Párizsi agglomerációs vita
Nicolas Sarkozy francia államfő fiókba tette Ile-de-France régió fejlesztési stratégiáját, mivel nem találta elég ambiciózusnak.Terjeszkedhet-e a végtelenségig a nagyvárosok agglomerációja? Marthi Zsuzsa írása.
Ez év elején beiratkoztam a Debreceni Egyetem és a Párizs IV-Sorbonne Egyetem közös képzésére, mert első kézből szerettem volna információt szerezni az Európai Unió terület- és településfejlesztési gyakorlatáról. Azt mindig tudtam, hogy mennyire más a közszféra fejlesztési politikája, de kíváncsi voltam arra is, hogy konkrétan miként szervezik meg egy településen a köz- és magánszféra együttműködését, mi a siker záloga, mit jelent náluk az a bűvös szó, hogy projektgenerálás és partnerség.
A legutóbbi alkalommal Michel Carmona, a területfejlesztés híres francia professzora előadását hallgattuk, amelyben áttekintést kaptunk a francia területfejlesztés módszertanáról. Ami nagyon érdekes volt számomra, hogy mennyire más az állam és a régiók viszonya a területfejlesztési politikakialakításában.
Franciaországban a területfejlesztés ügye a régióknál van, a helyi önkormányzatoknak nincs önálló döntési szabadsága, csak delegálhatják polgármestereiket a régió tanácsába. Korábban a franciaországi régióknak csak koordinátori szerepe volt, de később 1982-ben önálló közigazgatási egységgé váltak. A területfejlesztési stratégia kidolgozásánál a régió stratégiáját a jóváhagyás előtt 6 hónappal kötelesek bemutatni az államnak, amely szintén dolgozik az ország fejlesztési stratégiáján. Az egyeztetéseket a régió és az állam képviselői kezdetben közös ebédek, találkozók alkalmával vitatják meg. Nagyon sokszor egyeztetnek ezekről az elképzelésekről, de az utolsó szó mindig az államé.
1-1,5 éve szokatlanul erős konfliktus alakult ki Ile-de-France régió és az állam között a Párizs-környék fejlesztésén. A régió a „nem fejlesztés” politikája mellett állt ki, és meghirdette környezetvédelmi programját, amely a metropolisz-környék fejlesztéseinek erőteljes visszafogását jelentette volna. Nem kívántak több lakást, irodát, gazdasági területet építeni, mert a városkörnyéki települések úgy gondolták, hogy ők szeretnék, ha a környezetük úgy maradna, ahogy van, megmaradna kellemes lakókörnyezetnek.
Ellenállt a fejlesztésneka Défense negyed melletti Neuilly-sur-Seine is, amelynek korábban éppen Nicolas Sarkozy volt a polgármestere (1983 és 2002 között). Korábban, amikor még polgármesterként vezette városát, erős nyomás nehezedett rá a helyi választók részéről, akik fejlesztésellenes politikát vártak el tőle. Államfőként viszont úgy látja, hogy Párizsnak meg kell tartania az európai tér viszonylatában a megfelelő geopolitikai súlyát, ami elképzelhetetlen a metropolisztér új kihívásokra megfelelően reagáló fejlesztése nélkül. Mivel az állam nem találta Ile-de-France régió fejlesztési elképzeléseit elég ambiciózusnak, ezért elvetették.
De hol itt a demokrácia? Carmona professzor erre azt válaszolta, hogy a sok vita után egyszer, valakinek ki kell mondania az utolsó szót.
Ma, Magyarországon a települések mondják ki minden fejlesztésben az utolsó szót, azok az önkormányzatok, amelyek csupán a helyi érdekek érvényesítéséért felelnek. A települések polgármesterei, politikusai nagy nyomás alatt állnak, az ország vagy egy régió érdekét szolgáló átfogó fejlesztési programot nem tudnak, vagy nem akarnak megvalósítani. A régiós és az országos érdeknek megfelelő szintű projektek megvalósítása sokszor az érdektelen vagy ellenérdekelt önkormányzatokon múlik. De vajon valós jogkör nélkül mi fogja eldönteni, hogy a több önkormányzatot is érintő országos vagy régiós érdekeltségű projektek hol valósulnak meg az országban?
A magyarországi régiók közigazgatási jogkör nélküliek, ezért erőtlenek. Így pedig régiós és országos érdekű fejlesztéseket nem tudnak hatékonyan megvalósítani.
Marthi Zsuzsa
