Programok

Pasaréti Építésztalálkozó: Kortárs egyházi építészetünk

2002.09.13. 09:36

2002. szeptember 20-21. Kájoni János Ferences Ház.

Pasaréti Építésztalálkozó: Kortárs egyházi építészetünk
2002. szeptember 20-21.
Kájoni János Ferences Ház
1025 Budapest, II., Szilfa utca 4.

A VII. Pasaréti Építésztalálkozó egyházi építészetünkről kíván a két nap alatt összegző képet nyújtani. Idei témánk számos fontos kérdést vet fel, amelyek közül sok megválaszolatlanul maradhat, mégis a közös gondolkodás jó alapjául szolgálhat a felekezetek szerint bemutatni párat az elmúlt évek jelentősebb templomaiból. Építészeik teszik ezt meg, miután egyházaik igényeiről, templomaik sajátos liturgikus követelményeiről szó esett. Mindezek előtt pedig azt elemezzük, hogy milyen előzményei lehetettek a 40 év elnyomás után újra kibontakozó templomépítészetünknek.

Az európai építészet történetét a korai középkortól kezdve elsősorban az egyházak építészete határozta meg. A kor szellemisége, társadalmi berendezkedése, az adott hely földrajzi adottságai és a szakralitás elérésének célja ötvöződött mindenkor templomainkban. Bár az utóbbi pár száz évben előtérbe kerültek más funkciók, más igények is, mégis, ha a mai magyar építészetről átfogó keresztmetszetet akarunk találni, templomainkat kell elsősorban tanulmányozni. Persze épültek bevásárlóközpontok, épült színház is... De egyházi építészetünk alkotásai bemutatnak szinte minden irányzatot, egyéniséget, jellegzeteséget, melyek hazánkban találhatóak.

2002. szeptember 20. péntek
09.00 regisztráció
10.00 előadások

  • Vargha Mihály - Bevezető gondolatok
  • Prakfalvi Endre - Buda templomai a pre-moderntől napjainkig
  • Csanády Gábor - Templomépítés a szocializmus alatt: Csaba László
  • Ekler Dezső - Az organikus templomról
  • Csete György - Ökumenikus templomairól

13.00 ebédszünet
15.00 előadások

  • Evangélikus egyház
    • Khräling János - Igények a XXI. században
    • Nagy Tamás templomai
    • Pazár Béla temploma, Békásmegyer
  • Református egyház
    • Lőrincz Zoltán Igények a XXI. században
    • Basa Péter temploma, Budakeszi

17.30 kerekasztal beszélgetés az előadók részvételével
18.00 mise
19.00 koncert Guzsik Tamás emlékére, a Pasaréti templomban, Déri András orgona-előadását ének kíséri

2002. szeptember 21. szombat

10.00 előadások

  • Római katolikus egyház
    • Jelenits István - Igények a XXI. században
    • Török Ferenc templomai
  • Görög Katolikus egyház
    • Pásztor Bazil - Igények a XXI. században
    • Fejérdy Péter saját és Balázs Mihály templomai
  • Izraelita egyház
    • Klein Rudolf - A mór stílusú magyarországi zsinagógákról
  • Masznyik Csaba - Kortárs templomépítészet a világban

13.00 kerekasztal beszélgetés az előadók részvételével
19.00 zárókoncert a Szentföld templomban

A konferencia részvételi díja 500 Ft (diákoknak és nyugdíjasoknak ingyenes). Jegyek a helyszínen válthatók. A koncertek látogatása ingyenes.

A Pasaréti Építésztalálkozó méltó zárásaként koncertet rendezünk a Magyar Iparművészeti Főiskola Kamara Kórus előadásában az egykori Magyar Szentföld templomban (ma a Fővárosi Levéltár épülete). Örömteli alkalmat ad erre, hogy Molnár Farkas utolsó és fő műve végre belátható időn belül műemléki védettség alá kerül. A közönség számára többnyire nem látogatható, kíváló akusztikájú épület még így, befejezetlenül is felemelő teret nyújt a koncerteknek.

Helyszín: Budapest, II. Heinrich István u. 5.

A VII. Pasaréti Építésztalálkozó egyházi építészetünkről kíván a két nap alatt összegző képet nyújtani. Idei témánk számos fontos kérdést vet fel, amelyek közül sok megválaszolatlanul maradhat, mégis a közös gondolkodás jó alapjául szolgálhat a felekezetek szerint bemutatni párat az elmúlt évek jelentősebb templomaiból. Építészeik teszik ezt meg, miután egyházaik igényeiről, templomaik sajátos liturgikus követlményeiről szó esett. Mindezek előtt pedig azt elemezzük, hogy milyen előzményei lehetettek a 40 év elnyomás után újra kibontakozó templomépítészetünknek.

Az európai építészet történetét a korai középkortól kezdve elsősorban az egyházak építészete határozta meg. A kor szellemisége, társadalmi berendezkedése, az adott hely földrajzi adottságai és a szakralitás elérésének célja ötvöződött mindenkor templomainkban. Bár az utóbbi pár száz évben előtérbe kerültek más funkciók, más igények is, mégis, ha a mai magyar építészetről átfogó keresztmetszetet akarunk találni, templomainkat kell elsősorban tanulmányozni. Persze épültek bevásárlóközpontok, épült színház is... De egyházi építészetünk alkotásai bemutatnak szinte minden irányzatot, egyéniséget, jellegzeteséget melyek hazánkban találhatóak.

Az építésztalálkozó szervezését idén a Memoria Moderna Kulturális Közhasznú Egyesület vállalta el. Az egyesület 2000-ben alakult, építészhallgatók kezdeményezésére. Nevünkben kifejezésre jut vezérlő elvünk, miszerint kulturális örökségünk, hagyományaink tanulmányozásával és mai szemmel való újragondolásával tudunk csak előrelépni... nem csak az építészetben. Céljaink között fontos helyet foglal el a vizuális kultúra fejlesztése, érdemleges párbeszéd kialakítása szakmabeliek és laikusok között, valamint a budai városrészhez való kötődésük által a helyi hagyományok ápolása, épített örökségünk védelme is.

memoria moderna csoport

Kulturális Közhasznú Egyesület
1022 Budapest, Aranka utca 2.
tel.: 30/9060444 (Riedel Miklós)
(adószám: 18103500-1-41)

Hat alkalommal került eddig megrendezésre az Építésztalálkozó a Pasaréten. A legutóbbi szervezésében már egyesületünk is részt vett. Reméljük, hogy mind e hetedik, mind a további építésztalálkozók legalább olyan sikeresek lesznek, mint az előzőek. Ezúton is köszönjük a Pasaréti Polgárok Körének, hogy megteremtették ezt az immár hagyományos rendezvényt.