Épületek/Örökség

Párhuzamos kastélysorsok Magyarországon

2004.09.29. 14:53

A bajnai Sándor-Metternich kastély (Komárom-Esztergom), a fehérvárcsurgói Károlyi kastély (Fejér) és a nyírábrányi Eördögh-Szapáry kastély (Hajdú-Bihar) sorsáról.

Irodánk a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megbízásából az elmúlt évek során számos kisebb-nagyobb műemlék, kastély és kúria hasznosítása érdekében készített helyreállítási javaslatokat, értékbecsléseket. Bár ezek is sokféle általánosítható tapasztalattal szolgálnak, három konkrétan zajló "esettanulmánya" részleteiben is megmutatja a kastélyhasznosítási programok eredményeit, reményeit vagy éppen reménytelenségeit.

Az alábbiakban tehát a bajnai Sándor-Metternich kastély (Komárom-Esztergom), a fehérvárcsurgói Károlyi kastély (Fejér) és a nyírábrányi Eördögh-Szapáry kastély (Hajdú-Bihar) sorsát mutatjuk be párhuzamosan.




Kiépítés

Bajna
A középkori alapokon kiépített barokk kastélyegyüttest Hild József 1834-ben "divatosította", mikor Sándor Móric, az Ördöglovas feleségül vette Metternich lányát. Az új kiépítés kulissza-homlokzatokkal, rátétekkel, kiegészítésekkel foglalta egységbe a korábbi melléképületeket, és ezzel létrejött Magyarország egyik legszebb klasszicista kastélyegyüttese. A főépület sásleveles oszlopfőkkel kialakított elegáns portikuszt kapott, kocsiáthajtók épültek ki a díszudvar bejárataként.

Fehérvárcsurgó
Az 1840-es években Koch tervei alapján épített érett klasszicista együttes kisebb átalakításokon esett keresztül a 19. század második felében: korai öntöttvas szerkezettel épült meg az ún. Csipketerasz, Ybl munkájaként óratorony és kisebb belső átalakítás készült. Jelentős átépítésre került sor azonban 1912-ben, amikor megcserélték az épület bejáratait, s a korábbi hátsó udvart kolonnádokkal court d'honneur jellegű fogadó udvarrá alakították. Ekkor épült az új főbejárat és a könyvtár jellegzetes ovális tömege.

Nyírábrány
A kastélyt korábbi előzmények nélkül Povolny Ferenc tervei alapján Eördögh Alajos, Szabolcs megye főjegyzője építtette 1823-ban. Az egyszerű, zárt tömegű épület pezsgő szellemi és zenei életnek, jelentős könyvtárnak és képtárnak adott helyet. A későbbi tulajdonosok több átalakítást végeztek - még az is valószínűsíthető, hogy a jellegzetes portikusz sem az eredeti kiépítés része. A legjelentősebb változtatások a 20. század első felében a Szapáry család nevéhez köthetők.

A II. világháború után

Bajna
Az államosítást követően szükséglakásként, téesz-raktárként használták. A belső terek tönkrementek, a mobíliák megsemmisültek. A parkot országúttal vágták ketté, gépállomást telepítettek bele, egy részét pártház céljára választották le. A téesz a kastélyból az 1970-es évek elején kiköltözött, de a gépállomást tovább használta.

Fehérvárcsurgó
Már a világháború alatt katonai kórházként, majd az államosítást követően üdülőként működött. 1949-től görög menekült gyermekek otthona volt, később nevelőintézet 600(!) gyerek számára. Bár lelakottan, de a belsők megmaradtak, viszont a berendezéseknek nyoma veszett. A parkot elhanyagolták, s a tó tönkrement. Mégis, a tájkert viszonylag egységes formában megmaradt, eltekintve attól, hogy a községi iskola új épülete a kerítésen belül kapott helyet.

Nyírábrány
A kifosztott kastély községi általános iskolaként szolgált az 1980-as évekig, amikor a kastély parkjából kihasított telken felépült az új iskolaépület. Ettől kezdve üresen áll, de a korábbi hasznosításnak köszönhetően az épület viszonylag jó állapotban maradt fenn. A park elvadult, a tórendszer részben elpusztult, a kastély előtti kert átépült. A park oldalából még a közelmúltban is telkeket parcelláztak ki.

A helyreállítás kezdetei

Bajna
Állagmegóvási munkák az 1970-es évektől kezdődően folytak: a főépület új tetőt és zárófödémet kapott - silány minőségben. A melléképületek tovább pusztultak, a tetők és a zárófödémek beomlottak. Felmérés és kutatás 1986-tól folyt. Rendszeres állagmegóvás, gombamentesítés és szerkezeti munkák 1990-től.

Fehérvárcsurgó
A magára hagyott, lezárt épületben nagy területen könnyező házigomba pusztított. Az 1990-ez évek elejétől jelentős szerkezeti munkák folytak: födémcserék, új tető. Az 1990-es évek végétől a Károlyi család tagjai fejlesztő rt-t alapítottak, amely fokozatosan megszerezte az együttes vagyonkezelői jogát, és azóta egységes elképzelés szerint folytatja a helyreállítást.

Nyírábrány
Az 1990-es évek során a kastély magántulajdonba került, s megkezdődött egy apró cellás térrendszerű szálloda kialakítása. A homlokzatfelújítást követően a belső átalakítások, és a pincebővítés jutott el félkész állapotig. A nyílásáttörések és a válaszfalazások jelentős mértékben pusztították a még megmaradt történeti értékeket. A projekt később irreálisnak bizonyult, félbemaradt, az épület azóta tovább pusztul.

Jelenlegi helyzet, eredmények, jövőkép

Bajna
2000-ben a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) hasznosítási pályázatára nem jelentkezett partner. A KVI saját forrásból folytatta/folytatja a helyreállítást, azokkal a munkákkal, amelyek a hasznosítás módjától függetlenek. 2002-2004 között elkészült a főépület igényes homlokzati helyreállítása. Folyamatos a park tisztítása, fiatalítása. Állami célú hasznosítása nem várható, ezért újabb vagyonkezelői pályázat kiírására kerül sor. Előremenekülésként várhatóan elkészül a mellékszárnyak homlokzathelyreállítása is.

Fehérvárcsurgó
Az épület tervezett funkciója az Európai Kulturális Találkozó Központ hálózat tagjaként megjelenő kulturális rendezvény-helyszín. Szálláshelyek, vendéglátás, kiállító- és rendezvénytermek, várhatóan az istállóépület bevonásával. Az épület két pavilonszárnya működik, 2003-ban elkészült a díszudvari homlokzat. Jelenleg zajlik az egyik szállodai szárny és a konyha kiépítése, 2004-ben megindul a további szárnyak és a díszudvar helyreállítása is - bankhitel, KVI források és pályázati források segítségével. Folyamatos a park fenntartása.

Nyírábrány
A nagyközség önkormányzata árverésen visszavásárolta a kastélyt. A határmenti településen pályázati források segítségével rendezvényközpont és EU információs iroda kialakítását tervezik. Az új program lehetőséget ad az eredeti térrendszer és az enteriőr méltó helyreállítására. A park új tájépítészeti koncepció szerinti helyreállításahoz még hosszú időre van szükség.

Főbb szereplők

Bajna
Építtető: KVI Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltség, Szabó Ferenc műszaki főelőadó
Műemléki felügyelő: dr. Nagy Klára vezető felügyelő
Kutató: B. Benkhard Lilla régész és Mezey Alice művészettörténész
Tervező: Palatium Stúdió Kft., Erő Zoltán és Szilágyi Klára építészek
Kivitelező: Architekton Rt.

Fehérvárcsurgó
Építtető: Fehérvárcsurgói Károlyi Kastély Fejlesztő és Hasznosító Rt., Károlyi György elnök és Bendi Lajos igazgató
Műemléki felügyelő: Csutor Éva területi felügyelő
Lebonyolító: Palatium Stúdió Kft.
Kutató: Balázsik Tamás művészettörténész
Tervező: Szakra Kft., Kralovánszky Réka és Szabó Zoltán építész
Kivitelező: Nemes és Társa Kft.

Nyírábrány
Építtető: Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata, dr. Szilágyi Mária polgármester
Műemléki felügyelő: Tronkáné Nagy Edit területi felügyelő
Kutató: Fekete J. Csaba építész
Tervező: Palatium Stúdió Kft., Erő Zoltán, Szilágyi Klára és Bíró Zsófia építészek

Erő Zoltán építész,
Palatium Stúdió Kft.