez a ház?

PG: Talán az a komplexitás, amire törekszem, de nem csak ebben a munkában, hanem mindegyikben. Ennél a háznál nagyon szerencsésen alakult minden. Az építésszel, Zsuffa Zsolttal szakmailag nagyon jól együtt tudtunk működni, együtt gondolkodtunk, ehhez társult még egy szerencsés megbízó, férj és feleség, kivételes hozzáállással. Az építész ajánlására kerestek meg engem, ezért tudták már, hogy mire számítsanak. Kezdettől fogva ezerszázalékos volt a bizalom a részükről, teljesen szabad kezet kaptunk, szárnyalhattunk. És ezt a minőségre is értem, belementünk olyan technikai kísérletekbe a kivitelezés során, amikbe korábban soha.

ÉF: Ritka az ilyen megrendelő?

PG: Igen. Bár összességében szerencsésnek mondhatom magam, mert most is egy olyan munkán dolgozom, ahol szinte ugyanez a viselkedési mód tapasztalható. De nagyon megszűröm, hogy kinek dolgozom. A munka során a megbízóval együtt élünk, együtt lélegzünk, szinte a család pszichiáterévé kell válnom. Az első beszélgetésen már eldöntöm magamban, hogy vállalom a megbízást, vagy nem. De ehhez minden érzékszervemmel egyszerre kell figyelnem a megrendelőre. Volt már olyan, aki úgy lépett be, hogy azt gondoltam, ezt biztos nem vállalom el, de túltettem magam az első benyomáson, nagyon figyeltem rá, és ahogy megnyilatkozott, rá kellett jönnöm, hogy mégis csak vállalható. Viszont, ha az ember úgy érzi, hogy nem kéne megcsinálni, és mégis belemegy, annak mindig rossz a vége. Mert ha nem én vagyok a megfelelő ember, akkor a megrendelő is kényelmetlenül érzi magát és én is, a produktum pedig nem lesz jó. Ezért fontos az egy hullámhossz.


 
 
ÉF: A stílusnak, vagy a személyiségnek kell egy hullámhosszon lennie?

PG: Az emberi dolgokon múlik minden. Hogy ki milyen ember. Nem azt mondom, hogy egyenlőséget kell magunk közé rakni, hanem, hogy azonosak legyenek a morális, emberi értékrendek. 

ÉF: 2004-ben diplomáztál és a műtermet 2007 óta működteted. Csak három év telt el az egyetem után és máris egy saját céget alapítottál. Mi volt az, ami arra sarkallt, hogy teljes egészében a saját lábadra állj?

PG: Így alakult. Már az egyetem alatt is dolgoztam. Mindig voltak megbízásaim, lakás, vagy bútorok tervezése, attól függetlenül, hogy közben különböző építészirodáknál voltam. Úgy hozta az élet, hogy saját irodám legyen. Sose gondoltam, hogy lesz, de így alakult… Minden annyira természetes, és azért nehéz beszélnem a munkáról, vagy arról, hogy csinálom, hogy mi a titok, mert nincs titok. Egyszerűen természetesen alakult, mint ahogy az ember levegőt vesz.

ÉF: Tehát szerencsés vagy, megtaláltak a munkák, ehhez kellett neked egy formát találnod.

PG: Nagyon kitartónak, szorgalmasnak, elkötelezettnek kell lenni feltétel nélkül, és ez minden értelemben egy egész embert kíván. Szerencsés vagyok, igen, de igyekszem is megbecsülni.

ÉF: Mesélj egy kicsit a cégedről.

PG: Az irodámban hárman dolgozunk mindössze, két munkatársam van, akik általában frissen diplomázottak, ők rajzolóként segítik a munkát. Persze alkalmanként ezt a létszámot felduzzasztjuk, ha a projekt úgy kívánja. A társtervezők külsős kollégák. Megvannak azok az emberek, és nyilván bővülni fog még ez a kör, akikkel nagyon szeretek együtt dolgozni. Most végeztem a Mesteriskolát, nagyon jó kis társaság alakult ott ki. Formatervezőkkel is együttműködünk, velük is szinte baráti a kapcsolat. Egyébként azt alkalmazom, hogy inkább kevesebb munkát vállalok, de azt olyan jó minőségben csinálom, amilyenben csak tudom, és amennyire a magyar építőipar ezt engedi. Nem törekszem a mennyiségre, inkább a minőségre. És az, hogy ezt értékelik, az meg egyenesen szuper. Ez a Grand Prix díj is… nemzetközi neves építészekből összeálló zsűri ítélte oda, Kengo Kuma adta át a díjat… Én az adott feladatra koncentrálok, és kicsit furák nekem ezek a díjak, olyan, mintha nem is velem történne… 

A tervek kimunkáltsága nem ér véget azzal, hogy szépen kitaláljuk és megrajzoljuk őket, hanem nagyon fontos a terv szerinti megépülés is. Sokan kérdezik, főleg a kivitelezők, hogy miért nem külföldön dolgozom ezzel az elvárással. Magyarországon az a luxus, ha terv szerint épül meg valami. Ennek is van szakmai és emberi oldala. Nagyon kihegyezem az emberi gerincességre. Ahol nincs gerinc, ott én nem vagyok. Elég sokat igyekszem külföldre járni, külföldi kollegákkal is tartani a kapcsolatot, meg olyan magyar kollegákkal, akik kimentek külföldre, és nyilván foghatjuk a gazdasági helyzettől kezdve mindenre, de ezerszer derűsebbek, nyugodtabbak és harmonikusabbak ők, és én erre vágyom, csak itthon. Nem akarok kimenni, nagyon jól érzem magam itt.

ÉF: 2010-ben kurátora lettél a fiatalok feketén-fehéren országos építészeti pályázatnak. Megtisztelő feladat.

PG: Nagyon. Csontos Györgyi kért fel, ő volt az elődöm. Ez is a meglepetés erejével ért, és megtisztelő ez a bizalom. Tőle megörökölve a feladatot nagy a felelősségem, mert ő ezt nagyon profin csinálta. Úgyhogy erős megfelelési vágy van bennem, de nagyon szívesen csinálom, megszínezi a hétköznapokat. De ez egy csapatmunka alapvetően, a Magyar Építőművészek Szövetsége keretén belül folyik az egész. Ez is természetesen alakult így.

ÉF: Egyelőre minden megtalál téged. Nem nagyon kell keresgélned.

PG: Igen. Lekopogom, nem. Amióta megnyílt az iroda én nem mentem egy munka után sem, mindegyik bekopogott az ajtón magától.

ÉF: Milyennek látod a fiatalokat? Magad is nagyon fiatal vagy, de mint kurátor?

PG: Jóformán ez az egyetlen megnyilvánulási lehetőségük a fiatal építészeknek, hogy megmutassák magukat, mire képesek, és ez rám nézve nagy felelősség. Nagyon fontosnak tartottuk idén is, hogy a fiatalok önálló munkáikat adják be, azzal tudják megmutatni, hogy igazán milyenek ők, irodai háttér nélkül. Vagányak, bátrak. Nagyon sok munka, 101 érkezett be, és nehéz volt választani, de aztán sikerült. Idén először alapítottunk egy díjat Reischl Gábor tanár úr emlékére. Külön élmény volt a zsűrizésben, hogy az összes zsűritag egyszerre sikoltott fel és egyszerre választotta ki azt a pályamunkát, ami ezt a különdíjat kapta. Friss volt és átgondolt, plusz vagány. 

ÉF: Építész és belsőépítész is vagy. Melyik áll a szívedhez közelebb?

PG: Mind a kettő nagyon jó, izgalmas és bizsergető, szerintem csak léptékbeli különbség van közöttük. Ugyanolyan örömmel állok neki minden feladatnak. Például "hab a tortán" munka volt a Zsolnay Alkotó Negyed tervezése. A generáltervező MCXVI Magyarországon eddig példátlan módon a 63 ezer négyzetmétert elosztotta nyolc fiatal építésziroda között, és mindenki magáénak érezte a kapott részt. Nagyon megtisztelő volt, hogy Pintér Tamás megkeresett és teljesen szabad kezet kaptunk. Mórocz Tamást kértem fel, hogy csináljuk együtt a tervezést, Kanyó Mihály segített még sokat. Az a jó, ha szerencsésen találkoznak a dolgok. Nem tudok különbséget tenni.

 



ÉF: Akkor a munkák csúcsa lehet, ha az épületet is neked kell megtervezned és a belsőt is. 

PG: Nyilván az a gyönyör. De ugyanakkor az építészet és a belsőépítészet is csapatmunka. Ha jó csapat alakul ki, az is szuper tud lenni. Az a lényeg, hogy megtaláld az utadat, amivel egyetértesz ezer százalékosan. Függetlenül attól, hogy melyik munkaszakaszt csinálod, hogy minden pillanatban jól érezd magad, ez nálam alap kérdés. Nem engedem be a rosszat egy pillanatra sem. Nagyon fontos, hogy jókedvűen dolgozzak, vidáman, és abszolút elkötelezetten. 

ÉF: Valóban mosolygós, kiegyensúlyozott személyiségnek tűnsz. Honnan van benned ez a derű? Örökölted, vagy megszerezted?

PG: Ehhez minden nap foggal-körömmel ragaszkodom, nagyon tiltakozom az örökös panaszkodás ellen, ami Magyarországon nagy divat. Nyilván a neveltetés domináns egy ember életében, a szülői háttér nagyon fontos. Vidám mindenki nálunk. De nagyon törekszem is erre. És ha érzem, hogy szikrákat szórok, akkor próbálom gyorsan befejezni, mert az szabályosan mérgező. Törekszem a pozitív gondolatokra, mert csak annak van értelme hosszú távon. Igyekszem a pillanatban élni, megélni és befogadni mindent, ami történik velem. És azt látom, hogy ezt maximálisan visszakapom a környezetemtől. Nagyon fontos az őszinteség és a hitelességre való törekvés is. Hogy nem mutatod másnak magad, mint amilyen vagy. Akkor nem csalódnak benned.

Petőcz Éva 

 

Papp Glória a P-Art Műterem vezetője.